Nyolcadik lett a Csepeli BC a szabadfogású klubvilágbajnokságon

Vaol.hu, Csepel.info

ligeti

Ligeti Dániel nincs könnyű helyzetben. Edzeni, birkózni is kellene, de közben (meg)gyógyulni is, fotó: Unger Tamás

Szombathely – A Haladás VSE riói olimpián hetedik helyet szerzett nehézsúlyú birkózója, Ligeti Dániel a minap Ukrajnában versenyzett – a Csepel színeiben.

A Csepeli BC együttese is részt vehetett a 12 csapatos szabadfogású klubvilágbajnokságon. A fővárosiak az ukrajnai versenyen nem tudtak mind a nyolc súlycsoportban versenyzőt kiállítani, ezért élve a szabályok adta lehetőséggel, három „vendégjátékost” szerződtettek a vb-re. Az egyikük Ligeti Dániel, a Haladás VSE egyszeres Eb-ezüst, kétszeres -bronzérmes, olimpiai hetedik helyezett 125 kg-ban szereplő válogatottja volt, illetve még két iráni birkózó is erősítette őket. A Csepel dicséretes nyolcadik helyezést ért el.

Ukrán, török, kirgiz és fehérorosz csapatot is sikerült megelőznünk, és csak minimális különbséggel csúsztunk a nyolcadik helyre – mondta a 27 éves Ligeti Dániel, akinek két győzelem és két vereség volt a mérlege a klubvb-n.

És amúgy hogy van a zöld-fehérek kétszeres olimpikonja?

Most már valamivel jobban – árulta el Dani. – Az olimpia után Szibériában voltam egy versenyen, ahol megsérült a nyakam, csak egy meccset tudtam birkózni. Azóta azt próbáljuk helyrehozni. Mindent – többek között gyógyszereket, masszázst is bevetve. Most éppen infúziós kezelésre járok. A diagnózis szerint az első négy nyakcsigolyám komoly gyulladásban van, a karom elkezdett sorvadni, a hüvelykujjam egyfolytában zsibbad. Az edzésekkel azért nem állhatok le, szőnyegre lépek, ha kell, ott voltam a Haladással a csapatbajnokságon, illetve a külföldi csb-k is mennek. De az alapozást sajnos még nem tudtam elkezdeni. Nagyon remélem, hogy januárra már terhelhető leszek. Hosszabb távra most még nem merek tervezni, csak napról napra. Igyekszem az egészségemre, a gyógyulásra koncentrálni. Amúgy sokféle gondolat kavarog a fejemben, az olimpia óta nem sikerült feltöltődnöm, sőt, életem legnehezebb hónapjai vannak mögöttem. Ha egészséges leszek, akkor tisztább lesz a jövőkép is. Természetesen birkózni szeretnék, olyan körülmények között, hogy mással ne is kelljen foglalkoznom.

vaol.hu

Itt lehet hozzászólni !