Csepel.info

Lippai Roland jegyzete

Magyar Nemzet

Látva a „liberális gyöngyszem” két évtizede regnáló gazdájának testbeszédét, az ember tényleg azon kezd el gondolkodni, vajon mikor érkezik el az a pillanat, amikor végleg lehull az amúgy is ütött-kopott és hazug demokrata álarc, s a nagy büdös pofon is elcsattan.

Reményeink szerint nem jutunk el odáig, hogy a – természetesen alaptalanul bírált és kellemetlen kérdésekkel zargatott – nagy emberek visszakézből vágják pofán az újságírókat, ám úgy látszik, lassan de biztosan azért csak elérjük ezt a szintet is. Mindig van lejjebb, ásnak szorgosan.

Mindez akkor juthat eszünkbe, amikor a tojásos kalandból épségben kikeveredő, s kétségtelenül feldúlt Demszky interakcióba lép a hírTV riporterével a bíróság folyosóját koptatva. Arca az agresszor arca. Valami ilyesmi történhet azokban a pillanatokban is, amikor a kidobólegény nekilát megtisztítani a diszkót a kellemetlen elemektől, miegyebektől. Érdemes megnézni a légyottot: abban a néhány – minden épeszű ember által fenyegetőnek vélt – mozdulatsorban, amit Demszky előadott, megmutatkozott, valójában ki is viseli a „tojásos” öltönyt és „gatyát” a kutyaszaros Budapesten. Egészen félelmetes, ahogy „felmegy benne az ideg”, csak éppen a végkifejlet maradt el szerencsére, a blokkoló mechanizmus egyelőre megakadályozta a politikai öngyilkosságot – már ha ilyesmiről lehet ebben a hazában beszélni.

Csodálatos dolog a mimika, fölfedi az arc mögött a jellemet, legyen annak bármilyen is a minősége. Akár „romlott áruról” is beszélhetnénk. Az ilyet általában – jobb helyeken – leveszik a polcokról, akár a hamis mézet, jelen esetben azonban egy masszív anyagról van szó, de talán egyre többen érzik, ez a cucc már menthetetlen. A költségvetés nélküli város vezetőjének ebbe a néhány másodperces performance-ába belesűrűsödött ennek az egész rezsimnek minden frusztrációja, kínja, minden dühe azzal szemben, ami nem ők maguk.

Az egyik „nem áll szóba” az ellenzéki sajtóval, a másik torreádornak nézi a sajtóst, vörös kendőnek a kamerát, de olyan is akad, aki pogácsával teli szájjal küldi el jobb helyekre a számára kényelmetlen orgánumok munkatársait. Belegebedhet, aki olyan ellenzéki hírműsort akar megnézni, amelyben akár Demszky, Kóka vagy Gyurcsány elmondta a tutit. Egy-két bátor legény akadt csak. Általában nehéz nekik az a levegő. Prüszkölnek ugyan, de annak más oka lehet. Nincs mit csodálkozni Demszkyn, vagy a többi hasonlóan ideges potentáton. Nagyon sokat dolgoznak, nagy a felelősségük, elvégre csak egy országot és annak fővárosát lökték vissza vagy 40 évvel a múltba, s mint láthatjuk, Anna Freud elhárító mechanizmusainak minden eszközét bevetik. Vagyis mindenki okozója itt a bajoknak, ellenzék, a buta nép, csak éppen ők nem, úgy tolják el maguktól a problémákat és a felelősséget, mintha magával a fekete himlővel állnának szemben.

Az nem szokatlan, hogy a 18-as karikát meghaladó kifejezések hangzanak el a nagy magyar politikai ugar elhasznált levegőjében. Voltak itt arab terroristák, öregecskedő feleségek, miniszterelnök kussoltatása (különösen akkor, ha a költségvetésről van szó), ellenzék befogása, majd a sintértelep meglátogatása, vagy éppen kurva ország is Őszödön. Csak hogy a legemlékezetesebbeket említsük a most állítólag visszavonuló mester hagyatékából. Volt honnan tanulni, ellesni az apró fogásokat.

Kétségtelen, hogy a Demszky-műsor egy új minőséget ad annak a fajta sötét és primitív ellenszenvnek, ami jellemzi őket az ellenzéki sajtóval szemben (is). Talán már saját magukat is gyűlölik, nem csak minket.

mno.hu

This entry was posted on 2009. április 16. csütörtök at 07:56 and is filed under Vélemény. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.