Megérkezett a 3-as metró első felújított szerelvénye Budapestre

InfoRádió

Megérkezett a 3-as metró első felújított szerelvénye Budapestre

Az Oroszországban felújított szerelvény hajnalban érkezett meg a BKV Kőér utcai járműtelepére. A Metrovagonmas által felújított hat kocsit május 12-én indították útnak Budapestre.

Az orosz cég korábban arról tájékoztatott, hogy a felújítás után jelentősen növekedett a szerelvény megbízhatósága, könnyebbé vált a karbantartása, csökkent az energiafogyasztása, kényelmesebbé és esztétikusabbá vált, javultak a metróvezetők munkafeltételei. Teljesen felújították a vagonok utasterét, a vezetőfülkét és a műszerfalat, korszerűsítették a vezérlő-, a videomegfigyelő- és a biztonsági rendszert.

A BKV és a Metrovagonmas tavaly augusztusban írta alá a budapesti 3-as metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújításáról, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállításáról szóló szerződést.

Az orosz cég 219,1 millió euróért végzi el a 37 – egyenként hat kocsiból álló – szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 25 év.

Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete elnöke az MTI-nek azt mondta, három prototípus szerelvény érkezik Budapestre, közülük a csütörtökön megérkezettnek 15 ezer kilométeres tesztet kell teljesítenie. A másik kettőnek utána elég 5 ezer kilométert lefutnia, és azokon képezik ki a vezetőket és a szerelőket is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor állhatnak először forgalomba, de a jelenlegi vonatvezérlő rendszerekkel is képesek futni a felújított szerelvények – mondta Gulyás Attila.

Forrás: InfoRádió

3 hozzászólás “Megérkezett a 3-as metró első felújított szerelvénye Budapestre” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Lemosták a lengyel nemzettestvéri graffitit róla? 😉

  2. Orsós Rodrígo szerint:

    Lemosták! De még milyen drágán. Valamelyik jópofa megint nagyot akasztott az üzleten a kárunkra.

  3. kerdezo szerint:

    Jol nezzuk meg, mert amint forgalomba kerul, ket pillanat leamortizaljak a ….

Itt lehet hozzászólni !