Íjászok, magyar csikósok, kenyérosztás és tűzijáték Szent István ünnepén

Csepel.hu

DSC_9254

Együtt ünnepeltek a csepeliek augusztus 20-án, a magyar államalapító Szent István király ünnepén. A hagyományok szerint megáldották az új kenyeret, mintegy ötszáz darabot osztottak szét a Daru-dombon. Az ünnepi eseményre látogatókat színvonalas családi programok, honfoglaló táborozók, íjászok, kardforgatók, középkori mesterek, meseelőadások, népi játékok és mesterségek bemutatói, néptáncosok, koncertek és este tűzijátékkal várták.

Már délelőtt gyerekek hada nyüzsgött a meseszínpad előtt, a játszóháznál és a kézműves foglalkozásnál a Csepeli Városkép szervezte egész napos eseményen.

GALÉRIA

Az érdeklődők megismerkedhettek a honfoglalás kori hangszerekkel, a középkori harci hagyományok ápolásával a kardforgatók haditornáján. Látványos műsort hozott a Jászberényből érkező csikós, aki interaktív előadásában bemutatta hogyan szól, illetve olykor lángolhat a karikás ostor. Az őshonos magyar szürke szarvasmarha is részese volt tréfás produkciójának.

Akit a népi mesterségek vonzottak, bepillantást nyerhetett a kovácsolásba, a faműveskedésbe, az ékszerkészítésbe s a mézesbábok készítésébe.

 

Kenyérszentelés

Szent István király, az ország védőszentjének ünnepén Krammer András diakónus megáldotta és felszentelte az új kenyereket. Előtte mondott beszédében hangsúlyozta: a kenyér az életet jelenti, szimbóluma életünknek, munkánknak, megmaradásunknak, a jövőnknek.

A nemzeti színű szalaggal átkötött megszentelt kenyeret Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila alpolgármester és Morovik Attila alpolgármester szegték meg.

 

Koncertek, rocklegendák

A színpadon a magyar népzene koncertek mellett szóltak ismert hazai slágerek. Kiváló hangulatot teremtett a közönségnek örökzöld dallamokkal Vikidál Gyula, Varga Miklós, Janicsák István, Kálmán György és a B52 Zenekar.

 

A ünnepnap esti fényfontja tűzijátékkal zárult augusztus 20-án.

 

A rendezvény fő támogatója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

Kiemelt támogató: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság

További támogató: Duna House

 

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !