Gyurcsányné nem akar Clintonné sorsára jutni

Apró Antal unokája nem hisz a Jobbiknak

Magyar Narancs, Index, Csepel.info

gyurcsanyne-nem-akar-clintonne

Gyurcsánynak sem kell a “first lady” szerepére készülnie (fotó: 444)

Egyre többször vetődik fel baloldali körökben, már közvélemény-kutatást is végeztek arról, hogy a DK 2018-ban Gyurcsány Ferenc feleségét indítaná miniszterelnök-jelöltnek. Gyurcsányé azonban egyelőre nem akar Clintonné sorsára jutni, és most még nem hisz a balliberálisok új szövetségesévé vált Jobbiknak sem – derült ki a Magyar Narancs interjújából.

Gyurcsányné Dobrev Klára a Magyar Narancsnak adott interjújában reagált a hírekre, és bár tudja, hogy “többen kezdeményezik ezt, vagy gondolkodnak róla”, nem lesz a a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Dobrev azt mondta, nagyon érdekli a politika, de ilyen ambíciója nincsen. Egy másfél éves gyerek édesanyja, ráadásul most kezdte felépíteni a tanácsadó cégét. Azért érdekli persze az erről szóló kutatás, a Magyar Idők szerint valaki rendelt egy ilyet, így azt megnézné, “az ember hiú és esendő” – indokolta.

gyurcsanyne-lenne-a-magyar-clintonne

Bár első számú vezető nem akar lenni, a másfél oldalas interjúban azért szépen elmondja a véleményét a többi pártról, a baloldal kívánatos taktikájáról illetve a Fideszről.

Röviden összefoglalva a fontosabbakat:

  • Viszonylagos népszerűsége azt jelzi, hogy Gyurcsány Ferenc politikája az emberek számára elfogadható.
  • A DK az egyetlen ellenzéki párt, amely lassan, de folyamatosan növeli a támogatottságát.
  • A baloldali pártoknak gyorsan túl kell jutni a ki, kivel, hogyan vitán. A miniszterelnök-jelöltet nem szabad most castingolni.
  • 2014-ben nem működött az összefogás, mert nem volt lényegében. Hiányzott a közös platform, közös üzenet, közös kampánystratégia.
  • A Liberálisokat nem szabad bevenni a baloldali együttműködésbe, mert “a Fodor Gábor-féle párt őfelsége ellenzékeként viselkedik”.
  • A Jobbikkal kizártnak tart bármielyn közösködést, ugyanis számára még mindig “árpádsávos, neonáci jelmezben masírozik az utcán”, és nem ígér igazi változást.

Forrás: Index

Korábbi cikkünk a témában:

Gyurcsányné lenne a magyar Clintonné?

Egy hozzászólás “Gyurcsányné nem akar Clintonné sorsára jutni” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Ha ez mondja,akkor ez azt jenti,miniszterelnöknő akar lenni és,hogy ezt elérje a jobbikkal is össze fognak fogni.

Itt lehet hozzászólni !