Hamarosan újra mozizhatunk a Csepel Plázában

Csepel.hu

DSC_7257

Augusztus 24-én mutatnak be újra mozifilmeket a Csepel Pláza felújított termeiben – közölte Szabó Krisztián, a Mozikon Kft. mozivezetője.

Az egyelőre titok, hogy mit tűznek műsorra első ízben, de mindenképpen egy nagysikerű, nézőcsalogató filmmel akarnak előrukkolni. A mozi sok újdonsággal gazdagodik a korábbiakhoz képest, a jegyárak pedig várhatóan némileg olcsóbbak lesznek, mint a hasonló színvonalú fővárosi filmszínházak belépőjegyeié.

A Csepel Plázában évekkel ezelőtt zárták be a mozit, mert a fenntartónak nem érte meg az üzemeltetés. Most azonban új lendülettel vágnak bele a vetítésekbe, s reményeik szerint nemcsak a csepeli, hanem a környékbeli kerületek, városok lakói is szívesen járnak majd mozizni a Csepel Plázába. A Mozikon Kft. számos vidéki városban üzemeltet mozikat sikerrel. A fővárosban ez az első helyszín, de remélik, hogy itt sem vallanak kudarcot.

A bevásárlóközpontban három mozitermet nyitnak meg. Az egyik 400, a másik 180, a harmadik 150 férőhely befogadására alkalmas. Egyedülálló lesz, hogy a korábbiaktól eltérően nem premier utáni vagy művészfilmeket mutatnak be, hanem premier előadásokat 3D-ben. Különlegesség még, hogy olyan korszerű vetítőket használnak, amelyeket a Cannes-i bemutatókon is szoktak. Még nem döntötték el, melyek lesznek az első filmek, de minden bizonnyal az utóbbi hónapok legsikeresebb előadásait vetítik le. Hétköznap délutántól estig, hétvégén délelőtt is lesznek vetítések mind a három teremben. A jegyárak kedvezőbbek lesznek, mint más hasonló színvonalú mozikban. Az első előadáson akciósan árulják majd a belépőket.

Tervezik, hogy az óvodáknak és iskoláknak kedvezményeket biztosítanak majd. Lehetőség lesz éves törzskártya vásárlására, amely minden előadáson kedvezményre jogosít. Szó van arról, hogy szükség szerint a termeket bérbe adják. A megrendelők előadásokat, konferenciákat különféle eseményeket rendezhetnek ott.

A Csepel Pláza mozijának előterében egy társalgót rendeznek be. Lesz büfé, asztalok és fotelek, ahol a vendégek kulturált körülmények között várhatják a vetítések kezdetét.

 

cs. a.
Csepel.hu

3 hozzászólás “Hamarosan újra mozizhatunk a Csepel Plázában” bejegyzésre

  1. nemtudom szerint:

    Már nem is tudom hányadik próbálkozás mozi üzemeltetésére a Csepel Plázában. Eddig mindegyik hamvában holt. Hiába próbálkoztak olcsóbb jegyárakkal, törzskártyával, egyéb intézmények bevonásával (pl iskolák), olcsóbb kategóriájú filmekkel, olyan időszakok kialakításával amikor olcsóbban lehet mozifilmet nézni – semmi sem alapozta meg egy mozi hosszútávú életét…

  2. Plázalátogató szerint:

    Vicce lesz majd, amikor a látogatókat majd szalagkordonok között vezetik, mert az első emelet 2/3-a le van zárva. (Ha jól emlékszem, van egy alulméretezett okmányiroda, ELMÜ iroda, egy használtruha-kereskedés meg egy kávézó a sarokban, talán.
    Én ugyan drukkolok a mozinak, de lássuk be a CSP-nek semmi esélye nincsen:
    – délen megépült a Campona, az agglomeráció odajár, beljebb ott a Lurdy, szintén mozival
    – a megközelítése gyalázatos, néhány, kétes arcokkal kitömött buszon meg a HÉV-en kívül semmi
    – belül a végletekig lepusztult, az üzletek 4/5-e zárva vagy éppen vegetál, egyszerűen egy kerületnyi lakosság nem tud eltartani egy ekkora plázát, már csak azért sem, mert ha már heti 5-6-7 napot az ember a kerületben tölt, olyan arcokkal, akikkel fényes nappal sem szívesen fut össze, nemhogy sötétedés után, akkor már inkább elmegyek egy nívósabb helyre (Allé, Lurdy), ami semmivel sem drágább, mint egy kerületszéli kies bevásárlóközpont

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    Életképtelen ötlet.

Itt lehet hozzászólni !