Németh Ferenc 80 éves

Csepel öttusa Facebook oldala

Forrás: Csepel öttusa

Forrás: Csepel öttusa

A magyar öttusa és vívósport egyik legendás alakja, az egykori Csepel Sport Club kétszeres olimpiai bajnok öttusázója majd edzője Németh Ferenc a 80. születésnapját ünnepli a mai napon.

Feri bácsi, aki kora ellenére ma is aktív tagja a magyar sporttársadalomnak 1936. április 4-én Csepelen látta meg a napvilágot ahol tizenegy éves korától focizott, úszott és atletizált is. Az öttusának Benedek Ferenc, a Csepel SC legendás öttusaedzője fedezte fel 1954-ben egy futballmeccsen, és rábeszélte, hogy induljon el egy háromtusa versenyen, ahol a felnőttek mezőnyében a harmadik lett. Ezt követően ott ragadt az öttusánál, megtanult lovagolni, lőni és vívni is. 1955-ben beverekedte magát az öttusa válogatottba is, ahol szép karriert futott be:

1957-ben párbajtőrvívóként indult a junior vb-n, 1959-ben és 1961-ben pedig már öttusában akasztottak aranyérmet a nyakába, ahol csapatban állhatott a dobogó legmagasabb fokára. (1958-ban bronz és 1960-ban ezüst is került mellé ugyancsak csapatban) Sajnos a sportsérülések is végigkísérték útját: Egy csuklótörés következtében nem jutott ki az 1959-es vb-re, sőt az 1960-as a római olimpiai részvétele sem volt zökkenőmentes, ugyanis egy filmforgatáson (ahol dublőrként dolgozott) a lovával hatalmasat bukott, és elszakadt a szalagja. Mindezt titkolnia kellett, tekintve, hogy a közelgő az ötkarikás játékok miatt a sportolók számára tiltott volt minden ilyen irányú tevékenység.

A baleset ellenére igen jól felkészült az 1960-as ötkarikás játékokra, az olimpia előtt megnyerte a római nemzetközi versenyt. Az olimpián lovaglásban akadályt vert, lövészete nem sikerült jól, de vívásban második lett, s az úszás után, az utolsó szám, a futás előtt 110 pont hátránnyal állt az amerikai Beck mögött. A rendkívül nehéz terepen kialakított pályán végül már csak akaratereje vitte előre, s óriási időt futva, 5024 ponttal megnyerte az egyéni összetett versenyt, ezzel ő lett a magyar öttusasport első egyéni olimpiai bajnoka. Nagy Imre 4988 ponttal a második, másik csapattársa, Balczó András a negyedik helyen végzett 4973 ponttal. Természetesen a magyar csapat is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, Németh pedig az első öttusázóként nyert egy olimpián két aranyérmet.

Az 1961-es moszkvai világbajnokságon a lovaglás előtti bemelegítésnél megsérült, s visszalépésre kényszerült, két évvel később egy szívizomgyulladás után orvosi tanácsra visszavonult a versenyzéstől. Németh, aki 1962-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői, 1978-ban vívó szakedzői diplomát szerzett, a Magyar Öttusa Szövetség főtitkára volt, majd visszatért Csepelre és egykori edzőjével, Benedek Ferenccel sportiskolát nyitottak.

Az 1972-es müncheni olimpián a válogatott vívóedzőjeként is tevékenykedett. 1974-ben Csepelen a vívószakosztály megalapításából is kivette részét, 1975-1981-ig a szakosztály edzője, 1996-ig igazgatója volt. Tanítványai közül Villányi Zsigmond (München, 1972 – csapat ezüstérem) és Borlai György (junior világbajnok) ért el kiemelkedő sikereket.

1987 és 1990 között Kuvaitban lett tréner, majd a Nemzetközi Öttusa Szövetség adminisztratív tanácsának tagja lett, hazatérve ismét a csepeli vívásnak szentelte magát. 1996-ban ment nyugdíjba, de tovább segítette a csepeli vívást, új vívómester-generációt nevelt föl, melynek tagja két fia, az egykor válogatott tőröző Zsolt és Tamás is. Családjában nemcsak két fia, hanem menye, Jánosi Zsuzsa is vívott, a világbajnoki címig vitte, négy unokája van.

A sporttól sohasem szakadt el, a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának (korábban Mező Ferenc Közalapítvány Kuratórium) tagja, rendszeresen részt vett a MOB és a Magyar Öttusa Szövetség rendezvényein. Munkásságáért 1992-ben a Csepel SC-től Aranygyűrűt kapott, 1997-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet vehette át. 2009-ben kiemelkedő sportteljesítménye elismeréseként, valamint az öttusa sportágának öregbítése, népszerűsítése területén folytatott eredményes szerepvállalásáért az akkor alapított Papp László Budapest Sportdíjban részesült. 2011-ben MOB születésnapi emlékplakettet vett át, ugyanebben az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. 1998 óta Csepel díszpolgára.

Isten éltesse Feri bácsi!

Forrás: wikipédia, MÖSZ, MTI

2 hozzászólás “Németh Ferenc 80 éves” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Isten éltesse sokáig szeretetben !

  2. Nagyapó szerint:

    Németh Feri, csodálatos sport- és közéleti pályafutása mellett, egy jó kedélyű ember.
    Isten éltessen!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !