Folyamatosan bővül az ingyenes gyermekétkeztetés

Fidesz.hu

Folyamatosan bővül az ingyenes gyermekétkeztetés

A kormány folyamatosan bővíti az ingyenes gyermekétkeztetés körét – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Czibere Károly kifejtette: tavaly a hatévesnél fiatalabbak számára sikerült jelentősen kibővíteni az ingyenesen étkezők körét, amely így 92 ezerről 320 ezerre, 3,5-szeresére növekedett. A következő lépésben ez évtől azt a célt tűzték, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek a szünetekben is hozzájussanak meleg ételhez. Sikerült biztosítani, hogy az érintett gyermekek mind a négy szünetben hozzájussanak ehhez a támogatáshoz. A nyári szüneti étkeztetésről szóló tájékoztató körlevelet rövidesen megkapják a gyermekjóléti szolgálatok és a jegyzők.

Czibere Károly kitért arra is, hogy a kormány döntéshozatala során olyan statisztikákat vesz alapul, amely nemzetközileg is hitelesített: ilyen a Központi Statisztikai Hivatal szegénységstatisztikája. Ez pedig azt mutatja, hogy az elmúlt 2-2,5 évben a leginkább nélkülözők száma 465 ezerről mintegy harmadára, 293 ezerre csökkent.

Forrás: Fidesz.hu

6 hozzászólás “Folyamatosan bővül az ingyenes gyermekétkeztetés” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Fordítsuk magyarra: Egyre több az ingyenes étkeztetésre szoruló gyerekek száma!
    További célunk, hogy a szünetekben is naponta hozzájussanak meleg ételhez!
    Köszönjük fidesz! 😛

  2. Nagyapó szerint:

    Igen és egyre több munkavállaló (4 millió felett) szorul béremelésre, egyre több diák szorul ingyenes tankönyvre, egyre több család szorul adócsökkentésre, egyre több család szorul rezsicsökkentésre és egyre több jel mutat arra, hogy idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez közelít Szigetvárihoz!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    Egyre több KKV is rászorulna ám egy kis edócsökkentésre! 🙂

  4. Nagyapó szerint:

    Betühalmaz! Egy kis ízelítő:
    “Társasági adó törvény által biztosított kedvezmények:
    Az adóév első napján mikrovállalkozásnak minősülő adózó foglalkoztatás-növelési kedvezményként csökkentheti adózás előtti eredményét a létszámnövekmény és az évesített minimálbér szorzatával, ha az előző évben maximum 5 dolgozója volt.
    KKV beruházási adókedvezménye: az adóév utolsó napján kkv-nak minősülő adózó csökkentheti adózás előtti eredményét maximum 30 millió forint erejéig:
    a még használatba nem vett tárgyi eszközök üzembe helyezése érdekében elszámolt beruházások értékével
    ingatlan bekerülési értékét növelő felújítás, bővítés, átalakítás értékével
    még használatba nem vett szoftver felhasználási jogának értékével, szellemi termék bekerülési értékével
    Az adóév utolsó napján KKV-nak minősülő adózó tárgyi eszköz beszerzéshez / előállításhoz kapcsolódó hitel vagy pénzügyi lízing kamatkedvezménye: adóévenként maximum 6 millió forintig adókedvezményként érvényesíthető az adóévi kamat 40%-a a 2013 végéig, 60%-a az ez után kötött szerződéseknél.
    Kkv fejlesztési adókedvezménye: legalább 500 millió forint jelenértékű beruházás során az elszámolható költségek jelenértékére vehető igénybe.
    Az adóév utolsó napján kkv-nak minősülő adózó 100%-os értékcsökkenési leírása a leghátrányosabb térségek területén üzembe helyezett tárgyi eszközökre.
    További kedvezmények:
    Kkv-k fejlődését szolgáló dedikált támogatási forrás a központi költségvetésben.
    Részvételi lehetőség a Növekedési Hitelprogramban.
    Innovációs járulék fizetési kötelezettség alóli mentesség a mikro-és kisvállalkozásoknak.
    Kkv-k közbeszerzésekben való részvételének elősegítése.”
    Tudom, hogy ez is kevés, de…

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. bagoly szerint:

    Ha már mindenki lecsillapodott, akkor VALAKI tanítsa már meg a fotón látható kislányt helyesen fogni a villát és a kést. ! /jobb kéz-bal kéz/!.

  6. Megmondó kapitány szerint:

    Admin!
    Legyen már annyi humorotok, hogy vízszintesen tükrözitek szegény kislány képét 🙂

Itt lehet hozzászólni !