Lendvai Ildikó lesz az egyetlen jelölt

Index

Még többet mutogathat

Az MSZP választmányi ülésén eldőlt, hogy vasárnap Lendvai Ildikó indul egyedül a pártelnöki tisztségért. A többi jelölést kapó politikus visszalépett. A frakcióvezetést Lendvai Mesterházy Attilának adná át. Gyurcsány megkaphatja a párt alapítványát.

A megyei küldöttcsoportok vezetőinek csütörtök délutáni értekezletéig négy politikust, Kiss Pétert, Lendvai Ildikót, Mesterházy Attilát és Szekeres Imrét jelölték a párt elnökének. A három férfi azonban visszalépett a frakcióvezető javára, így a választmány áldásával Lendvai veszi kezébe a párt irányítását.

Azzal a feltétellel lesz Lendvai pártelnök, hogy meg kell erősítenie az MSZP egységét, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy Kiss Péterrel és Szekeres Imrével szorosan együttműködve irányítja majd a pártot. Ők hárman egy új testületet alkotnak majd az MSZP élén, Szekeres és Kiss úgynevezett ügyvezetők lesznek. Mivel a választmány szerint a párt egész embert kíván, Lendvai leköszön a frakcióvezetőségről. Mesterházyt ajánlotta utódjául a képviselőknek.

A béketeremtés jegyében az új vezérkar Gyurcsányra is számít, mégpedig a Táncsics Mihályról elnevezett, mintegy félmilliárd forintból gazdálkodó pártalapítvány élén. A hivatalos cél, hogy a távozó pártelnök a baloldali ideológia frissítésén munkálkodhasson.

A megegyezéssel legalább időszakosan békét kötött egymással a pártban a hatalomért vetélkedő két csoport, amelyek lényegében Kiss Péter és Szekeres Imre körül alakultak. Lendvai ugyan inkább Kiss köréhez sorolható, de a mostani döntéssel Szekerest sem szorították ki a hatalomból.

Forrás: Index

5 hozzászólás “Lendvai Ildikó lesz az egyetlen jelölt” bejegyzésre

  1. hollósi szerint:

    -Egy utcát keresek.
    – Arra van a zsákutca, mutatja a képen látható hölgy. Mi is arra tartunk.

  2. miska72 szerint:

    Ildikó nem fél, hogy megnől az orra?

  3. büki szerint:

    Baléknál az elvtelen lojalitás legújabb fejezetéről szólt a mai nap.
    Fletót is tévútra vitte az őt körülvevő kritikátlan vezetés.
    Folyt. köv.

  4. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek
    Az mszp sajátságos demokrácia felfogásának mindig az egy-ből való “demokratikus választás”felel meg!
    Tipikus szocialista módszer, mert még így is félnek a kudarctól.
    Egyébként a “körülvevő kritikátlan vezetés” minden szoci szervezetben igaz hiszen az a jó elvtárs, aki felette álló vezérének soha nem mond ellent!
    Az ideológia lényege: felfelé nyalni, lefelé taposni! Ezt a gyakorlatot változatlan formában vették át a jó öreg moszkovita rendszerből.
    Üdv menyus

  5. balszélső szerint:

    A múlt héten más volt az egyetlen jelölt. Győzött.
    A héten LI volt az egyetzen jelölt.
    Ő is győzött.
    Az Európai Úniós választások után lehet, hogy egy harmadik személy lesz az egyetlen, jelölt és ő is győzni fog.
    Logikus, nem?

Itt lehet hozzászólni !