Elkapták a bűnözőket, akik a fekete ruhás nővérhez törtek be

HVG, Csepel.info

Sándor Mária falevelet gereblyéz

A Csepelen élő nővér egy pénzbírság kifizetésének visszautasítása miatt dolgozott pár napig a strandon közmunkásként

Elkapták a rendőrök azokat a bűnözőket, akik októberben betörtek Sándor Mária csepeli otthonába, és onnan különböző értékes eszközöket vittek magukkal. A rablók egy sor hasonló lopásukat is bevallották – írja a HVG.

Mivel Sándor Mária az elmúlt két évben ellenzéki politikai közszereplővé vált, a balliberális pártok szerettek volna politikai krimit csiholni a betöréses lopásból. Most láthatóan csalódottak, amiért elfogták a betörőket, és ez nem sikerül – derül ki a cikkből.

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Szabó Tímea kérdezte azt Pintér Sándortól, hogy a nyomozás során felmerült-e, hogy valaki valójában információkat szeretett volna szerezni, amikor betörtek Sándor Máriához. Az ápolónő 2015 elején állt a nyilvánosság elé, hogy megpróbálja felrázni a magyar közéletet, és nagyobb támogatást szerezzen az egészségügyben dolgozók számára, majd bekapcsolódott a tanárok mozgalmába is, és számos kritikával illette a kormány munkáját. (Közben az egészségügyben és az oktatásban is az elmúlt évtizedek legátfogóbb béremelési és életpálya-programja indult el.)

Sándor Mária lakásának feltörésekor nemcsak értéktárgyakat vittek el, hanem laptopot is. Az ellenzék emiatt kezdettől fogva pártpolitikai összeesküvést szimatolt. A belügyminiszter azonban Szabó Tímea nagy csalódására arról számolt be, hogy a titkos információszerzés gyanúja nem merült fel, és a politikai indíték feltételezése is minden alapot nélkülöz. Az elkövetőt és bűntársát ugyanis elfogták, ők mindent beismertek, sőt, korábbi betöréseik helyszíneit is bemutatták. Mindenütt ugyanolyan tárgyakat tulajdonítottak el, ugyanolyan kis értékben.

Forrás: HVG, Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !