Tegnapi újság: Csepel-múzeum nyílik Szigetszentmiklóson

Híradó.hu

Gyártmánymúzeummal állítanak emléket az egykori Csepel Autógyárnak és az ott készített járműveknek Szigetszentmiklóson. A kiállítás vasárnaptól látogatható.

Az egykori Csepel Autógyár területén létrehozott muzeális intézményben gépjárműveket, alkatrészeket, fényképeket és dokumentumokat láthat a közönség.

Lázár Gergő, az ipartörténeti jelentőséggel is bíró gyűjtemény szakmai hátterét és kezelését biztosító Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetője az MTI-nek elmondta: a gyártmánymúzeum egy 700 négyzetméteres hangárban kapott helyet, leglátványosabb darabja az a hat teherautó, amely az itt készült járművek teljes spektrumáról áttekintést ad az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig.

De találkozhatnak a látogatók sebváltókkal, motorokkal, kardántengelyekkel és hozzájuk kapcsolódó részletes műszaki leírásokkal, fotókkal, valamint az autógyárral kapcsolatos könyvekkel, kiadványokkal, köztük az egykori üzemi lap bekötött példányaival.

Lázár Gergő felidézte: Szigetszentmiklós és Szigethalom határában már az 1920-as évek végétől működött üzem, de akkor repülőgépeket, -alkatrészeket gyártottak, a második világháború alatt elsődlegesen katonai repülőket. 1944 áprilisában öt hullámban bombázták a gyár területét, szinte földig rombolták és teljesen leállt a termelés. Az üzem sorsa egy ideig bizonytalan volt, végül 1950-ben indult újra, akkor már gépjárműgyártással, és a nevét is ekkor kapta.

A Volvo L 3314 Laplander, a Volvo-kooperációval készült terepjárók nyitott és csukott változata áll a Csepel Autógyárban. MTI Fotó: Fehér József

Leghíresebb gyártmányuk a Csepel Autó és annak évtizedek során létrehozott verziói voltak, de készültek itt autóbuszalvázak és járműfőegységek is. “Termékeik jó minőségűek voltak és külföldre is eljutottak” – emlékeztetett az intézményvezető.

Az üzem fénykorában, a 70-es évek elején csaknem 10 ezer embernek adott munkát, és ezzel jelentősen hozzájárult Szigetszentmiklós növekedéséhez. “Ennek nyomán kezdődött el a lakótelep-építési program, vele intézmények is létrejöttek, de az autógyárnak saját művelődési háza is volt.”

Lenin páncélautó. MTI Fotó: Friedmann Endre

Az üzem 1992-ben zárt be véglegesen, és az ÁTI-Sziget Kft. által működtetett ipari park vette át a helyet. A cég Fejős Mihály vezetésével 2009-ben határozta el, hogy múzeummal kíván tisztelegni a gyáróriás előtt. “Egy hangárépületet jelöltek ki erre a célra, amelyet felújítottak, de autóvázakat, felújítandó járműveket is vásároltak, valamint számos magánemberrel vették fel a kapcsolatot, akik gyakran nemcsak a téma jó ismerői, de különleges relikviák tulajdonosai voltak” – hangsúlyozta Lázár Gergő.

A város életében egykor fontos szerepet betöltő üzemnek emléket állító múzeum létrehozásába az önkormányzat is bekapcsolódott, vállalta az üzemeltetést, a marketingmunkát, valamint tárlatvezetést biztosít, a gyártmánymúzeum megvalósítását pedig a Városi Könyvtár és Közösségi Ház végezte, hiszen – mint Lázár Gergő rámutatott – a városi helytörténeti gyűjtemény nagyon gazdag dokumentációs anyaggal rendelkezik ebben a témában.

Szigethalom, 2009. október 10. Egy Csepel D-450.N1 típusú nyerges vontató emblémája a Csepel Autógyár alapításának 60. évfordulója alkalmából a volt Csepel Autógyár területén működő ÁTI-Sziget Ipari Park főterén, ahol jubileumi kiállítást rendeztek. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Az idei év tesztidőszak lesz, október végéig tartanak nyitva és előre be kell majd jelentkezni, de a létrehozók bíznak a további fejlődésben és folyamatosan gyarapítják majd a gyűjteményt – tette hozzá Lázár Gergő.

Forrás: Híradó.hu

3 hozzászólás “Tegnapi újság: Csepel-múzeum nyílik Szigetszentmiklóson” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Két kérdés: Mióta létezik Szigethalom és mi köze a Lenin páncélautónak Szigethalomhoz?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Grün Izidor szerint:

    Öreg hüje!
    Nekem pedig egy kérdésem lenne: Mi köze a Csepel Autógyárnak Szigethalomhoz?!
    A címben a gyengébbek kedvéért is az van írva, hogy Szigetszentmiklós! 😛 😀

  3. Nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Azért lakóhelye történetét ismerhetné: “A Dunai Repülőgépgyár lebombázott Horthy-ligeti telepén (Szigetszentmiklós és Tököl közötti terület, melyet a háború után átneveztek Szigethalomnak), az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár NV gépjármű- és motorrészlegének és a Weiss Manfréd motorgyári részlegének beolvasztásával létrejött a Csepel Autógyár Nemzeti Vállalat.
    A gyár első igazgatója: Bíró Ferencné Moszkvában végzett gépészmérnök, Rákosi Mátyás sógornője.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !