Idén is jár a Mikulástroli az adventi időszakban

BKK, Mr.Gabee

mikulastroli

A tavalyi évhez hasonlóan idén is jár a Mikulástroli a karácsonyt megelőző ünnepi időszakban Budapesten.

A feldíszített, környezetkímélő és akadálymentes Solaris–Škoda trolibuszon a gyerekek együtt utazhatnak a Mikulással, valamint játékokat vagy más ajándékokat adhatnak át neki, amelyeket a BKK eljuttat a Mikulásgyárba, ahonnan rászoruló családokhoz viszik el azokat.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatón indította el a BKK és a Mikulásgyár által közösen szervezett akciót, ami a karácsonyt megelőző időszakban várja az érdeklődőket és az adományozókat.

nyd_0298

Az esemény sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra elmondta, hogy ez a kezdeményezés ahhoz is hozzájárul, hogy az emberek a közösségi közlekedésre ne úgy tekintsenek, mint egy személytelen nagy rendszerre, hanem annak köze legyen azokhoz, akik igénybe veszik. A főpolgármester-helyettes beszédében arra buzdított, hogy aki csak teheti, utazzon a trolibuszon és hozza el azokat a kis apróságokat, amelyektől nem nagy teher megválni, így ezzel a karácsonyi időszakban örömet szerezhet egy vagy akár több kisgyermeknek is.

Idén az adománygyűjtő kampányt ismert előadóművészek – Tóth Vera, Czutor Zoltán, nyd_0453Kállay-Saunders András, Cserpes Laura és a Group’n’Swing együttes tagjai – bevonásával népszerűsíti a BKK. Szombaton és vasárnap a Mikulástroli a 75-ös vonalán közlekedik, ezeken a napokon kétóránként 35 percre megáll a Mikulásgyár mellett, ahol az érdeklődők álló helyzetben is fotózhatják a járművet.  A művészek személyesen segítik a trolin az ajándékgyűjtést és a Mikulással, valamint a krampuszokkal együtt fogadják az adományokat. Ez az út alkalmanként körülbelül 30-50 percet vesz igénybe.

A művészek az alábbi napokon várják az utasokat a Mikulástrolin:

  • december 9-én, pénteken 17:17 és 17:51 között a Fővám térről induló és oda érkező 83-as trolibuszon: Cserpes Laura
  • december 18-án, vasárnap 15:25 és 16:30 között a Mikulásgyár és a Jászai Mari tér között közlekedő 75-ös trolibuszon: Kállay-Saunders András

A kampányról bővebb tájékoztatás a városszerte kihelyezett plakátokon, valamint a BKK Facebook odalán található, ahol hamarosan megtekinthetők olyan kisfilmek is, amelyekben a kampányt segítő művészek hívják fel a figyelmet a kampány, így az adakozás fontosságára.

nyd_0373

A Mikulástroli 2016. december 1-jén a 70-es, 2-án a 72-es trolibusz vonalán, majd december 3. és 23. között:

  • a hétfői napokon a 76-os,
  • a keddi napokon a 77-es,
  • a szerdai napokon a 78-as,
  • a csütörtöki napokon a 80A,
  • a pénteki napokon pedig a 83-as trolibusz vonalán közlekedik 17 és 20 óra között,
  • szombaton és vasárnap 10 és 20 óra között pedig a 75-ös trolibusz vonalán jár.

mikulastroli_2016

A Mikulástroli menetrendjéről az utazástervező rendszerben, a BKK honlapján, valamint a trolibuszmegállókban kihelyezett menetrendtáblákon tájékozódhatnak az utasok. A Mikulástroli nemcsak a rajta ülő Mikulás miatt különleges, egyedi belső dekorációja is gondoskodik az ünnepi hangulatról. A Mikulástroli normál díjszabással vehető igénybe.

Itt lehet hozzászólni !