Osztály-kiállítás a Csepel Galériában

Csepel.hu

 

DSC_0431

 

Szokatlan kiállítás nyílt a Csepel Galériában május 26-án este. Számos, különböző témában és műfajban alkotó művész alkotásai kerültek egy helyre – s ha műveiket nem is, az alkotókat különleges kapocs köti össze: mindannyian a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, ismertebb nevén a Kisképző falai között érettségiztek egyazon osztályban, 1963-ban.

 A tárlatnak szomorú apropója is van. Az osztály egyik tagja, a kiállítás egyik fő szervezője, a szeretett Horváth László képzőművész a megnyitót megelőző napon hunyt el. A megnyitón jelen volt a művész fia is, aki köszönetet mondott az osztálytársaknak, amiért eljöttek.

A kiállítást Baky Péter festőművész nyitotta meg. Beszédében elhangzott, különleges dolog, hogy ennyire megmaradt az osztálytársak barátsága, jó kapcsolata ennyi év után is – ez egyáltalán nem szokványos még a Kisképzőben sem, és talán annak köszönhető, hogy mindannyian a leginkább vészterhes időkben, 1944-45-ben születtek. Az összetartásukat nagyban segítette a Kisképző is. Ahogy a művész elmondta: „Ez a kiállítás nem a művekről szól, hanem a társaságról, aki együtt tanult. A Kisképzőnek mindig is különleges hangulata volt, ami a 90-es évek óta vesztett ugyan a jelentőségéből, de a mi időnkben nagyon fontos volt. Sokkal szabadabb volt az iskola szellemisége, és ez különösen az 1956-ot követő években hatalmas ajándék volt.” A rendhagyó kiállításon, mely egy négyéves utazás késői lenyomata, a magyar kortárs művészet legnagyobbjainak művei tekinthetők meg, akik ebbe az osztályba jártak – grafikák, festmények, textilek, szobrok.

MN

Fotó: Gubis Mariann

 

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !