Történelmi verseny az 56-os forradalomról és szabadságharcról

Csepel.hu

tbe_2470

Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, valamint a korszak Magyarországának történetéről rendeztek versenyt a csepeli általános iskolák nyolcadik osztályos tanulói számára a Királyerdei Művelődési Házban december 2-án. Az eseményt Kondor Ágnes, a kerületi történelmi munkaközösség vezetője szervezte.

A résztvevőket Ábel Attila alpolgármester köszöntötte, aki egyben a zsűri tagja is volt. Megjelent Tóth János tankerületi igazgató is.

Összesen tizenegy általános iskola versenyzett, mindegyik csapatban három tanulóval. A diákokat a történelmi tanáraik készítették fel. Különféle feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek a forradalomra és az 50-es évekre vonatkozott. Elsőként helytörténeti rejtvényt kellett megfejteniük, majd híres személyeket felismerniük és jellemezniük. Ezt követően a forradalom kitörésének napjának, október 23-ának a helyszíneit és jelszavait kellett ismerniük. Furfangos feladvány volt az 50-es évek vicceinek értelmezése, hiszen mai szemmel nem könnyű rájönni, miként volt lehetséges, hogy abban az időben hiánycikk lehetett a kenyér és más élelmiszer. De a kor embereinek sikerült ebből is vicceket faragniuk, és legalább nevettek saját nyomorúságukon. Voltak villámkérdések, és a versenyzőknek tudniuk kellett, mi hangzott el Nagy Imre miniszterelnök november 4-ei beszédében. Végül prezentációkon mutatták be, mi történt Csepelen a forradalom napjaiban.

A zsűri tagja volt Ábel Attila, Molnár Krisztián, a Királyerdei Művelődési Ház intézményvezetője, valamint Banga Zsuzsanna és Hricsovinyi Tamás történelemtanár. Az élen hármas holtverseny alakult ki. Az Eötvös József Általános Iskolát Farkas Boglárka, Gyömörey Viktória és Madarász László képviselte. A Herman Ottó Általános Iskolából Ambrus Petra, Amrita Gál Virág és Nagygyörgy Sára alkotta a csapatot. A Karácsony Sándor utcai Általános Iskola versenyzője Kovács Richárd, Lőrincz István és Márton Éva volt. Második helyezett lett a gróf Széchenyi István Általános Iskola csapata: Balázs Réka, Csepelyi Soma és Hegedűs Lilla. A harmadik helyen két iskola végzett holtversenyben: a Kék Általános Iskola, amelyet Horváth Dániel, Korpa Péter és Pauleczki György képviselt; valamint a Vermes Miklós Általános Iskola, amelynek a versenyzője Deák Bence, Fülei Zsombor és Imrefi Csanád volt.

A győztesek könyvjutalmat, a többiek oklevelet kaptak. Az egyik győztes, az Eötvös iskola tagjai azt mondták, hogy tankönyvekből, egyéb segédanyagokból és az internetről szerezték be a szükséges információkat tanáraik segítségével. Jóformán valamennyi versenyző felkereste a Tamariska-dombon lévő Csepeli Büszkeségpontot, amelyet a Királyerdei Művelődési Ház munkatársainak tárlatvezetésével tekintettek meg, és ez sok segítséget nyújtott a tanulók ismereteinek bővítésében.

 

Cs. A.

Fotó: Tóth Beáta

Galériánkat megtekintheti IDE kattintva.

Egy hozzászólás “Történelmi verseny az 56-os forradalomról és szabadságharcról” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !