Palcsó Tamás észrevette, hogy majdnem meghalt

Palcsó Tamás ellen vádemelést javasol a rendőrség

Stop, Napi Ász, Velvet

Egy kis híján halálesettel végződő baleset és saját tapasztalatszerzés kellett Palcsó Tamásnak ahhoz, hogy megfogadja: ha alkoholt iszik, nem ül volán mögé.

“A baleset óta ittam már meg egy-két sört, de utána mindig taxiba szálltam. Az eset óta óvatosabb vagyok, és mértékletesen fogyasztok alkoholt. Nem szeretnék még egyszer kórházba kerülni egy buli után” – mesélte a megasztáros énekes a Napi Ásznak.

Tomi a lapnak elárulta: már nem okoz számára félelmet a hétköznapokban volán mögé ülni, hiszen baleset utáni félelme az első piros lámpáig tartott.

“Saját erőmből sosem okoztam balesetet, mindig is körültekintő sofőr voltam” – tette hozzá.

Forrás: Stop.hu

Az Inforadio.hu képgalériáját a balesetről itt nézhetik meg

Palcsó Tamás ellen vádemelést javasol a rendőrség

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást a megasztáros énekes ellen. Palcsó Tamás ellen járművezetés tiltott átengedése miatt indítottak eljárást, mivel a zenész az októberi balesetekor hagyta vezetni ittas barátját. Palcsó egyelőre nem aggódik sőt, ismét rendszeresen vezet, bár szerinte az eset óta sokkal óvatosabb.

A megasztáros októberi balesetével kapcsolatos nyomozást lezárta a rendőrség, és az ügyet vádemelési javaslattal továbbította a VI.-VII. kerületi ügyészségre – értesült a Velvet. Palcsó Tamás ellen járművezetés tiltott átengedése miatt indítottak eljárás, mivel a balesete előtt ittas barátjának adta át a volánt.

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja a zenészt, a legsúlyosabb esetben szabadságvesztésre ítélhetik, ha a cselekményt enyhébbnek ítéli meg a bíróság, pénzbüntetést szabhatnak ki, valamint az is elképzelhető, bevonják a jogosítványát – feltéve, ha Palcsót bűnösnek találják.

Palcsó Tamás egyelőre még nem aggódik a jogsija miatt, sőt egy ideje ismét rendszeresen vezet. Az egykori megasztáros a Cool Tv stúdiójában elmondta, egy darabig nem mert volán mögé ülni, annak ellenére, a baleset során nem ő vezetett. „Kilencven százalékban már feldolgoztam a történteket, a vezetést pedig kénytelen vagyok újra gyakorolni” – mondta Palcsó, aki szerint az eset óta sokkal figyelmesebb és óvatosabb lett.

A rendőrség az üggyel kapcsolatban januárban kihallgatta Palcsót, aki bizonyos részleteket még mindig nem tudott felidézni. Palcsó Tamás októberben hazafelé tartott egy barátjával, amikor az XXIII. Kerületi Ócsai úton egy oszlopnak ütköztek. Az énekes kocsiját a barátja vezette, amikor feltehetően megijedt valamitől és hirtelen elkezdett fékezni. Az autóval nagyjából 65 métert csúsztak, és végül egy oszlopnak csapódtak, ami bement az utastérbe, és Palcsó fejétől 5 centire állt meg. A rendőrök szerint életüket az mentette meg, hogy mind a ketten bekötötték a biztonsági övüket. Palcsó agyrázkódást szenvedett, megrepedt az arccsontja, és hosszú ideig a kezét sem tudta rendesen használni.

Forrás: Velvet

10 hozzászólás “Palcsó Tamás észrevette, hogy majdnem meghalt” bejegyzésre

  1. Lexon szerint:

    Nem arról volt szó, hogy nem ô vezetett, hanem a barátja? Mert ezen cikk szerint mégis PT vezetett…

  2. Földhözragadva szerint:

    Lexon, hol látod, hogy ő vezetett?

  3. Lexon szerint:

    Sehol, de a cikk ezt sugallja. Ha elolvasod, és nem emlékszel a régi történetre, neked mi ugrik be elsôre? Nekem az, hogy PT részegen vezetett, balesetet szenvedett, de megtért, és többet nem vezet részegen.
    Tényleg, ha jól emlékszem, ôt is meggyanúsították, hiszen átengedte a vezetést részeg barátjának. Ennek mi lett a vége? Vagy ezt az ügyet is nyújtják, mint a rétestésztát?

  4. Jeniszej szerint:

    Majd részegen átengedheti? – megint másnak?

  5. potyek szerint:

    Ha lesz egy kis szabadidőm sajnálom majd szegényt. Nagy szerencséje, hogy nem karamboloztak valakivel, vagy ütöttek el egy ártatlan járókelőt.

  6. Prendick szerint:

    Én úgy tudtam, hogy a sün egy okos állat.
    Ezek szerint tévedtem.
    Vajon nincs jobb dolga a rendőrségnek?

  7. Lexon szerint:

    Prendick: mirôl beszélsz? Többek közt ez is feladata a rendôrségnek. Nemcsak a tömegoszlatás… Igenis, végezzék a dolgukat. És végzik is. Nem úgy, mint az két lókötô, akiket gyakran látok a Népligetben hûsölni a rendôrkocsiban…

  8. Prendick szerint:

    Tőlem végezzék a dolgukat, ahol tetszik, csak ne lássam meg a szervet, mikor visszarakják a gatyába.

    Szerintem a ligetben azt várják, mikor kell oszlatni. 🙂
    Viszont ez a palcsós ügy olyan színházszagú. Biztos lett volna ennek eszesebb módja is.

  9. zöldfa szerint:

    Remélem szigorúan megbünetik ezt a kispötsöt. Részegen, bedrogozva átengedte kocsija kormányát másnak, lehet egyenesen rátukmálta. Szerencse, hogy csak egy oszlopnak csapodtak és nem egy józan, szabályokat betartó mási autónak.
    Ki fia borja ez a makimajom kinézetű emberke a jobbosok közül, hogy rendseresen szerepel itt.
    Rengeteg értékes fiatal van Csepelen, akik valószinű nem fidesz-kdnp-s fészekből valók, mert itt soha meg nem említenék őket.

Itt lehet hozzászólni !