Simicskához ment Kálmán Olga: Németh Sándor kiakadt

HVG

Kálmán Olgát több mint tíz éven át kiemelt megbecsülésben részesítették, sőt sztárolták, erre ő egyoldalúan felrúgta a szerződést. Sőt, a Hír TV-hez szerződött, hogy részt vegyen “a Simicska-rendszer jobb- és balirányú helyezkedésében és manőverezésében” – rótta fel az ATV tulajdonosa, a Hit Gyülekezetének vezetője. Simicska Lajosnak is üzent.

A Facebookon fejtette ki véleményét Kálmán Olga távozásáról Németh Sándor, az ATV tulajdonosa, a Hit Gyülekezetének vezetője.

Azzal kezdte, végül is nincs semmi rendkívüli abban, hogy egy ismert műsorvezető csatornát vált. Megjegyezte, hogy Kálmán Olga az ATV-ben vált médiaszemélyiséggé, de neki is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a tévécsatorna fejlődhetett, befolyása erősödött. Kálmán Olga és a tévé tulajdonosai között soha nem volt személyes konfliktus, “a közöttük meglévő világnézeti különbségek ellenére sem” – írta Németh Sándor.

Ám a tévé tulajdonosai két dolgon mégis megdöbbentek. Az együttműködést szerintük Kálmán Olga “olyan stílusban és módon rúgta fel egyoldalúan, ami közgondolkodásra befolyással bíró személyhez méltatlan.

“Az őt több mint egy évtizedig kiemelt megbecsülésben részesítő és sztároló munkaadója számára pedig megalázó és kártékony”

– folytatta Németh Sándor.

A megrökönyödés másik tárgya szavai szerint az volt, hogy Kálmán Olga éppen a Hír TV-hez szerződött, amivel “Simicska és szövetségesei Orbán Viktor elleni vendettájának központi szereplőjeként kínálta fel magát”. Az ATV-vezérnek valamiért erről az a salamoni mondás jutott eszébe, hogy “Kóbor kutya fülét ragadja meg, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti”. Németh bejegyzésének végén azt írta, az elmúlt napok eseményeiből világosan megértette, hogy

“a Simicska-rendszer jobb- és balirányú helyezkedésének és manőverezésének útjában állunk. Szeretném Simicska úr tudomására hozni, hogy kemény fába vágta a fejszéjét.”

Forrás: HVG

20 hozzászólás “Simicskához ment Kálmán Olga: Németh Sándor kiakadt” bejegyzésre

  1. Tsepeli szerint:

    Titánok harca…
    Szegény hazámban szélhámosok és haszonleső paraziták marakodnak a koncért.
    És sajnos sosem lesz egy Franco vagy Pinochet tábornokunk aki rendet vág a sorok között.

  2. robi szerint:

    http://www.blikk.hu/sport/egyeni/ujabb-vadak-borkai-ellen/zk71bpb?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

    Nem akárki vádolja (az egyenlőre még) MOB elnököt.
    A hivatalos cáfolatra kíváncsi leszek.

  3. bagoly szerint:

    Két nullának még van valami értelme ! De háromnak ???

  4. Tóth kati szerint:

    Kálmán Olgica ügyeletes gyűlölködő lecserélte az egyik szemétdombot egy másik szemétdombra.A lényeg:D.Trump az Egyesült Államok elnöke,a többi csak siránkozás,sivalkodás.Végetek van liberálbolsik,mint a botnak.

  5. Hajrá Csepel szerint:

    Igazad van Tóth Kati! Bár férfiasabb a stílusod mint Friderikusznak de igazad van. Az összes bolsit kihajítani a parlamentből. De mi legyen azzal a 18-20 volt MSZMP taggal akik most a Fidesz-Kdnp színeiben versenyeznek?

  6. Jobban szerint:

    Hajrá Csepel: ők jó irányba változtak…anno nem volt sem Fidesz sem KDNP….diktatúrában, hogy is lehetett volna más színben versenyezni?

  7. Szabó Imre szerint:

    Jobban!
    Inkább mondjuk azt, Jobban helyezkedtek; dögszagra gyűlnek a legyek.
    Az orbán rezsim osztja szét a nemzeti vagyont a csókosai közt.

  8. Tóth kati szerint:

    De előbb vissza kellett vásárolni azt a nemzeti vagyont,mert a liberál bolsik szarér-hugyér dobra verték.

  9. Jobban szerint:

    Szabó Imre: jobban helyezkedtek? Csepel Művek? Motim Zrt? Fittelina Kft? sorolhatjuk kik helyezkedtek jól…
    Talán az MSZP és az SZDSZ nem osztotta szét a nemzeti vagyont a rokonaik, elvtársaik, stb. között?

  10. fghfjhgkjhk szerint:

    Jobban!
    Tehát, ha az előzőek osztottak – fosztottak, akkor az most is rendjén van?
    Értem…
    További kérdésem nincs.

  11. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Ismét a jól begyakorolt brossúra szöveg, aminek semmi köze a cikkhez. Minden adat nélkül, csak az “ezek”, “azok”, mint a kocsmában.
    De mit szólnak Kálmán O. új állásához – havi 4 mFt-ért? Hány lélegeztetőgépet lehetne vásárolni ennyiért?
    Apropó! Mit szólnak ahhoz, hogy novemberben 7 %-kal emelkedett az átlagbér?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Jobban szerint:

    fghgj…az Ön értelmezését kérem ne tulajdonítsa nekem, a szokásos balliberális csúsztatás? Arra reagáltam, hogy Szabó Imre szerint jobban helyezkedtek. Ez nem felel meg a valóságnak.

  13. Szabó Imre szerint:

    Nagypapó mit szól ahhoz, hogy a “nemjólhelyezkedő” gázszerelőnek idén több mint 7%-kal emelkedett a bére, 225 milliárdot kapott a Jóistentől és persze a miniszterelnöktől.
    Megint pont ő, hát nem érdekes?

    Mészáros és Mészáros Kft. (konzorciumban) – 140 milliárd forint,
    R-Kord (egyedül és konzorciumban) – 76 milliárd forint,
    Fejér B.Á.L. Kft. (konzorciumban) – 8,5 milliárd,
    Vivienvíz Kft. – 486 millió forint.

    Nem csak lélegeztetőt, de kórházakat lehetett volna alapjaitól felhúzni ennyiből,
    és ez csak egy pióca a gazdatesten, sajnos számtalanul vannak a fidesz holdudvarában ilyenek.

  14. Nagyapó szerint:

    Szabó Imre! Írásának semmi köze Kálmán O.-ról írt cikkhez, a Simicska birodalomhoz. Ugyanúgy nincs, mint a Puch-Simon páros Népszava, Vasárnapi Újság, Szabad Föld újságvásárlásához!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. kerdezo szerint:

    Nagyapó egy petyhüdt fasz, de ezt eddig is tudtuk.
    Igyekszem őt és hű feleségét Tóth kati-t ignorárlni, de ez a “hány lélegeztető gépet lehetne venni”, kibaszott unalmas.
    Versenyszférában dolgozik K. Olga, ahogy pl Demcsák Zsuzsanna, vagy Marsi Anikó vagy Gönczi Gábor a TV2-nél. Az miért nem csípi a szemeteket, hogy ők mennyit keresnek?
    Németh Szilrád havi bruttó 1 milliót keres. Az nem szúrja senki szemét? Az, hogy egy országgyűlési képviselő bruttó havai alapbére 750.000.- forint, az nem baj ugye?
    De vehetjük példának Borbély Lénárd fizetését is, cca 860.000 bruttó a keresete.

    Nah, ezekből lehetne lélegeztető gépet venni…
    Vagy esetleg felújítani a Tüdőgondozó helységeit, mert hányigerkeltő, ahogy az kinéz…

    Mr.Gabee, nincs kedved lefotózni, hogy néz ki, és ide posztolni? :mrgreen:

  16. Nagyapó szerint:

    Bunkó proli kerdezonek “kibaszott unalmas” a szoci buta liba kiszólása. Nem unalmas, mert jellemző!
    Bunkó proli kerdezo sokallja a képviselők 750 000 Ft-os fizetését, de nincs szava a szoci-DK képviselők pénzéről, amikor be sem mennek a parlamentbe!! (Nem beszélve Szanyi 2.4 mFt/hó pénzéről, amiből lehet bőven piálni!)
    Tehát..

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. fghfjhgkjhk szerint:

    Jobban!
    Egyszer már leírtam, hogy én a mindenkori hatalmat birtoklók kritikusa vagyok. Nem vagyok semelyik oldal elkötelezettje, nem érzem magam baloldalinak, sem jobboldalinak. A “balliberális”-t meg nem tudom igazán értelmezni, ez olyan lehet, mint a muszlim japán…
    🙂 A többi “anyagi tételű témát” meg előttem megírták.

  18. kispajtás szerint:

    Jobban:
    Ne csináljon már úgy, mint egy szende szűzlány.
    Minden politikai hatalom kivette a részét a saját anyagi helyzetének a gyarapítására,
    ez most sincs másképp. A politikusok loptak, lopnak és lopni is fognak.
    A legvisszataszítóbb az egészben, hogy a színfalak mögött meg már az sem számít, hogy ki milyen pártnak az elkötelezettje, ha milliókról, milliárdokról szólnak a játszmák.
    Ebből alakul ki a kéz kezet mos és a ma nekem-holnap neked című köztörvényes társasjáték. Inkább lopnak együtt, minthogy együtt üljenek börtönben. Nem hülyék.
    A most hatalmon lévők is csak ígérték a szocik elszámoltatását, sok szavazót nyerve ezzel.
    És mit tesznek? Pont az ellenkezőjét.
    Ezért fogják a korábban megnyert szavazókat – meg még többet – elveszíteni.
    Azért bebiztosították magukat, hogy majd a határon túliak döntsék el, hogy mi lesz a “jó” nekünk.

  19. Jobban szerint:

    kispajtás, de gustibus non est disputandum, Ön így látja, de van aki nem. Nem lehet egyenlőséget tenni a balliberális kormányok és a Fidesz kormányok közé, semmilyen szempontból. A kétharmad sem véletlen és az sem, hogy a baloldal azóta is képtelen magához térni, mert nem jó úton halad. Így nem lesznek képesek szavazókat szerezni.

  20. csusztatoorban szerint:

    Habony Árpáddal és Andy Vajnával ebédelt az ATV tulajdonosa

    http://index.hu/kultur/media/2016/12/22/habony_arpaddal_es_andy_vajnaval_ebedelt_az_atv_tulajdonosa/

    Gondolom mszmp pártkönyvvel rendelkező nagyapó, anikó és tkató a fidesz által fizetett bértollnokok még nem olvasták.
    ….s úgyis megpróbálnak mellébeszélni! 🙂

    tökéletesen kiképezte őket a seggdugesz viktorka supportcsapata…..

Itt lehet hozzászólni !