Fidesz: Bajnai azonnal mondjon le!

Fidesz.hu

Ebben az előd is profi volt

A soha, senki által meg nem választott Bajnai Gordon mindenfajta társadalmi felhatalmazás nélkül akarja lenyomni az emberek torkán a brutális megszorításokat tartalmazó MSZP-csomagot. Az áfa emelésével, a nyugdíjak visszavágásával, a gyes és a gyed lerövidítésével valamint a családi pótlék megadóztatásával Bajnai Gordon és az őt támogató MSZP-SZDSZ koalíció lehetetlen helyzetbe hozza családok százezreit.

Hétfőn este azonban Bajnai Gordon minden határon túlment, amikor egy televíziós műsorban azt tanácsolta az ingatlanadó bevezetése miatt nehéz helyzetbe kerülő magyar embereknek, hogy: “Azt az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani.”

A milliárdos, két hatalmas – összesen 650 négyzetméternyi – házzal rendelkező miniszterelnök otthonaik eladására buzdította a miatta bajba kerülő embereket. Ez tűrhetetlen, elég az emberek lenézéséből, elég az emberek kiszolgáltatásából, elég a pökhendi miniszterelnökből! Az a miniszterelnök, aki 40 éves korára embereken átgázolva lett milliárdos, és most arra szólítja fel az embereket, hogy veszítsék el egész életük munkájának eredményét csak azért, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormány félrekezelte a válságot, az alkalmatlan és méltatlan posztjának betöltésére. A Fidesz elnöksége felszólítja Bajnai Gordont, hogy hétfői kijelentése miatt azonnal mondjon le miniszterelnöki pozíciójáról! – szögezi le közleményben a Fidesz elnöksége.

Forrás: Fidesz.hu

20 hozzászólás “Fidesz: Bajnai azonnal mondjon le!” bejegyzésre

  1. elképesztő szerint:

    Gyurcsány = Bajnai = MSZP

  2. én szerint:

    Adjon el az eszement egy panellakást. Kinek kell? Ki az a hülye, aki panelt vesz az irdatlan nagy rezsivel együtt.

    Orvoshoz kell annak fordulnia, aki eladhatónak véli. De annak is aki fizettetni akar utána még és még és még és még újabb akármiket, mert már elfogynak a megnevezések. Bár kormányunk eléggé fantáziadús.

  3. Attila szerint:

    Ettől le is fog mondani 🙂

  4. miska72 szerint:

    Bajnai azonnal mondjon le!
    IGEN IGEN! 🙂

  5. Márta szerint:

    Újult erővel MSZP Kisebb plakátját ma csak 4 példányba dobták a posta ládámba, ha valaki nem kapot ,szívesen adok belöle:)
    Kezeljük a váságot!
    Megvédjük a munkahelyeket ( megjegyzem Többünket most bocsátottak el munkahelyüknkröl:(
    Talpra állitjuk a gazdaságot!!!!
    Ez vajon mennyibe kerüt ? Kinyomtatás terjesztök fizetése ,stb?
    Hiszen erröl téjékozodunk amugyis mindennap a médiákbol !!!!!!!
    Vagy elment az eszem már?
    Infartust! komolyan ere van Pénz????????????????????
    Miska 72 ! remélem ti is kaptatok ! 🙂 mert ha nem viszek belöle ,van böven:)

  6. miska72 szerint:

    Márta, ISEN MENCS!!!!! 🙂

  7. miska72 szerint:

    Megvédjük a munkahalyeket, azért dobnak négy példányt a postaládába. 🙂
    1. több példányt kell nyomtatni.
    2. a terjesztőnek többször kell fordulni.
    Ezek a munkahelyek, amit megvédenek. 🙂

  8. Huba szerint:

    Én is 3-at kaptam, a postástól, az ajánlott levél miatt személyesen adta át, mint “egy kis olvasni való”t.
    Kíváncsi lennék a kézbesítés törvényes voltára!

  9. miska72 szerint:

    Vicc a kivetítőn a szöveg. 🙂 🙂

  10. miska72 szerint:

    Mindenki hármat, négyet kapott, csak én kaptam egyet? 🙁

  11. Menyhért Péter szerint:

    Kedves fórumtársak!

    A bajnai féle úgynevezett „szakértői” kormány, mohóságában újabb ingatlan fosztogató adó verziót agyalt ki.
    A 30 millió forintnál értékesebb lakások után évi 0,2-0,3 százalékos lenne a jövőre bejövő ingatlanadó, az 50 millió forint feletti részt pedig 0,5-0,6 százalékos adó terhelné.

    Hozzáértésükre jellemző, hogy még mindig a kisemberek zsebéből akarják kilopni a pénzt, bár szocialista nyomásra a kört szűkítik.

    Logikusabb és igazságosabb azonban ettől sem lett a tervük, hiszen céljuk NEM a közteherviselés, hanem a sarcolás!

    Nézzünk néhány beszédes példát. Az adatok létező ingatlanhirdetésekből származnak!!

    IDŐS HÁZASPÁR; férj nyugdíja 150 ezer Ft; feleségé 70 ezer Ft/hó
    EGY FŐRE 110 EZER FT JUT.
    Tervezett FIZETENDŐ ADÓJUK: HAVI 21.250.- FT
    CSALÁDI HÁZUK Pasaréten eladó egy 80 nm-es DK-i fekvésű , kertes társasházi, teraszos, 2008-ban igényesen felújított lakás, teljesen új beépített konyhával, garázzsal. Padlófűtés, riasztó, redőny, ablakfólia Ár: 51 mill. Ft

    DIPLOMÁS POLGÁR ÚR, FELESÉGÉVEL ÉS NÉGY GYERMEKÉVEL férj fizetése 300 ezer Ft; feleségé 220 ezer Ft/hó
    EGY FŐRE 87 EZER FT JUT.
    Tervezett FIZETENDŐ ADÓJUK: HAVI 24.170.- FT
    CSALÁDI HÁZUK Szegeden, kétszintes 5 szobás, amerikai konyha nappalis, új építésű, igényesen kialakított, családi ház, kocsi beállóval, parkosított kerttel, csendes helyen. ár: 58 M ft

    BEFEKTETŐ ÚR jövedelme 500 ezer Ft/hó
    EGY FŐRE 500 EZER FT JUT.
    Tervezett FIZETENDŐ ADÓJA: HAVI 0.- FT
    HÁZAI 9 DB BEFEKTETÉSI CÉLLAL VÁSÁROLTA:
    Debrecen 28 millió ft 120 nm Veres Péter utcai lakótelep csendes részén 4 szoba nappalis családi ház Körmend 27 millió ft 120 nm új építésű, famennyezetes, búboskemencés összkomfortos ház nagy garázzsal, kerti kiülővel,
    Zebegény 25 millió ft 130nm Zebegényben 130 nm-es családi ház. Földszinten 3 szoba, konyha, fürdő, tetőtérben 2 szoba, zuhanyzó, főzőfülke található. Fűtés gáz+cserépkályha.
    Nyíregyháza 25 millió Ft 141 nm Nyíregyháza-Örökösföld új lakónegyedében, új építésű, minden igényt kielégítő, garázsos, teraszos sorházi lakás
    Budapest V. kerület 29 millió ft 82 nm Váci utca mellett, 3 emeletes átlagos állapotú házban, utcára nézõ, Ék-i fekvésû, 2 szoba + hallos (10nm), gázkonvektoros
    Budapest II. kerület 72 nm Kuruclesi utcában csendes zöldövezeti környezetben eladó egy 72 nm, 2 szobás, fürdőszoba wc + külön wc kézmosóval , gardrób szekrényekkel , világos konyhával.
    Budapest IX kerület 29 millió Klinikáktól nem messze, fantasztikus elosztású, 121 nm-es, hangulatos, világos nagypolgári lakás eladó egy jó állapotú ház II. emeletén. 4 különbejáratú szoba, de a lakás felújításra szorul,
    Budapest XXI kerület 68 nm 29 millió Csendes, nyugodt, zöld övezeti környéken, kívül-belül teljeses felújított ( új nyílászárók, új külső hőszigetelés, új tető) 3 szobás ház eladó garázzsal, terasszal. A szobák parkettásak
    Budapest XIII kerület 29 millió Szent László úton 90 m2-es családi ház eladó. A ház jelenleg irodaként működik. A telek 242 m2.

    Mint már többször is leírtam, a vagyonadót én is lehetséges közteherviselésnek tartanám, de kizárólag csak akkor, ha minden nagykorú állampolgár/család LAKÓ (pl: ez év januárjában állandó bejelentett) ingatlanára TELJES adómentesség vonatkozna, függetlenül a lakóingatlan összes paraméterétől!

    Természetesen a jövőbeli EGY lakóingatlanukat is ugyanez a mentesség illetné meg, ha lakást cserélnének.
    Ez szerintem logikus és mindenkinek elfogadható lenne.

    Megjegyzem, én a bajnaiék adó mértékét is túl mohónak tartom: a sok kis fillér, ami bejönne, jobb mint a kevés forint, ami nem lehetne behajtani.

    Üdv menyus

  12. atlétaa szerint:

    51-éves nyugalmazot tűzoltó 110-ezer nyugdíj. GRATULÁLOK. Oszd az észt a csepel infon….amikor én születtem még gondolat sem voltál……….Hajrá CSEPEL….A hatalmat át vetted miska72-től……………..

  13. atlétaa szerint:

    menyus butoroz össze (bajnai) gordonnal…kinek-kinek tehetsége,igénye,és képességei szerint…………..Hajrá CSEPEL………

  14. miska72 szerint:

    atlétaa a hatalom nem az enyém! A hivatalnokoké!!!!!!!!!
    De már nem sokáig! Nekem nincs HATALMAM!!!!!! Csak IGAZSÁGOM!!!!!
    Ha hatalmam lenne, a Csepeli Önkormányzat munkatársai, a rendőrség munkatársai, az ügyészség munkatársai, a tervezőmérnök, az igazságügyi szakértők, mind a börtönben csücsülnének! Na ekkor lenne hatalmam!
    De a Sz@r kavarása még mindíg tart!
    Csepel.infó kérném fennhagyni!
    Vállalom a felelőséget!
    MAFFIA AZ ÁLLAM!

  15. atlétaa szerint:

    🙂

  16. atlétaa szerint:

    miska72:
    Csak akkor nem vagy magányos az életben,hajó ügyet szolgálsz.
    És tanuld meg,hogy valóban nagyon sokat kibirsz.(csak ezek a gazemberezések,szélhámos,maffia ne lenének) Hajrá CSEPEL……………

  17. miska72 szerint:

    atlétaa jó ügyet szolgálok! Lehet, hogy az életben még neked is lesz ügyintézésed a hivatalokkal. Nem tudhatod, hogy holnap, vagy holnapután ki fog a szomszédodba költözni. Ugye? A barátait mindenki megválaszthatja, de a szomszédját nem! A barátait mindenki megválogathatja, de a hivatali ügyintézőket nem!
    A gyerekek játszhatnak, de az ügyintézők NEM!
    A gyerekek NEM büntethetők! De a felnőttek IGEN!

    Te minek neveznéd ezt az ügyintézést?
    Milyen munkát véégeznek szerinted?

  18. atlétaa szerint:

    miska72: Sajnálom……….
    Ahhoz ,hogy az ember győzni tudjon, hozzátartozik,hogy tudjon veszíteni is………………Hajrá CSEPEL………kezdödik a Győr-Viborg kézi mecss

  19. miska72 szerint:

    Miért probáljak meg veszíteni? Mert igazam van? Mert tudom a törvényeket és a jogszabályokat? Cak egy igazság létezik!

  20. miska72 szerint:

    Ahhoz hogy az ember győzni tudjon, ahhoz az tartozik, hogy ismerje az embera törvényt, és a jogszabályokat. Különben hülyének nézik. Miért tanuljak meg veszíteni? Mert igazam van? Mert tudom a jogszabályokat? Mert 2 pert megnyertem ügyvéd nélkül? Miért lekk nekem megtanulnom veszíteni? Mert diktatúra van? Mert nincs felelőségre vonás? mert a hivatali dolgozókat, nem lehet felelőségre vonni, mert nem ő követte el a türvénysértést, hanem a HATÓSÁG? Könyörgöm, ki az ügyintéző? Ha valaki alkalmatlan a munkálya elvégzéséra, azt ki kell rúgni! Az iparban ez így meg! Itt meg aki valamit ELQR az feljebb csúszik. Láda a volt csepeli Építésügyi osztály vezetőjét. Most az NFGM-ben dolgozik!

Itt lehet hozzászólni !