Rablás miatt vették őket őrizetbe

POLICE

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Olivér 35 éves és T. Sándor 21 éves szigetszentmiklósi lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2016. március 18-án 20 óra körüli időben ment be a 49 éves sértett szigetszentmiklósi házába úgy, hogy az ingatlan bejárati ajtaját berúgták és az ott lévő szekrényben kutatni kezdtek. A sértett kabátjának zsebéből aprópénzt vettek ki, majd elvették a férfi bankkártyáját és mobiltelefonját is. Ezt követően kimentek az udvarra, de a sértett utánuk ment és kérte, hogy legalább a pénzét adják vissza, mert abból gyógyszert kell vennie.   Ekkor B. Olivér és társa visszafordult és ököllel ütni kezdték a férfit, aki ettől a földre esett. A gyanúsítottak még ekkor is folytatták a bántalmazást és többször belerúgtak a sértettbe, majd a helyszínről elmentek.

 A bejelentést követően a szigetszentmiklósi rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és a sértett kihallgatását, melynek eredményeként azonosították és 2016. március 20-án a hajnali órákban lakásaikon elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. Mindkettőjüket előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol nyomozók kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették őket.

Az eljárás során kiderült, hogy a 35 éves gyanúsított 2016. március 18-án 23 óra 45 perc körüli időben 21 éves társával átmászott egy szigetszentmiklósi családi ház kerítésén, ahol az udvaron lévő tároló ajtaját egy vasrúddal kifeszítették és onnan különféle vasakat tulajdonítottak el abból a célból, hogy azokat később eladják. Ezt követően betörték az ingatlan egyik ablaküvegét és bemásztak a házba. A zajra felébredt a házban lakó 85 éves asszony, akit a gyanúsítottak tarkón ütöttek. Az idős néni ettől térdre esett, a két férfi pedig elmenekült a helyszínről.

 B. Olivér 2016. március 19-én 0 óra 30 perc körüli időben Szigetszentmiklós egyik utcájában kötött bele a 24 éves sértettbe. Megfogta a fiú nyakát, egy kerítéshez nyomta és közben pénzt követelt tőle. A sértett közölte, hogy nincs nála pénz. Ekkor a 35 éves gyanúsított ököllel megütötte a fiút, majd T. Sándorral együtt távoztak a helyszínről.

A nyomozók a B. Olivért és társát a fenti cselekmények miatt is gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásuk elrendelésére. Ellenük a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

3 hozzászólás “Rablás miatt vették őket őrizetbe” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Nem rablás, hanem sorozatos rablások miatt!
    A többi apró csínytevés halmozottan is megér ugyanannyit! 😀

  2. bagoly szerint:

    Egy napig sem lennék rendőr, az tuti, mert ilyen esetben szívbaj nélkül lőném pofán a rohadt rablóit !!!

  3. Nagyapó szerint:

    A rablók életkorát nézve feltételezem, hogy már voltak büntetve, így alkalmazható a “három csapás”!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !