Megújul a Csepel Plaza – November 17-én nyit a H&M

Csepel Pláza sajtóközlemény

Megújul Csepel első bevásárlóközpontja, a Csepel Plaza. A bevásárlóközpont 1997-ben nyitotta meg kapuit, és az azóta eltelt közel 20 évben folyamatosan vásárlói szolgálatában állt. Idén a megújulás és az üzlekínálat frissítése kerül hangsúlyos szerepbe.

A cél, hogy modern, friss, 2016-hoz illő megjelenést, és bérlői mixet kapjon a bevásárlóközpont. Az átalakulás első látványos lépése volt a logóváltás, ezt az arculati elemek további cseréje követi majd a következő hetekben, hónapokban. Megújul a honlap, az új logó pedig természetesen a homlokzatra is felkerül majd. A plaza épületét emellett kívül-belül felújítják. A projekt keretein belül megújulnak a plaza belső terei és a külső arculat is. Új burkolat és világítás kerül az épületbe, a főbejáratok, a belső terek és a külső reklámfelületek pedig korunk elvárásainak megfelelő dizájnt kapnak.

Sinkó Péter, a bevásárlóközpont bérbeadási igazgatója elmondta, terveik közt szerepel nagy nemzetközi márkák leigazolása és a plazában elérhető szolgáltatások bővítése. „Célunk, hogy a lehető legtöbb féle vásárlói igényt ki tudjuk szolgálni, ezt jelképezi új mottónk is: Veled vagyunk a mindennapokban. Az idei nyár legnagyobb sikereként könyvelhettük el az augusztus 4-i ALDI nyitást a volt CBA területén, melyet hamarosan egy CCC cipőszaküzlet követ majd. Augusztus 24-étől mozink is újra várja a látogatókat tovább erősítve ezzel a Csepel Plaza kínálatát és szolgáltatói körét. A bővülés ősszel folytatódik, nagy örömünkre szolgál, hogy Csepel első és egyben egyetlen H&M üzlete, mely 1650 négyzetméteren, két szinten, immáron egy friss és modern plazába költözhet be és nyithatja meg kapuit előreláthatólag idén november 17-én.

Az átalakulást egy videó sorozat is megörökíti, amit a Plaza közösségi oldalán mutatnak be. Ezen kívül egy internetes mini-alkalmazás is készült, a felhasználók játékos módon, egy kirakó részeit a megfelelő helyre illesztve fedhetik fel az új logót: http://csepel.amiplazank.hu/

6 hozzászólás “Megújul a Csepel Plaza – November 17-én nyit a H&M” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Nagyon kellene egy icike-picike gyémánt bolt is!
    Ne kelljen mindig beszaladgálni Pestre, a mai jegyárak mellett kész leégés! 😛 😀

  2. kispajtás szerint:

    Grün Izidor:
    Mr.Gabee-nak ajánlom ezen ügyben keresse Andy papát, ő biztosan bővítené a Timikéjének nyitott gyémánboltját egy csepeli fióküzlettel. 😀 Ha nyereséges nem is lesz, de mosodának jó

  3. B.Timi szerint:

    Én nagyon örülök a fejlesztéseknek! Ráfér a Plazára, hogy egy kis élet költözzön be.
    Szívesen látnék egy Yves Rocher boltot is. 🙂

  4. Nagyapó szerint:

    Azért kifejthetné Sinkó Péter, hogy “Az idei nyár legnagyobb sikereként könyvelhettük el az augusztus 4-i ALDI nyitást a volt CBA területén”. Miért?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    “Mert az Aldi olcsó”
    Nameg oda be is mennek és még vásárolnak is! 🙂

Itt lehet hozzászólni !