Késelés: a Petz Ferenc utcából vitték el a drogos fiút

Bors, Csepel.info

KéselésPetzF

F. Zsolt mentőápolót a hasán, a mellkasán és a kezén szúrta meg a támadó

A csepeli tinédzser, aki a Nagyvárad térnél szúrta meg többször a rajta segíteni próbáló mentőst, valószínűleg a Kristály nevű szerre szívott biofüvet. Ettől először kába lett, majd a mentőben agresszívvé vált – írta a Bors. A Csepel.info úgy tudja, hogy a Petz Ferenc utcából vitték el a 16 éves fiút, aki a bódulatban azt hitte, hogy elrabolják. A kés, amellyel többször is megszúrta a mentőst, kifejezetten utcai harcra készített támadóeszköz volt.

Állj meg, kés van nála! – kiáltotta F. Zsolt mentőápoló, miközben esetkocsija az Üllői úton száguldott. A mentősofőr azonnal megállt a Heim Pál Gyermekkórház előtt, kinyitotta az ajtót, de már nem tudott segíteni társának. A beteg ekkorra legalább háromszor megszúrta a 40 éves, háromgyermekes mentő­ápolót. A Bors úgy tudja, F. Zsoltot a hasán, a mellkasán és a bal kézfején szúrta meg a 16 éves, bedrogozott támadó.

– Csepelről vitték az Erzsébet Kórház toxikológiai osztályára. Mikor betették a mentőautóba, bódult volt, feltehetően dizájnerdrogokat fogyasztott. Valószínűleg a Kristály nevű szerre szívott biofüvet, ettől először kába lett, majd a mentőben agresszívvé vált – mondta az esetről egy informátor.

Berzsenyi István taxijával épp a kórház előtti droszton várakozott, így szemtanúja volt az esetnek.

– Reggel kilenc óra körül állt meg az a mentőautó, abból hozták ki a sérült ápolót – mutat a helyszínen a mentőre a taxis. Az eset után két órával is helyszíneltek a rendőrök. István szerint percek alatt tucatnyi rendőr- és mentő­autó érkezett a támadás helyére, az egyik segíteni siető mentő ütközött is a Határ úton, de senki sem sérült meg.

Először az ápolót vitte el egy másik mentő.

– A bal karján volt kötés. A támadót ártalmatlanná tették, megbilincselték és be­ültették a rendőr­autó­ba. A feje ol­dalra billent, talán magánál sem volt – tette hozzá a taxis.

A Bors úgy tudja, hogy a sérült mentőst a Fiumei úti baleseti intézetbe szállították. Bevérzett a gyomra, sürgősen műteni kellett, de már túl van az életveszélyen. A támadó a toxikológia helyett a rendőrségen kötött ki, de nem volt kihallgatható. Életveszélyt okozó testi sértés miatt indult ellene eljárás.

Csepel.info, Bors

5 hozzászólás “Késelés: a Petz Ferenc utcából vitték el a drogos fiút” bejegyzésre

  1. Szerbi szerint:

    Rohadt kis drogos féreg! Remèlem a börtönben fog elrohadni a kis takonyos szarházi!!!! Az ilyen gyökérnek lekène vágni a kezét, hogy még a szaros seggét se érje el többet. Felháborító!

  2. Megmondó kapitány szerint:

    Az ilyen semmirekellő, haszontalan gennyputtonyokat napi 20 órában dolgoztatnám kenyéren és vízen. A sitten amúgy a mi pénzünkön élősködnek. Etesse a tököm az ilyeneket!
    Jobbulást és gyors felépülést kívánok Zsoltnak!

  3. Grün Izidor szerint:

    “A bíróság csütörtökön úgy döntött, házi őrizetbe helyezi. A tizenéves egy háromgyerekes apukát szurkált össze, az ápolót meg kellett műteni.”
    .
    Bűnismétléstől, összebeszéléstől nem kell tartani!
    .
    http://24.hu/belfold/2015/11/05/nem-csuktak-le-a-mentost-megkeselo-fiatalt/

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    Az ilyen véglénynek csak a két térdét és a két könyökét kell szilánkosra törni, a wc-n egy életen át töprenghet, hogyan tovább…

  5. Tarjányi László szerint:

    Házi őrizet, fasza! Akkor most már rendőröket kell arra alkalmazni, hogy a saját otthonában őrizzék, ellenőrizzék! A kedves szülők meg gondolom majd jóltartják otthon, AHELYETT HOGY BOCSÁNATOT KÉRTEK VOLNA A MENTŐS CSALÁDJÁTÓL, MEG MINDENKITŐL HOGY KÖZPÉNZBŐL KELL MAJD A GYEREKÜKET ŐRIZNI, KÁBÍTÓSZERRŐL LESZOKATNI, STB.!

Itt lehet hozzászólni !