Brexit-dráma: a britek kilépnek

Csepel.info, Origo, Magyar Idők

a britek kilépnek

Ünnepelt a “brexit tábor”

Váratlan eredmény a brit uniós népszavazáson: az előrejelzések szerint 52-48-ra a kilépéspártiak nyernek. Az eredmény óriási meglepetés az utolsó közvéleménykutatások jóslataihoz képest, még a brexitpártiakat is meglepte. Bár az Európai Unió liberális vezetői és bürokratái rengeteget tettek azért, hogy az emberek megutálják az EU-t, a lépés gazdasági katasztrófa lehet: az angol font máris összeomlott. Az elemzők szerint a kilépéssel gazdasági válság is együtt fog járni, ami az egész uniót, vagyis bennünket is érinteni fog.

A BBC péntek reggeli előrejelzése szerint a Brexit-tábor, vagyis a kilépés hívei nyerték meg a brit EU-tagságról rendezett népszavazást. Hasonló következtetésre jutottak az ITV kereskedelmi televízió szakértői. A brit EU-tagságról szóló népszavazás voksainak pénteken kora reggelig összeszámolt több mint kétharmada alapján vezet a kilépést pártoló tábor.

A BBC számításai szerint a végeredmény 52:48 százalékos megoszlás lesz a Brexit-párt javára.

A font három évtizedes mélypontra zuhant. Nigel Farage, a brit EU-tagság feladásáért kampányoló legnagyobb brit politikai párt, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője péntek reggel azonnali lemondásra szólította fel David Cameron konzervatív párti miniszterelnököt arra az esetre, ha a Brexit-tábor, vagyis a kilépés hívei győznek.

Közép-európai idő szerint reggel fél 6-ig a 382 választókörzetből 299 jelentette be a szavazás helyi eredményét, és ezek alapján a Brexit-tábor 52 százalékos többségben járt.

A szavazóhelyiségek csütörtök esti zárása után a legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGoV által közzétett felmérés még azt valószínűsítette, hogy országosan a bennmaradásra a választók 52 százaléka, a kilépésre 48 százalék voksolhatott.

Egy másik nagy brit közvélemény-kutató, az Ipsos MORI még szélesebb, 54:46 százalékos megoszlást valószínűsített az EU-párti tábor javára csütörtök éjjel közzétett felmérésében.

A referendum első nagy meglepetésével az északkelet-angliai Newcastle szolgált, amelynek választópolgárai közül 65 404-en szavaztak a bennmaradásra, és 63 598-an a kilépésre, vagyis az EU-párti tábor itt épphogy 50 százalék feletti eredményt ért el. Newcastle-t a brit választási szakértők előzetesen a népszavazás várható kimenetelének egyik meghatározó választókörzeteként tartották nyilván, és sokkal jobb eredményt vártak a bennmaradást pártoló tábornak.

Nigel Farage, a UKIP vezetője, aki két évtizede kampányol azért, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból, péntek reggeli nyilatkozatában kijelentette: David Cameronnak „azonnal” le kell mondania kormányfői tisztségéről, ha a népszavazást a Brexit-tábor nyeri. Farage szerint június 23-a „Nagy-Britannia függetlenségi napjaként fog bevonulni a történelembe”.

A szavazóhelyiségek zárása után a kormányzó Konzervatív Párt 84 képviselője – köztük az összes kabinettag – mindazonáltal nyílt levelet tett közzé David Cameronnak címezve, kérve a kormányfőt, hogy a népszavazás kimenetelétől függetlenül maradjon tisztségében, mivel érvelésük szerint „ez a kötelessége”. Boris Johnson, London konzervatív párti előző polgármestere és Michael Gove igazságügyi miniszter is aláírta a levelet, jóllehet mindketten a kilépésért kampányoló tábor frontemberei voltak.

Cameron hivatalos álláspontja a kampányban az volt, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kell maradnia.

TANÁCSKOZÁST TARTANAK SZOMBATON AZ EU ALAPÍTÓ ORSZÁGAINAK KÜLÜGYMINISZTEREI

Tanácskozást tartanak szombaton Berlinben az Európai Unió alapító országainak külügyminiszterei, hogy megtárgyalják a brit EU-népszavazás következményeit – jelentette a dpa német hírügynökség péntek reggel, miután a nem végleges eredmények szerint a szigetország szavazóinak többsége az Egyesült Királyság unióból való távozására voksolt.

A német külügyminisztérium vendégházában, a Villa Borsigban rendezendő tanácskozáson Németország, Franciaország, Olaszország és a Benelux-államok diplomatái vesznek részt. 1957-ben ez a hat ország alapította az Európai Gazdasági Közösséget, az Európai Unió elődjét.

Az elmúlt hónapokban már volt két hasonló találkozó – emlékeztetett a dpa.

HARMINC ÉVE NEM TAPASZTALT MÉLYPONTRA ZUHANT A FONT A DOLLÁRRAL SZEMBEN

Több mint harminc éve nem tapasztalt mélypontra zuhant a font a dollárhoz képest pénteken, azután, hogy az ország európai uniós tagságáról csütörtökön tartott népszavazás nem végleges eredményei szerint az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból.

Reggel fél hat körül a fontot 1,35 dollár alatt jegyezték. Legutóbb 1985-ben állt ilyen alacsonyan. A kereskedés kezdetén – amikor még az EU-ban maradást jósolták az eredmények – a font 1,50 dolláron állt.

Forrás: Magyar Idők

14 hozzászólás “Brexit-dráma: a britek kilépnek” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Szomorú vagyok!
    Hiába üzente nekik Orbán Viktor, hogy mi szeretünk velük együtt élni?!
    Meg aztán az általuk befizetett uniós támogatás ránk eső része is hiányozni fog! 😀

  2. szigetország szerint:

    Juncker, Schulz és az EU más ostoba vezetői sokat tettek azért, hogy az emberek nagy része megutálja az uniót. A britek kilépése bizonyítvány Brüsszel politikájáról. Az EU vezetőinek azonnal távozniuk kell, remélem, ezt is bejelentik ma.. Az EU megindult a széthullás felé.

  3. Ábel Attila szerint:

    Aki ismer, az tudja, hogy mindig EU-párti voltam. A Fidesz sem azért bírálja az EU-t mert ki akar lépni, hanem mert jobbá, demokratikusabbá akarja tenni. De most muszáj gratulálnom az EU agyalágyult, illegális migráns-párti, liberális vezetőinek és az uborkagörbület-szabályzó bürokratáinak. Nélkülük ugyanis a britek biztosan nem léptek volna ki az unióból. Az uniós politikusok felelőtlensége, a bürokraták idiotizmusa meghozta az eredményt. A kérdés most az, hogy összeomlik-e az EU vagy észhez tér?

  4. kilgore trout szerint:

    A 73-as csatlakozáskor de Gaulle vétózni akart, mert az USA előretolt bástyájának tartotta őket. Most persze más a helyzet, ahogy abban is, hogy az EGK jó gondolat volt, de Schumann és Adenauer forognak a sírjukban a mai nemzetvesztő politikát folytató utódaik miatt. Ebben a formában a Közösség halálra van ítélve, amit csak gyorsít a brüsszeli adminisztráció. RIP.

  5. fradi ultra szerint:

    vámúnió valamint szabad letelepedés és munkavállalás, ezt kellene hogy jelentse az EU, nem pedig azt hogy brüsszeli korrupt politikusok diktáljanak a nemzetállamoknak.

  6. Rázsó szerint:

    Csak aztán nehogy a migráns népszavazás is fordítva süljön el.

  7. Fekete Gábor szerint:

    Putyin ismét elérte aljas célját….

  8. Nagyapó szerint:

    Amint bejelentették a népszavazás eredményét, összeültek az alapítók. Megtárgyalják, hogy hogyan folyjon tovább Európa német gyarmatosítása. Görögország teljesen, Közép-Európa nagyrészt német befolyású, jöhetnek a hálás törökök.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Grün Izidor szerint:

    “Beszédes táblázat jelent meg arról, hogy pontosan kik azok “a britek”, akik végül az EU-ból való kilépés mellett döntöttek. Ahogy ennek Magyarországon már régi hagyománya van, a szigetországban is az öregek döntöttek a fiatalok jövőjéről.”
    .
    http://m.cdn.blog.hu/ka/kareszblog/postimage/kezcsok_orban_viktornak_1345793420.jpg

  10. kerdezo szerint:

    Elvileg a brit-ek most kezdenek arról tájékozódni, hogy mit is jelent, hogy kiléptek.
    Alapvetően ők is a migráncsokat akarták megúszni csak.

    Háááát, verébre ágyúval lőttek…

  11. Piszkos Fred szerint:

    Na, most kellene ellőni a tömegpszichózis frázist…

  12. Rázsó szerint:

    Piszkos Fred: Lődd el!

Itt lehet hozzászólni !