Nyüszítő kutyák és menekülés pizsamában – szemtanúk az olasz földrengésről
Stop.hu
Elvben Magyarországon is bármikor bekövetkezhet egy, a ma hajnali, olaszországi katasztrófához hasonló földrengés. A statisztikák szerint ugyanis nálunk ötven évente kialakul egy 5-ös erősségű rengéssorozat, legutóbb pedig 1956-ban volt ilyen erejű földmozgás.
A L’Aquilát sújtó, eddig csaknem száz életet követelő hajnali földmozgáshoz hasonlók egyébként nem ritkák a térségben. 1997-ben a hétfői helyszíntől 90 kilométerre volt egy hasonló erősségű, két hónapon át tartó rengéssorozat.
Győri Erzsébet, az MTA Földrengésjelző Obszervatóriumának tudományos munkatársa szerint Magyarországon is megvan az esélye egy 6-os erejű földrengés kialakulásának, mint amely hétfő sújtotta Olaszországot. Sőt, a statisztikák szerint valójában már időszerű is lenne, mert hazánkban átlagosan 50 évente történik egy ilyen és legutóbb 1956-ban volt, ám ennek is az erőssége jóval elmaradt a mostani olaszországitól. A Magyarországon egyébként valaha mért legnagyobb földrengés erőssége 6,1-es erősségű volt, amely 1763-ban Komáromban volt.
1997-ben volt már egy nagy rengés a térségben
A kutató hangsúlyozta, hogy Olaszország középső részén és a mediterrán területeken sokkal gyakrabban vannak rengések, mint Észak, vagy Közép-Európában. Legutóbb például 1997-ben, a jelenlegi esettől, alig 90 kilométerre volt egy hatos erősségű rengéssorozat: két hónapon keresztül mintegy nyolc rengést mértek.
Győri azt mondta, az olasz, a görög és általában a mediterrán térség heves földmozgásai mögött az eurázsiai és afrikai kéreglemezek közeledése áll, amely folyamat évmilliók óta tart. Az ilyen kéreglemezes földmozgások a veszélyesebb fajtába tartoznak, mert ilyenkor a rengések iránya vízszintes, amelyet az épületek sokkal nehezebben viselnek el, mint a függőlegest. “A vízszintes mozgásnál az épületekben különböző nyíróerők ébrednek, amely a falak megrepedéséhez, vagy szélsőséges esetben az épület összedőléséhez is vezethetnek” – mondta a kutató.
Az asztal alá kell bújni
Kérdésünkre, hogy földrengés idején mit érdemes tenni, Győri azt mondta, mivel a rengések általában 20-30 másodpercig tartanak, érdemes nem kimenekülni az épületből, hanem az ajtókeretekbe állni, vagy az asztalok alá bújni, mert a legtöbb sérülést ilyenkor a leeső vakolatok, lepotyogó tárgyak okozzák.
Amikor elült a veszély, az épületből minél előbb ki kell menni és lehetőleg áramtalanítani kell, a gázcsapot pedig elzárni. Amennyiben az utcán, szabadban tartózkodunk földrengés idején, akkor érdemes az épületektől, a fáktól és az elektromos távvezetékektől minél távolabb húzódni, nehogy azok ránk dőljenek, vagy a leeső cserepek, faldarabok ránk essenek.
Nyüszítő kutyák és menekülés pizsamában – szemtanúk az olasz földrengésről
Három óra a romok alatt, menekülés fejvesztve az éjszaka közepén, hatalmas rengések 60 kilométerre az epicentrumtól – ilyen volt a hétfő hajnali olaszországi földrengés a szemtanú és a rengés közelében élők szerint. A helyzet a földmozgás által sújtott térségben drámai, az orvosok az utcán látják el a sérülteket.
A mentőcsapatokra hivatkozó olasz Repubblica szerint több mint száz halottja van a hétfő hajnali olaszországi földrengésnek, a katasztrófa következtében százezer ember vált hajléktalanná. (Részletek a tragédiáról itt.)
A Richter-skála szerint 6,3-as erősségű földrengés sújtotta L’Aquilában kaotikus állapotok uralkodnak. Rengeteg ember lézeng az utcákon, ami lassítja a mentőcsapatok munkáját. A kórházban folyamatosan dolgoznak az orvosok, de olyan sok a sérült, hogy rengeteg embert az utcán látnak el.
A Repubblica beszámolója szerint L’Aquilában volt olyan túlélője a katasztrófának, aki kézzel kezdett ásni a romok között, hogy túlélők után kutasson.
“A negyediken voltunk” – mesélt a lapnak a földrengésről egy 23 éves diák, aki a l’aquilai kollégiumban lakott. “Lerohantunk a lépcsőn, de nem vettünk levegőt, akkora volt a por. Írjátok meg: három órán át egyedül voltunk, mire megjött az első mentőcsapat. Kiakasztó. A telefont nem vették fel, csak a helyiek és a szomszédok segítettek”.
“Három órán keresztül a romok alatt voltam. Nem tudtam kiszabadítani magamat” – mesélt a földrengés utáni helyzetről a Repubblica című napilapnak a 23 éves Guido Mariani. “Három órán át nem jött segítség. Ordítottam és segítségért kiáltoztam. Hallottam, hogy csörög a mobilom, de nem értem el. Egyszer csak kinyílt egy rés, kezek nyúltak be rajta, megragadtam őket és kijöttem” – mondta.
“Menekültünk, ahogy megéreztük az első morajlást” – mondta a 22 éves l’aquilai Antonio D’Ostilio az AP-nek. “Hirtelen mind felébredtünk, és azon nyomban, pizsamában kirohantunk” – tette hozzá.
Az egyik súlyosan megrongálódott kollégiumban lakott a 22 éves Luigi Alfonsi is. “Épp az ágyamban voltam – olyan volt, mintha sosem akarna véget érni, ahogy hallottam, amint darabokban omlik össze az épület körülöttem. Sikerült lejutnunk más diákokkal együtt, de át kellett kúsznunk egy lyukon a lépcsőházban, mivel a teljes padló leszakadt.” – mondta az AP-nek.
“Ez egy apokalipszis volt, a házunk összedőlt. Az egész összeomlott, és nincs, ami pótolhatná.” – panaszkodott a helyi Maria Francesco az AFP-nek.
A brit Sky televíziónak beszélt a hatalmas rengésről Matthew Peacock, aki az umbriai Amelia városában él – közel az epicentrumhoz: “Úgy éreztem, mintha a házat a tetőnél fogva ráznák – az ágyam neki-nekiütődött a falnak, ami halhatóan csikorgott. A kutyák odakint hihetetlen lármát csaptak. Olyan érzésem volt, mintha a föld kocsonyából lenne.” – érzékeltette a rengés erejét a férfi.
Egy l’aquilai lány azt mondta, hogy december óta lehetett kisebb-nagyobb rengéseket érezni a környéken. Vasárnap is volt több kisebb rengés és egy nagyobb. Amikor hajnalban megérezték a legerősebb földmozgást, elkezdtek lerohanni a lépcsőn, ki az utcára. “Átnéztem az út túloldalára és a szemben álló házikó nem állt többé” – mondta.
Hjulia neven egyik olvasónk azt írta: “Én L’Aquilától 60 km-re élek. A földrengés nagyon erős volt és hosszú, de itt nem okozott károkat. Két utórengés volt a következő 3 órában, amit érezni lehetett itt is. Folyamatosan figyelem a híradót, egyszerűen szörnyű… Mára bezárták az iskolákat és lezárták a Teramóba vezető (A24-es) autópályát.”
A Rómától 60 kilométerre északra lakó John Murray telefonon számolt be a rengésről a Sky News hírcsatornának: “A házam elkezdett rázkódni – ez majd fél percig tartott. Kirohantam. A kutyák valami borzasztó hangon nyüszítettek, de ezen kívül minden rendben volt. Visszamentem a házba, ahol volt víz és áram. Utórengéseket nem éreztem” – mondta a férfi.
Forrás: Origo
Jó ez a térkép, csak kár hogy nincs rajta a teljes ország.
“hazánkban átlagosan 50 évente történik egy ilyen és legutóbb 1956-ban volt, ám ennek is az erőssége jóval elmaradt a mostani olaszországitól.”
Tehát ilyen, mint ez, de jóval elmaradt az erôssége. Vagyis egyáltalán nem ilyen. Ez megint egy szenzációhajhász, pánikkeltô cikk. 🙁
Sajnos, ilyenekkel van tele a sajtó, de a legszomorúbb az, hogy mindehhez egy “tudományos munkatárs”, “szakértô” a nevét adta… 🙁
Gordon, Te meg mehetsz a Gárdába az ilyen revízionista megnyilvánulásokkal…
Lexon!
Te meg mehetsz a Királyerdőbe “revizionista” utcaneveket nézni.
Még a Rákosi korszakban sem nyúltak hozzájuk.
Amúgy nem veszed észre,hogy a proletár internacionalizmus már régen kifújt?
Lexon!
Évente több száz kis rengés van Magyarországon.
A kilencvenes évek végén, itt Csepelen is volt egy erősebb,még a morajlást is hallottam .Olyan volt ,mintha a ház előtt egy nagyobb súlyú valamit földhöz vágtak volna ,aztán az ablakok rezonáltak.
Vannak ilyen oldalak ,ahol utána tudsz nézni.
Kedves Lexon!
Nem értem, hogy hozzászólásomra adott válaszodban miért ráncigálod ide a Magyar Gárdát Azt a kettőt vagy hármat, melyek gondolom most épp alakulnak, kiválnak, megalakulnak, újjáalakulnak, átalakulnak, kialakulnak stb (kész röhej egyébként – ebben szerintem egyetértünk).
Szerintem te olvasod az én hsz-eimet, ha megfigyelted, akkor elég távol áll tőlem a radikalizmus támogatása. Inkább konzervatív, a stabilitásban, és a békés építkezáésben gondolkodó ember vagyok. Ezt számtalanszor leírtam már (kaptam is hideget – meleget). Kár volt ebbe belekezdened, ha nem az volt a célod, hogy valamiféleképpen belémköss. Jeniszej is megtette anno, láttad, hogy a végén ő tért ki a vita elől, mert meleg lett neki a talaj… neki is kár volt belekezdenie. Banikónak (akinek még tartozom egy válasszal) is sokat vitatkoztam, bár ő higgadtabban vitatkozott.
Lexon, a kedvedért hajlandó vagyok módosítani a fenti mondatomon, mert valóban létezik sokkal korrektebb megfogalamzás is. Eszerint a következőképpen hangzana:
“Jó ez a térkép, csak kár hogy nincs rajta a teljes hazám.”
Az “ország” valóban egy jól körülírható, megfogható tény (van területe, határai, szomszédai, nemzetközi szerződések rögzítik), a haza viszont már kevésbé, mert hazájának mindenki azt gondol(hat) amit akar. Én is ezt teszem. Attól még hogy hazámnak gondolok egy területet az nem azt jelenti, hogy az az adott terület más csoportok, nemzetek számára nem lehet szintúgy az ő hazájuk. Kérésem csupán az, hogy engedtessék meg nekem, hogy szerethessem e népekkel közös hazánat, hazámat.
A fenti térkép nagyon szuper, csak mivel nem 1947-től mutatja a rengéseket ezért jutott eszembe, hogy rajta lehetne a teljes hazám “rengéstörténete”. Mert engem ez érdekel. Mert szeretem járni azokat a vidékeket is, melyek nincsenek a képen. Nem véletlenül írtam korábban, hogy szeretnék szabad világban élni, szögesdrótok nélkül (ennek érdekében lemondok a 3,60-as kenyérről, meg a Bambiról is). Szeretném szabadon, kötöttségek, és féellem nélkül megismerni azokat a területeket, melyek engem vonzanak, és nem vagyok kiváncsi a szuronyosokra Biharpüspökinél, meg Hidasnémetinél.
Egy a magyar kultúrális emlékekről szóló térképen is rajta van a teljes hazám, a teljes Kárpát-medence, abban sincs semmi revizionizmus. Kár odavízionálni. Kár ezen rugóznod.
hazánat=hazánkat
Értem én, értem én. Ha ezt a mondatod írtad vola, akkor lehet, hogy nem is reagáltam volna én sem.
“teljes hazám” melyik? mekkora? miért pont az? miért nem a 456-os évi térképet hiányolod? ja, hogy akkor még nem voltunk itt? miért pont a “Nagy-Magyarország”-ot vallod hazádnak?
Nekem ezek a dolgok mindig is sántítottak, és egy kicsit úgy érzem, hogy politikai vonulata van a dolognak. Ezért aztán sok embernek rossz szájíze van, ha ránéz a “Nagy-Magyarország” térképre… szerintem.
CsepeliXXI: neked meg nem osztottam lapot, nem hozzád szóltam… 🙂
titok: tudom, persze, de a cikk arról szól, hogy egy, a mostani olaszországihoz hasonló rengés már aktuális nálunk is, mert 50 évente van egy. Aztán a következô mondatban meg az van, hogy 6.1-es volt a maximum, az is 1763-ban… Az egészre csak a pánikkeltés, a bulváros megfogalmazás a jellemzô:
“Pusztító földrengés: Magyarországon is bármikor megtörténhet?”
Szóval ezért vagyok szomorú… 🙁
Lexon!
Ez egy nyilvános Fórum.Amit idepötyögsz,ahhoz bárki hozzászólhat.Érthető?
Amúgy,ha már annyira revizionizmus-ellenes vagy:meg tudnád mondani,hogy Moldovának (volt Moldovai Sz-Sz.K.)mi a hivatalos nyelve?Zászlója?Vagy csak a magyar revizionizmussal van bajod?
P.S.Megnézted már a királyerdei revizionista utcaneveket? 🙂
Pontosabban a rengés amit nagyon lehetett érezni Csepelen is az 1986-ban volt, ami kevésbé az a 90′ évek elején.
Kedves Lexon!
Tartoztam neked egy válasszal, most elküldöm. Fontos kérdést feszegettél ezért át kellett gondolnom, hogy mit is írjak rá. Mert bizony a válasz nem olyan egyszerű, és nem olyan magától értetődő.
Azt kérdezted tőlem.
“teljes hazám” melyik? mekkora? miért pont az? miért nem a 456-os évi térképet hiányolod? ja, hogy akkor még nem voltunk itt? miért pont a “Nagy-Magyarország”-ot vallod hazádnak?”
Először is: nem vallom magamat revizionistának, és amint azt írtam nem vagyok tagja a magyar gárdának sem. Konzervatív ember vagyok, nem hiszek a radikalizmus sikerében. Ezt már többször leírtam, te is olvashattad.
Másodszor: Egyébként nem tudom, hogy 456-ban pontosan milyen népek éltek a Kárpát-medencében. Erről nálam és nálad is sokkal tájékozottabb kutatók is vitatkoznak. Mindenesetre az tény, hogy a székelyek már jóval a magyar (és a hozzájuk csatlakozott egyéb) törzsek 9.század végi beözönlése előtt a mai területükön éltek. Eredetük a homályba vész. Ezek a tények. Majd meglátjuk, hogy előkerülnek-e újabb források, vagy örökre ismeretlen marad az eredetüket. Csak a szájhagyományt ismerjük (hun vonal). Persze annak idején Trójáról azt gondolták, hogy csak kitaláció… míg ki nem ásták a föld alól.
A „Nagy-Magyarország” kifejezést nem szeretem használni. Jobban kedvelem a régi, esetleg a történelmi Magyarország kifejezéseket. Relatív, hogy mi a „nagy”. Lajos királyunk idején az ország kiterjedése nagyobb volt, mint amit 1920-ban szétszedtek… miért nem az a „nagy”? Ennek a „nagyozásnak” semmi értelme sincsen. 1920 előtt az emberek nem úgy gondolkodtak, nem úgy beszéltek az akkori Magyarországról, hogy az a „Nagy- Magyarország”. Szerintem simán csak Magyarországnak nevezték, hasonlóan ahhoz, ahogy mi is nevezzük a jelenlegi Magyarországot.
Ha ne adj Isten holnap elcsatolják a jelenlegi 93ezer négyzetkilométer kétharmadát, akkor majd mit fogunk mondani? A megmaradó 30ezer négyzetkilométer lesz a „Kis-Magyarország”, a mostani 90ezres lesz a „Közepes-Magyarország”, az 1920 előtti meg továbbra is a „Nagy-Magyarország”. (A Lajos korabeli még mindig nem lesz elnevezve.) Szerintem hagyjuk ezt a marhaságot, nevezzük régi Magyarországnak, vagy történelmi Magyarországnak. Ha már országban gondolkodunk. Bár én inkább hazában gondolkodok és nem országban.
A válaszom lényeges része:
Kérdésed, miszerint mit jelent a teljes haza és mekkora, miért pont az ami, elgondolkodtatott. Magamban is rendeznem kellett ezeket a gondolatokat.
Végül a következő magyarázatot, elméletet állítottam fel:
Annak amit hazámnak nevezek/ gondolok nem feltétlenül kell egybeesnie a nemzetközi szerződésekben rögzített határainkkal (vagyis a jelenlegi Magyar Köztársaság határaival). Ez akkor is így van, ha tiszteletben tartom ezeket a nemzetközi szerződéseket. Ugyanis a nemzetközi szerződések sem írhatják felül az egyén szabad gondolkodásához való jogot.
Alapvetően a teljes Kárpát-medencét tekintem hazámnak. Ennek oka elsősorban az, hogy konzervatív emberként fontosak számomra a hagyományok. Ha a magyar történelmet a 9. század végéig visszapörgetem, akkor azt látom, hogy néhány néptöredéket leszámítva mindig a Kárpát-medence volt a magyarok „szállásterülete”. Az más kérdés, hogy különböző külső és belső okokból fakadóan nem végül nem tudtuk belakni a teljes Kárpát-medencét, sőt volt olyan időszak, amikor számszerűleg kisebbségben voltuk (bár az is igaz, hogy általában mi voltunk a legtöbben). A magyar kulturális és történelmi emlékek a teljes Kárpát-medencében jelen vannak. A tájékozott, művelt utazó nem mehet el szó nélkül mellettük.
Tehát a hagyománytisztelet nagyon fontos alapja annak az álláspontomnak, miszerint a teljes Kárpát-medencét vallom hazámnak. E hagyománytisztelet mindig fontosabb lesz a napi politikai kérdéseknél. Hagyománytiszteletem lehet hogy sokak szemében „politikai kérdés”, de számomra nem az. Nem a napi politika irányítja a kulturális és történelmi hagyományokhoz való mindenkori viszonyomat.
Mint ahogy azt sem a napi politikai állapotok szerint döntöm el, hogy kit tekintek hazafinak, és kit nem. Attól nem leszünk hazafiak, hogy bömbölve masírozunk az utcán. Nem attól leszünk hazafiak, hogy verbálisan vagy ténylegesen kirekesztünk más embercsoportokat (nemzetiség, vallás, politikai hovatartozás, vagy bőrszín alapján) arról a területről, melyet mi a hazánknak tekintünk.
Persze kérdezhetnéd, hogy akkor ki a hazafi? Ki viselkedik hazafias módon?
Szerintem hazafias cselekedet például az, hogy ha épp Székelyföldön nyaralsz és meghallod a sajtóból, hogy tőled mondjuk 100 kilométerre (a távolság természetesen lehet több is, meg kevesebb is) árvíz pusztít, és emiatt megszakítod a saját pihenésedet, és elmész a veszélyeztetett települések valamelyikére homokzsákot rakodni. Teszed ezt mindenféle „nagymagyar” melldöngetés, és „Pestről vagyok ám, ide süssetek székelyek” kijelentések nélkül. Na, ez például egy hazafias cselekedet lenne.
Persze a hazafiság nem feltétlenül kell hogy együtt járjon aktív cselekvéssel. Otthon a négy fal között is lehetsz hazafi. De „nagyotmondással”, 2nagyotígéréssel”, és főleg nagy és hangos meneteléssel senki hazafibb mint más.
E téren a lényeget úgy foglalnám össze, hogy a hazafiság számomra mindig egy pozitív előjelű, építő jellegű cselekvés, gondolkodás, érzelmi beállítódottság. Annak vagyok híve, hogy nyissuk tágra a kapukat, bontsuk le a szögesdrótokat és őrbódékat, szívjunk be a friss levegőt, gondolkodjunk a nemzetközi szerződésekben rögzített határok felett. A Kárpát-medencét tekintve 12,3 millió magyarban gondolkodom. Az 23%-kal több, mint a Magyar Köztársaság népessége. Az 23%-kal több tehetség, tudás, és lehetőség. Az az emberi erőforrásokat tekintve 23%-kal több a jelenlegi erőforrásainknál. Ha jól gazdálkodunk vele, akkor ez a 23% is segíthet abban, hogy ismét faragjunk a centrum országaitól elválasztó lemaradásunkból (a lemaradás sokrétű, ezt most ne taglaljuk), és élhetőbbé tegyük hazánkat (Kárpát-medence). Az európai egységtörekvések erre soha nem látott lehetőséget kínálnak, csak élni kellene vele (már csak ezért is ostobaság EU zászlót égetni kedves radikálisok). Meglátjuk, hogy a kortárs politikai/ gazdasági élet felismeri-e ezt a lehetőséget, vagy elszalasztja. Az idő eldönti…
Nem hiszem, hogy olyan nagyon gazdag ország lennék, hogy csak úgy simán lemondhatnánk 2,3 millió magyar tehetségéről, tudásáról, a bennük a rejlő lehetőségekről. Bár az is igaz, hogy vannak egyéb restanciáink is. Például az, hogy nem törődtünk eléggé a külföldi emigráns magyarokkal (Nyugat-Európa, É-Amerika, Dél-Amerika). Pedig csak az USA-ban még jelenleg is több mint egymillió ember vallja magát magyarnak. Ismét felmerül a kérdés: vagyunk-e annyira gazdagok, hogy csak úgy simán lemondjunk arról az egymillió magyarról? Szerintem nem vagyunk annyira gazdagok… remélem a jövő kormányai felismerik ezt a lehetőséget, lehetséges erőforrást is. Ha nem, akkor annak nagy ára lesz.
De elkanyarodtam. Visszatérve az eredeti kérdésre: Az ország területét nemzetközi szerződések rögzítik. A haza azonban nincs nemzetközi szerződésekben rögzítve. Hazájának mindenki szabadon azt a területet gondolja, amit akar. Mindenki érzelmi alapon dönti el, hogy mely területet tekinti hazájának. Az egyén dönt. A döntését semmi nem írhatja felül. E tekintetben az egyén autonómiát élvez, melyet más egyéneknek, és az állami főhatalomnak is tiszteletben kell tartania.
Egy példa:
Székelyföldön élnek magyarok is, és románok is. A székelyföldi magyar embernek sem kell feltétlenül hazájának tekintenie Dobrudzsát (mely területet egyébként a románok csak a 19. században biztosítottak be maguknak, és korábban főleg tatárok éltek ott).
De a székelyföldi román embernek sem kell hazájának éreznie a Dunántúlt.
Valószínűleg mindként említett nemzetiségű egyén saját maga dönti el, hogy mely területet tekinti hazájának.
Számomra is egy érzelmi kérdés mindez. Érzelmi alapokon nyugvó álláspont, melyet megtámogatok objektív kulturális és történeti tényekkel (az említett magyar hagyományok). Ebből az álláspontomból semmilyen gyakorlati érvvel (pl.: határok megléte, a táblák mást írnak az út szélén, vagy az adott terület nemzetiségi sajátosságai) sem tudsz kimozdítani. Érzem magamat annyira szabadnak és autonómnak, hogy nem az útszéli táblák jelölik ki, hogy mely földdarabot tekintem hazámnak, és melyiket nem. A szabad és nem szabad ember között ez is egy nagyon fontos különbség. Én szabad ember vagyok. Gondolkodásomban is szabad vagyok, és nem különösebben érdekel, hogy egyes úriemberek (pl.: Funar, Slota, Meciar, had ne soroljam tovább) szerint nekem semmi keresnivalóm sincs a hazám egyes részein. Az sem érdekel, hogy mit ír a tábla. Nem fogadom el, hogy visszatuszkoljanak a „legvidámabb barakkba”, és picinyke előkertjébe. A barakkok és szögesdrótok ideje szerencsére lejárt, és remélem, hogy ez a jövőben is így marad.
Miközben ezt írtam eszembe jutott az alábbi Babits idézet:
„Rájövök, hogy nem is tudok pontosan visszaemlékezni a csonka ország formájára, holott milyen tévedhetetlenül látom magam előtt ma is a régi, nagy Magyarországét. (…) Magyarország áll előttem megint, de nem a csonka, hanem az igazi, a történelmi Magyarország, a kerek, ép vonal, amely gyermekkorom óta belém idegződött. (…) szinte szerelmes voltam ebbe a vonalba, ez volt az én első szerelmem. (…) s amint elképzelem ezt a gyönyörű, élő testet, első szerelmemet, megint elfog a kínzókamrák hangulata.”
/Babits Mihály/
F: Rubicon történelmi folyóirat,
2001. /8-9. Szám,
Ma már szerencsére nem feltétlenül kell, hogy rossz érzések töltsenek el bennünket, hiszen a bennünket körülvevő világ sokat változott. Ahogy a hazafiság is alapvetően egy pozitív előjelű, építő jellegű álláspont/ viselkedésmód nálam, így a fentebb általam levezetett tágabb haza gondolata is. Úgyis írhattam volna talán, hogy „közös haza”, hiszen az általam hazának tekintett területeken jelentős nem magyar nemzetiségű népesség is él. Az a terület az ő hazájuk is. Erdély például magyarok, románok, szászok és egyéb nemzetek közös hazája. A mi közös hazánk. A „mi”-ben pedig én is benne vagyok. Ez független a napi politikai kérdésektől.
Remélem, hogy együtt tudok majd élni békességben más emberekkel a fentebb említett közös hazánkban. A béke, a nyugalom, a politikai és gazdasági stabilitás, a kiszámíthatóság, és a tudatos építkezés hozhat virágzást, fejlődést (társadalmit, tudományost, életszínvonalbelit, technológiait) térségünknek. Nincs egyéb járható út.
wow az nem semmi most már nálunk is hjaj!! 🙁 🙁
🙂
😛
=D =)