102 tisztet avattak a Budai Várban

NKE, Mr.Gabee, Csepel.info

NKE fotója

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának 102 hallgatója ünnepélyes keretek között, a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt tett tiszti esküt a Budai Várban, Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és a tábornoki kar jelenlétében.

A kormányfő ünnepi beszédében hangsúlyozta: Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat. Az eseményt a Ludovika Tv élőben közvetítette.

A Rendészettudományi Karról idén 511 hallgató veszi át diplomáját, akik nappali és levelező munkarendben, alap- és mesterképzésen, valamint szakirányú továbbképzésben végezték tanulmányaikat az intézményben. Közülük 102 hallgatót avattak tisztté a szombati ünnepségen. Az avatottak július 1-én kezdik meg szolgálatukat: 70 fő a rendőrségnél, 11 fő a katasztrófavédelemnél, 21 fő pedig a büntetés-végrehajtási szervezetnél. Közülük Bogárdi Barbara és Német Alexandra katasztrófavédelem alapszakos hallgatók kiváló minősítéssel végeztek. Őket is köszöntötte ünnepi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rend, amelyek kultúránk legnagyobb jótéteményei is. „Belőlük fakad a biztonságos, a békés, és a szabad élet, amelyet a most végzettek biztosítják, sőt, ha kell, életük kockáztatásával garantálják számunkra” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök szólt arról is, hogy az egyenruhásoknak is számít a karrier és a jövedelem, de ezt minden esetben megelőzi a haza szeretetének érzése, amely egy „közös sorsba fonja” a magyarokat. A kormányfő szerint a hazaszeretet mellett önbecsülésre is szükség van ahhoz, hogy valakiből jó rendőr, vagy jó katasztrófavédelmis legyen. „Minden okuk megvan arra, hogy önbizalommal feltöltve nekiinduljanak és beszakítsák a jövő kapuját”- szólt a felavatott tisztekhez Orbán Viktor.  A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a most végzettekre nehéz jövő vár, hiszen „meglepő és felkavaró dolgok történnek” a világban. Ezek közé sorolta, hogy a koronavírus járvány miatt jómódú országok egészségügyi rendszerei omlottak össze néhány nap alatt, gazdag országok szembesülhetettek a pénzügyi összeomlás lehetőségével és számos nagyvárosban erőszakhullám tapasztalható. „A fegyveres szervezeteket megalázzák az utcán és a politikában is”- fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint hazánk nem ilyen ország, hiszen pénzügyeink rendben vannak, a gazdaság egészséges, az emberek tudnak és akarnak is dolgozni. Az avatott tisztekhez szólva elmondta: „biztosak lehetnek abban, hogy sohasem fogjuk magukra hagyni egyenruhásainkat”.  Elhangzott: ahhoz azonban, hogy Magyarország a zavaros időkben is a béke és a biztonság szigete maradjon, szükség van a most esküt tettek elkötelezettségére, helytállására és becsületes munkájára.

Hallgatói válaszbeszédében Bedő Beatrix arról beszélt, hogy ez az évfolyam volt az utolsó, amelyik még a Farkasvölgyi úti campuson végezhette az alapfelkészítést, és ez volt az első, amelyik már a Ludovika Campuson kezdhette meg tanulmányait. „Mi voltunk az az évfolyam is, amelyik a közelmúltban kialakult veszélyhelyzetben elsőként láttunk el szolgálatot a határnál”- tette hozzá a végzős hallgató. A koronavírus–járvány a tisztjelölt hallgatók életébe is számos új kihívást hozott. A távoktatás során támasztott követelmények teljesítése mellett szolgálatteljesítési kötelezettségeiknek is eleget kellett tenniük: két és fél hónapon keresztül a veszélyhelyzetből adódó rendészeti feladatokat láttak el és tettek tanúbizonyságot elhivatottságról, bátorságról és szakmai felkészültségről. Záróvizsgáikat a veszélyhelyzet ideje alatt, a rendkívüli körülmények ellenére is sikeresen teljesítették. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2017-ben kezdődött meg az átállás a hároméves tisztképzésről a négyévesre, emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal számára ebben az évben nem bocsát ki pénzügyőr tisztet az Egyetem. A Rendészettudományi Karon az NKE alapítása óta folyamatos a rendészeti képzés- és kutatásfejlesztés. Fontos állomása volt a kar fejlesztésének, hogy 2016-ban létrejött a Rendészettudományi Doktori Iskola, majd a 2018/19-es tanévtől elindult a polgári nemzetbiztonsági mesterképzés, amelynek első hallgatói a napokban vehetik át a diplomájukat. Idén ősszel bűnügyi alapszakon kibernyomozó szakirány, a bűnügyi igazgatási szakon pedig informatikai nyomozó szakirány indul. A Magyarországon egyedülálló képzések célja, hogy a jelenkor informatikai kihívásaira reagálni képes szakembereket, vezetőket képezzenek a rendvédelmi szervek részére. Szintén szeptembertől indul a karon a biztonsági szervező mesterképzési szak is, amely a magánbiztonsági szféra számára képez közép-, és felsővezetőket.

A Budai Várban rendezett tisztavatáson Orbán Viktor miniszterelnök mellett részt vett Pintér Sándor belügyminiszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, a tábornoki kar, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetői. Pohárköszöntőt az NKE rektora, Koltay András mondott

Itt lehet hozzászólni !