Öttusa junior vb: Simon Saci ezüstérmes csapatban!

Csepel.hu

SimonSaciKairo3%2c

A Kairóban rendezett öttusa junior világbajnokságon a magyar lányokból álló válogatott ezüstérmes helyen zárt, benne a csepeli Simon Saroltával, aki a magyarok legjobbjaként egyéniben az ötödik helyen fejezte be a versenyt.

A magyar öttusa szövetség honlapjának beszámolója szerint a pénteki versenynapon a Boros Alexandra, Simon Sarolta, Zs. Tóth Anna alkotta együttes úgy lett második, hogy a dobogó legfelső fokára az olaszok, míg a legalsóra a németek állhattak fel.

A világbajnok olasz trió 3786 ponttal nyerte meg a vb-t, míg a mieink 3729 pontot, a bronzérmes németek pedig 3668 pontot szereztek. A csapatversenyben tizenegy csapat indult. Egyéniben a legjobban a csepeli Simon Sarolta szerepelt, aki ötödik lett. Remekül sikerült számára a vívás, ezt a tusát ugyanis 27/8-as mutatóval megnyerte (262 pont). Úszásban visszacsúszott, ugyanis a 2:29:99-es időeredmény a harmincharmadik helyre volt elég (251 pont). Lovaglásban is kiválóan teljesített és kilencedik lett (293 pont), majd a kombinált szám végén végül (13:31:00, 489 pont, hatodik hely) az ötödik helyen ért célba (1295 pont). A korábban szintén csepeli színekben versenyző Zs. Tóth Anna a tizenharmadik helyen zárta egyéniben a világbajnokságot. Vívásban kilencedik lett (21/14, 227 pont), úszásban tizennegyedik (2:19:05, 283 pont), lovaglásban huszonötödik (279 pont), míg a kombinált számban a tizennyolcadik helyen zárt (14:06:20, 454 pont). Mindez azt jelentette, hogy végül 1243 ponttal a tizenharmadik lett Kairóban. A döntőbe bejutó harmadik magyar versenyző, Boros Alexandra a 26. helyen végzett, miután vívásban a tizenkilencedik (17/18, 203 pont), úszásban az előkelő kilencedik helyen (2:18:43, 285 pont), lovaglásban a 31. (250 pont), a kombinált számban pedig a tizenkilencedik helyen végzett (14:07:00, 453 pont) és így 1191 pontot gyűjtött és huszonhatodik lett.

 

Csepel Öttusa Média

Forrás: MÖSZ

Itt lehet hozzászólni !