Enyhébb, de immár egységes üzemanyagár-emelés jön pénteken

Autonavigátor

Emelkedett a benzin ára

Míg szerdán csak a benzin ára került feljebb, pénteken már a dízel is áremelést kap. Szerdától literenként 4 forinttal többe kerül a gázolaj, ugyanakkor a benzin ára nem változott. Pénteken enyhébb, de egységes áremelés következik, a MOL akkor literenkénti 2 forinttal fogja megtoldani mind a benzin, mind pedig a gázolaj árát. A 95-ös átlagára így 333, a dízelé 323 forintra nő.

Az üzemanyagárak az emelés ellenére is távol maradnak még az egykori, 2012-ben 450 forintos szint magasságában adódott csúcsszintektől. Az egyes töltőállomások között természetesen marad az igen jelentős, akár literenkénti 30-40 forintos árkülönbség, a tankolásnak tehát nem csak az ideje, a helye is jelentősen meghatározó a fizetendő szempontjából. Autópályán tankolni például nem túl jó bolt.

2 hozzászólás “Enyhébb, de immár egységes üzemanyagár-emelés jön pénteken” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Amikor februárban mélyponton volt a kőolajár és fent a $, akkor sem engedték le teljesen az árat, most ment eddig 7 $-t az olaj hordónkénti ára, a $ meg esett 6 forintot, de azóta 40 forinttal ment a benzin.

Itt lehet hozzászólni !