Egy javítócsomag, és máris egészséges a szív

Inforadio.hu

 

Szív

Brit kutatók jelentős előrelépést tettek egy olyan “javítócsomag” kifejlesztése felé, amellyel helyrehozhatók lesznek a szívroham következtében keletkező károk.

Az Imperial College London kutatócsapata őssejtekből nevelt szívsejteket, amelyek akár hét hónapon keresztül is képesek egy ütemben verni. Emellett sikerült olyan lassan elbomló “kötőanyagot” is kifejleszteniük, amellyel bejuttathatják a szívbe az új sejteket.

A tudósok célja, hogy az őssejtekből kinevelt szívsejteket a szív károsodott területére juttatják. Utóbbit okozhatja egy infarktus, amikor érelzáródás következtében egy területen megszűnik a sejtek oxigénellátása, amelyek ennek következtében elhalnak, helyükön pedig hegszövet alakul ki.

A “javítócsomaggal” a szakemberek a hegszövetet szeretnék egészséges, működő sejtekkel helyettesíteni. Ebből a szempontból nagyon lényeges, hogy a szívsejtek sokáig legyenek képesek ritmusban verni, különben ritmuszavarok keletkezhetnek.

A londoni kutatók abban reménykednek, hogy öt éven belül elkészülnek a javítócsomaggal, sőt, már az embereken is alkalmazható lesz.

Forrás: Inforadio.hu

Egy hozzászólás “Egy javítócsomag, és máris egészséges a szív” bejegyzésre

  1. Andrew Toth szerint:

    Egyelőre szkeptikus vagyok a dologgal kapcsolatban.
    Ld.: http://telapo.datatrans.hu/szkeptikus/2007/film/20071110_C_SzilagyiA-Ossejtfokozo.nsv

    De reménykedem benne, hogy néhány évtized múlva valódi gyakorlatban is használható lesz.

Itt lehet hozzászólni !