Ma van a kenyér ünnepe

OrientPress

A Kenyér Világnapján megemlékezünk azokról az emberekről, akiknek nem jut kenyér, és éheznek, ezért minden évben jótékonysági kenyéradományokkal hívjuk fel a társadalom figyelmét arra, hogy adni jó – írta kenyér világnapi köszöntőjében Septe József.

A Magyar Pékszövetség elnöke a Magyar Pékség védjeggyel ellátott üzletek elérhetőségeit tartalmazó online portál elindulását is bejelentette.

 A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16-ot a Kenyér Világnapjává nyilvánítja. A világnap célja, hogy bemutassa a Föld legfontosabb élelmezési cikkének, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, hiszen ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.

 Ezen a világnapon 2004 óta a Magyar Pékszövetség kiválaszt az ország területén több gyermekintézményt, szociális és idősotthont, ahol mindenkit megajándékoznak termékeikkel.

 „A kenyér szimbolikus táplálék: az élet szinonimája, az éhezés ellenpárja, kultúránk szerves része. Mindennapi kenyerünk a magyar kultúrában különösen nagy tiszteletnek örvend, erről számtalan közmondás, mese, dal árulkodik. A kenyér olyan kulturális örökség, melyhez a földműves, a molnár és a pék szakértelmére, áldozatos munkájára, együttműködésére van szükség. Műhelyeink kapuit kinyitjuk a gyerekek előtt, hogy közelről láthassák ősi mesterségünket, hogy megérthessék, miért kell hajnal előtt kelnie a pékmesternek ahhoz, hogy reggel friss kenyér várja a családokat az asztalon, és hogy megtapasztalhassák, miért fennkölt az a pillanat, amikor a pék beveti a kenyeret a kemencébe” – írja világnapi köszöntőjében Septe József.

 A Magyar Pékszövetség elnöke a Kenyér Világnapján jelentette be, hogy elindult a www.magyarpeksegkereso.hu oldalon a Magyar Pékség védjeggyel ellátott üzletek adatait tartalmazó portál, a Magyar Pékségkereső. Az oldal célja, hogy a vásárlók a hozzájuk közel eső, kiváló minőségű pékárukat készítő magyar tulajdonú üzletek adatait (nyitva tartását, elérhetőségeit, különlegesebb termékeit) egyetlen térképes honlapon megtalálják. A portálon eddig több mint 300 üzlet szerepel.

OrientPress Hírügynökség (OPH)
Kép: OrientPress/Archívum

Egy hozzászólás “Ma van a kenyér ünnepe” bejegyzésre

  1. öregedöbandi szerint:

    Vissza emlékezve a gyermekkoromtól fogva a kenyér ünnepe mindig augusztus 20.Szent.István napján volt,Magyarországon ekkor ünnepeltük.Mi továbbra is ezen a napon ünnepeljük.Mások máskor tartják,de ez legyen az ő gondjuk.Azt,hogy a Svájciak így döntöttek,hogy a szegénységet enyhítő,nagyban a kenyér,de ez mindennapi probléma. A szegénységet nem lehet egy nappal el intézni,hanem az okozatot kel megszüntetni.A kizsákmányoló tőkéseket,a kapitalistákat megfosztani a ferde úton szerzett jövedelmeiktől. Szét osztani a nélkülöző kifosztott emberek között.Félre értés elkerülésére mondom,hogy párton kívüli vagyok,és nem a szajkózott brosúrákban leírtakból idéztem.

Itt lehet hozzászólni !