NB III: Dragan Vukmirék 2–1-re legyűrték a Csepelt

Nemzetisport.hu

A labdarúgó NB III 14. fordulójának vasárnap délelőtt kezdődő mérkőzésén az MTK II hazai pályán 2–1-re győzött a Csepel ellen.

Az MTK II több, stabilan az első kerethez tartozó NB I-es játékost vetett be a Csepel ellen– Dragan Vukmir, Hajdú Ádám, Szatmári Lóránd és Varga Szabolcs is szerepelt –, akik közül Vukmir és Hajdú meghatározó teljesítményt nyújtott, de utóbbi kihagyott egy nagy helyzetet.

Az MTK fölényben, ám sok hibával futballozott a mérkőzésen, és hiába szerezte meg a vezetést az egyébként is jól játszó Hujber Tamás révén az első félidő hajrájában, a Csepel egyenlített, és úgy tűnt, pontot is tud szerezni. A 86. percben azonban a korábban csereként beálló Schrammel Ádám a kék-fehérek javára döntött. Az MTK-nál csereként pályára lépett a hosszabb sérülés után visszatérő Baki Ákos.

NB III
NYUGATI CSOPORT

MTK II–Csepel 2–1

A szombati meccsekről itt olvashat!

5 hozzászólás “NB III: Dragan Vukmirék 2–1-re legyűrték a Csepelt” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Azért fejlődött a foci!
    Már a bárkitől elszenvedett vereséget is meg tudjuk magyarázni!
    Pedig a magyar foci évtizedek óta szinten van! 😛 😀
    .
    https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xta1/v/t1.0-9/12144880_1283766711639493_7074220360563743001_n.jpg?oh=009811bb40ca4c96adb40d4c4c7c8c1d&oe=56BA8AEA

  2. felix szerint:

    Majd a felcsúti 3 milliárdos “sufni tuning” meghozza az eredemény.

  3. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Nem sufni, hanem egy Makovecz stílusban épült kazánház-komplexus!
    Nem értem a milánói világkiállítás milliárdos cethal bordáját miért viszik máshová!
    Bőven megfelelne a felcsúti kisvasút pályaudvarának! 😛 😀

  4. nagyapó szerint:

    Röf-röf!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Grün Izidor szerint:

    Beköszöntél Öreg Ártány?!
    Neked is jó napot! 😀

Itt lehet hozzászólni !