Boldog születésnapot – Dr. Bolla Dezső

CSHVE, Csepel.info, Mr.Gabee

Forrás: keyframe.nava.hu

Szerdán ünnepli 79. születésnapját Dr. Bolla Dezső helytörténész Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület alapítója és elnöke Győrben született 2002-ben aranydiplomában részesült. 1953 januárjában a Finommechanikai Vállalatnál a lokátor technika területen kezdett el dolgozni üzemmérnökként.

1964-ben a Központi Fizikai Kutató Intézetben helyezkedett el, az ionizáló sugárzások méréstechnikájával és műszerezettségével foglalkozott tudományos csoportvezetőként. 1977-1979-ben megszerezte Villamosmérnöki Karunkon a Digitális elektronikai szakmérnöki oklevelét. 1997-ig kábeltelevíziós vonalon, azok építőelemeinek tervezésével foglalkozott, időközben elnyerte a Híradástechnikai Tudományos Egyesület elektronikai szakértő címét.

A Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület 1995 novemberében alakult meg, a kerületünkben 1960-tól működő Csepeli Helytörténeti Bizottság jogutódjaként.

A csepeli múlt évezredes hagyományainak ápolása, a történelmi emlékek gyűjtése és megőrzése a célunk. Csepel műemlékei, természetvédelmi területei, közparkjai és a Ráckevei-Soroksári Duna part is szívügyünk. 2010-ig szorosan együttműködtünk a Csepeli Helytörténeti Gyűjteménnyel, kiemelkedő részt vállaltunk az itt található, a kerület történetét bemutató kiállítás anyagának gyűjtésében és kiállítássá alakításában (az utóbbi években erre már nincs lehetőségünk).

A Királyerdei Művelődési Ház bejegyzett székhelyünk, tagságunk átlagos létszáma 25 és 30 fő közötti.

Alapításakor Császár József, néhány év múltán dr. Bolla Dezső kapott bizalmat az elnöki tisztség ellátására. A titkári tevékenységet Kertész Tibor vállalta fel haláláig, 2002 áprilisától Zémann István látja el ezt a feladatkört.

A Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület – az egyesület nevéből is adódóan – kettős célkitűzéssel alakult meg: részben a csepeli múlt hagyományainak ápolása, a történelmi emlékek megőrzése és gyűjtése a vállalt célunk. Tagságunk ugyanakkor eredményesen működik közre Csepel környezetvédelmi és városvédelmi feladataiban.

Egyesületünk tagjai nem csupán szervezetünk cél szerinti tevékenységének megvalósításakor találkoznak egymással, de egy baráti közösséget is alkotnak. Együtt járunk kirándulni bel- és külföldre (Eger, Selmecbánya), múzeumi látogatásokra, természetvédelmi területekre, tanösvényekre.

Az utóbbi évtizedben helytörténeti vetélkedők sorozatát rendeztük meg, vagy társultunk más meghirdetőkhöz. Ezek a vetélkedők különféle korcsoportokat céloztak meg. Az óvodai, általános iskolai és középiskolai szinten is előbb-utóbb megvalósításra kerültek.
Helytörténeti kiállításokat rendeztünk az iskolák felkérésére – egyedül, vagy más szervezetekkel közösen. Közös fellépésre adtak lehetőséget az aktuális évfordulókról történő megemlékezések is.

A kerületi önkormányzattal (2010-ig), kerületi egyesületekkel számos megemlékezést, tudományos ülést rendeztünk: 2002-ben ilyen volt a Deák Ferenc kiállítás és tudományos ülés, a Rákóczi Ferenc emlékkiállítás (a kisvárdai Rétközi Múzeum támogatásával) megvalósítása, 2004-ben a Szabadkikötő 75. évfordulójáról történő megemlékezés, a Maharttal és Csepel Önkormányzatával közösen.

Kerületünk, Csepel történetét bemutató állandó kiállításunk a Királyerdei Művelődési Házban volt megtekinthető 2010-ig – ekkor az új önkormányzat bezárta a gyűjteményt (ezáltal bázisunktól és hátterünktől fosztott meg bennünket). Három évig zárva volt a gyűjtemény, majd az önkormányzat átalakítva azt, megnyitotta: a jelenlegi kiállításhoz nem kérte sem véleményünket, sem segítségünket.
Kiemelten foglalkozunk a kerület építészeti emlékeivel. Több ezer fotót, a műemlékekről diát készítettek profi fotósaink (ezek jelenleg is a gyűjteményben vannak, de nem férünk hozzájuk).

Kezdeményeztük és szervesen részt is vettünk a csepeli műemlékek védelmében, restaurálásában. Műemlékeink közül megemlítenénk a Szent Imre téri csepeli 1. számú főpostát (falán látható Szőnyi István freskója), a XXI. kerületi Rendőrkapitányság épületét, a Nepomuki Szent János szobrot (Pest legrégibb köztéri szobra) – 2014-es felújítását és a kőhíd építését az önkormányzat nélkülünk végezte –, és a Szent Imre téri első világháborús, műemlék jellegű emlékművet.

Egyesületünk tagjai 2010-ig rendszeresen publikáltak a helyi kiadványokban. Gondozásukban jelent meg – Csepel Önkormányzatának segítségével – a „Szent Imre tér története” című sétálófüzet első kötete és a „Csepeli emlékkönyv”. 2006-ban közreműködtünk a kerület 1956-os forradalomra való megemlékezésének előkészítésében, a Csepel Galéria és Helytörténeti Gyűjteménnyel, valamint természetesen Csepel Önkormányzatával közösen.

Tevékenységünk másik területe a városszépítés és környezetvédelem. Tagjaink nem csupán a szakmai előkészítésben, de a közterületeket fejlesztő közösségi munkákban is részt vállalnak (Virágos Csepelért; Házunk tája). A csepeli természetvédelmi területeket, közparkokat és a Ráckevei–Soroksári Duna partját egyaránt szívügyünknek tekintjük. A tervezéstől a megvalósításig tartó folyamatban együttműködünk más civil szervezetekkel és a kerület önkormányzatával (2010 óta az önkormányzat nem tart igényt közreműködésünkre.).

Ilyen konkrét témaként említhetjük meg a csepeli Kis-Duna part és ott a Kis-Duna öböl tájrekonstrukciójánál az öböl kotrását, a híd tervezését és a tanösvény kialakítását.

Egyesületünk és tagjaink helytörténeti tevékenysége nem korlátozódik kerületünkre. Minden évben képviseltetjük magunkat a Honismereti Szövetség országos szintű honismereti akadémiáján, ahol jó barátokra leltünk, új ötletekkel gazdagodtunk – a kisvárdai, miskolci, Zala megyei múzeumokkal, a CSEMADOK-kal és a pozsonyi „rokon lelkekkel” kialakított kapcsolataink igazolják ezt.

Szoros kapcsolatunk van a Budapesti Honismereti Társasággal és a Honismereti Szövetséggel. Egyesületünk több tagja ezeknél a fővárosi illetve országos szintű tevékenységet végző szervezeteknél is tag, a Honismereti Szövetségben még választott tisztséget is visel egyikünk.

A kerületi civil szervezetekkel sok közös feladatunk van, jó együttműködést eredményezve közöttünk (Zöld Kör, Kertbarát Kör, Nagycsaládosok Egyesülete, Kis–Duna Liget Baráti Társaság, Rákóczi Kert Civilház).

Egyesületünk tagsága azonban egyre idősebbé válik – feltehetően egy idő után ez más, folyamatosan működő civil szervezetnél is gondként merül fel. Ezért törekszünk tagjaink közé bevonni az érdeklődő és rátermett fiatalokat.

2005-ben „Volt egyszer egy motorkerékpár gyár” címmel kiállítást rendeztünk amelyen a csepeli motorkerékpár gyár történetét és termékeit mutattuk be az 1937–1975 közötti időszakot felölelően. Ezt a tárlatot a Veterán Autó-Motorsport Klubbal, Csepel Önkormányzatával és a csepeli gyáriparosok szervezetével közösen, az egykori Weiss Mannfréd gyár központi szerszámraktári csarnokában valósítottuk meg, nagy sikerrel!

10 hozzászólás “Boldog születésnapot – Dr. Bolla Dezső” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Isten éltesse a Tanár Urat! 🙂
    Azért azt sajnálom, hogy az életrajzából kimaradt az az időszak, amikor a Tejút u.-i általános iskola földrajz tanáraként a diákok sokasága kedvelte, szerette a laza, de mégis tekintélyt kivívó egyéniségéért. Vagy ő egy másik Bolla Dezső? A fotót elnézve, aligha…

  2. Mr.Gabee szerint:

    Nem találtunk róla semmilyen információt.

  3. Grün Izidor szerint:

    Isten éltesse!
    Hej, azok a gólok, azok a gólpasszok! 😀 😛

  4. kispajtás szerint:

    Mr.Gabee:
    Azért az egy elég érdekes csavar a Tanár Úr életében, hogy a KFKI tudományos csoportvezetőjéből miként lett földrajz tanár, sokak osztályfőnöke az akkor még 12. évfolyamosnak nevezett iskolában a ’60-as évektől ’70-es évek végéig, és miért hagyott fel a pedagógusi pályával? Abban az iskolában, ahol a felesége, a Marika néni is fizika tanár volt.
    A hiteles az lenne, ha ő, maga mondaná el, hiszen sok, egykori diákja olvasná szívesen az életének ilyetén alakulását.
    Érdekes életút egy viszonylag hosszabb kitérővel, kíváncsiak lennénk a történetre, az okokra.
    Már ha publikus…

  5. kispajtás szerint:

    Mr.Gabee
    Valami nagyon nem stimmel, ugyanis a “Volt Istvánosok Baráti köre” jegyzéke szerint Bolla Dezső (dr) a Szent István Felsőkereskedelmi Fiúiskola (1952-től I.István-ra nevezték át) 1955-ben végzett tanulója volt. Ez rendben, hisz ekkor volt 18 éves.
    Te ezt írod a bevezetőben:1953 januárjában a Finommechanikai Vállalatnál a lokátor technika területen kezdett el dolgozni üzemmérnökként.(16 évesen???, miközben a fenti iskolába járt?)
    Abban sem vagyok biztos, hogy Győrben született, valahol azt olvastam, hogy Budapesten.
    Tegyük már rendbe ezeket a dolgokat, ha lehet, a leghitelesebb személy, a Tanár úr segítségével.

  6. kispajtás szerint:

    Mr.Gabee:
    Ekkorát tévedni szinte bántó, véglegesen bizonyossá vált, hogy alkalmatlan vagy a szerkesztői munkára. Teljesen fals, amit bemásoltál, ez egy másik Bolla Dezsőről szól, nem a csepeliről:
    “Bolla Dezső
    1929-ben született Győrben. Villamosmérnöki oklevelét 1952-ben szerezte meg, száma: 252.
    1953 januárjában a Finommechanikai Vállalatnál a lokátor technika területen kezdett el dolgozni üzemmérnökként. 1964-ben a Központi Fizikai Kutató Intézetben helyezkedett el, az ionizáló sugárzások méréstechnikájával és műszerezettségével foglalkozott tudo­mányos csoportvezetőként. 1977-1979-ben megszerezte Villamosmérnöki Karunkon a Digitális elektronikai szakmérnöki oklevelét. Az utóbbi 20 évben. 1997-ig kábelteleví­ziós vonalon, azok építőelemeinek tervezésével foglalkozott, időközben elnyerte a Híradás­technikai Tudományos Egyesület elektronikai szakértő; címét. Ez alapján kap esetenkénti megbízásokat ma is.
    Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.”

    Láthatod, hogy a fentiek nem a mi Bolla Dezsőnkről szólnak!!!!!!!!!
    Basszus, hogyan lehet egy Csepelen közismert ember életrajzát ilyen felületesen “meghamisítani”?????????????? Már megint nagyot alkottál, csak remélem, hogy a Tanár Úr nem szembesül a bejegyzéseddel!!!!!!!!!!!!!
    Onnan induljunk, hogy Budapesten született 1937-ben és 1953-ban végzett a Mester u. 56-58.sz. alatti Szt.István (i.István)-ban. A továbbiakat kérdezd meg tőle!!!

  7. Grün Izidor szerint:

    kispajtás!
    Ne bántsd Gabit!
    Az infó legfantáziadúsabb szerkesztője!
    Bármiről képes egy flekket rittyenteni, akár teljesen saját kútfejéből merítve minden valóságalap nélkül 😛 😀

  8. kispajtás szerint:

    Grün Izidor:
    Nem bántom, csak igyekszem segíteni neki, hogy ne égesse magát szénné.
    Több apróság mellet emlékeztetlek a 38-as busz históriájára, amit én írtam meg helyette és büszke vagyok, hogy a Te elismerésedet is kivívtam vele 😉 😛 😀
    Igaz, hogy én csak diákújságíró voltam középiskolás koromban és tisztelettel gondolok azokra, akik nagy lelkesedéssel és elhivatottsággal foglalkoztak velünk és igyekeztek bevezetni minket az újságírás rejtelmeibe – csak egy pár veretes név – Pálffy József, Kalmár György, P.Szabó József, Ágoston István, Bayer Ilona, Várkonyi Balázs… és a többiek.
    Hamar rájöttem, hogy ebből nem tudok megélni és pályát módosítottam, de hobbi szinten dühöngök a mai igénytelen, bulváros, felületes újságíráson – lásd: csepel.info

  9. kispajtás szerint:

    Ez mekkora szégyen, hogy így maradt korrigálás nélkül 🙁
    Egyébként megérkezett a csepel.hu és a csepel.info papíralapú, nyomtatott változatának aktuális számából a második példány, a szomszédok is kaptak újfent.
    Hajtogatom, szeletelem, ahogy a nagyapámtól láttam gyerekkoromban 😛

Itt lehet hozzászólni !