15 éves lett az Olajág Otthonok Csepelen

Csepel.hu

olajag6

Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a csepeli Olajág Otthonok szeptember 10-én. Ez alkalomból köszöntötték az első lakókat és a régi dolgozókat, valamint egész napos programokkal ünnepeltek az otthon lakói.

Az időskorúaknak már reggel zenés frissítő tornával indult a nap. Utána elidőztek az udvaron felállított alkalmi sátraknál, ahol felidézték a régmúlt emlékeit és nosztalgiáztak a fényképfal készítésénél.

A kora délután kezdődött ünnepi műsort a dolgozói kórus születésnapi dallal nyitotta meg. A megjelent vendégeket dr. Szirmai Viktor főigazgató köszöntötte. Az intézmény gördülékeny működéséért köszönetet mondott Boncz Renáta intézményvezetőnek, Hárosi Gabriella volt intézményvezetőnek,valamint háláját fejezte ki a munkatársaknak, akiknek köszönhetően a megfelelő ellátás biztosításával nyugodtan és derűsen élik mindennapjaikat a lakók.

Szintén a munkatársak körültekintő munkavégzését hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Klár András főigazgató-helyettes. A dolgozók szeretettel és odaadással fordulnak a lakók felé – tette hozzá.

A 2000-ben nyílt idősotthon kezdeti éveit idézte fel beszédében Boncz Renáta. Beszámolt a folyamatos építési munkálatokról, emlékeztetett azokra az időkre, amikor a lakóknak még mini konyhájuk sem volt.

Ezután a főigazgató virágcsokrot adott át Jámbor Árpádné és Korom Antalné első lakónak, valamint köszöntötte Belényessiné Bessenyei Beatrix, Márton János Tiborné és Vasvári Andrásné régi dolgozót.

A jubileumi ünnepség zenei hangulatfelelősei a fellépő előadóművészek voltak. Duo Nicole komolyzenei koncertet adott, a Nefelejcs Népdalkör magyar népdalokat énekelt, Szeredi Krisztina operett előadással készült, Bokor Marianna nosztalgiadélutánra várta az érdeklődőket. A koncertezők táborában Tabáni István énekes is fellépett.

A születésnapi program zenés mulatsággal zárult.

AZS

Fotó: Tóth Beáta

 

19 hozzászólás “15 éves lett az Olajág Otthonok Csepelen” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “Olajág Otthonok Csepelen”
    Hány van belőlük, mire ez a főúri többes?!
    Ha a Gripenjeinkre három számjegyű oldalszámot festünk akkor elrettennek az agresszorok?! 😛 😀

  2. felix szerint:

    15 éves lett az Olajág Otthonok csepeli intézménye.

  3. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Akkor miért nem azt írják?!
    A szokásos fityeszes csúsztatás! 😀

  4. felix szerint:

    Grün Izidor !
    GONDOLKODÓ besegített a fogalmazásba. 🙂

  5. Grün Izidor szerint:

    felix!
    A nyelvhasználatban otthon van, főleg az altájiban! 😀

  6. Orsós Rodrigó szerint:

    A csepeli fidesz fő vadászterülete lett az idősek otthona.
    Azt hiszik ha valaki öreg, akkor hülye is?
    Mondjuk ha nagyapót nèzzük…

  7. admin szerint:

    Egy intézményt nem lehet átnevezni pusztán azért, mert az Orbán kormány idején mindig mindent bíráló balosok úgy akarják. Egyébként ennek az intézménynek nincs is köze az önkormányzathoz, fideszesként jellemezni elég abszurd.

  8. felix szerint:

    Admin!
    ” Egyébként ennek az intézménynek nincs is köze az önkormányzathoz, fideszesként jellemezni elég abszurd.”
    Ezért nem is jellemezte úgy senki.
    Lehet, hogy az Olajág Otthonok egyházi intézmény nem Csepelen lett 15 éves, tekintettel arra, hogy valójában idősebb.
    Szerintem maradjunk abban amit korábban javasoltam.

  9. fghfjhgkjhk szerint:

    Az épület 15 éve idősek otthonaként működik, de az “Olajág Otthonok” név alatt 2013. 04. 01. óta.

  10. fghfjhgkjhk szerint:

    A név: BOCZ Renáta!

  11. nagyapó szerint:

    Hogy idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez meg 1/2eszű1/2x mennyit locsog feleslegesen, még jó, hogy betűhalmaz helyükre tette őket.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. felix szerint:

    Na vén pöcs!
    Ha szerinted rendbe van téve, akkor mi lett 15 éves?
    Az épület vagy az egyházi intézmény.
    A szövegértelmezésed lassan eléri GONDOLKOZÓ-ét.

  13. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Most találtam!
    “Hülyével vitatkozni olyan, mintha galambbal sakkoznál.
    Össze vissza ugrál a sakktáblán, leveri az összes bábut,
    Odaszarik, majd pattog hogy ő győzött..” 😀

  14. felix szerint:

    🙂 🙂 🙂

  15. Tarjányi László szerint:

    Egyházi intézmény? Röhej, zsidó kézre kerültek az Arany Alkony Otthonok! Mostantól nekik tejelnek a kisöreg gojok! Szégyen!

  16. Tarjányi László szerint:

    A Chábád Lubavics zsidó mozgalomhoz kötődő EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) az Olajág Otthonok működtetője, amelynek vezetője Köves Slomo, a Fidesz és Lázár János nagy barátja. Az előző működtető a Kálvin János Presbiteri Misszió volt.

    Az Arany Alkony Otthonokat megvásároló alapítványok, a Chanosh és a Brit Europe. A Brit Europe Foundation lényegében a B’nai B’rith – Europe szabadkőműves szervezethez tartozik.

    Ezekről a szervezetek magyarországi hátteréről és a vezetőikről bőséges olvasnivaló:

    Brüsszeli zsidó alapítványok vásárolnak meg 1300 magyar nyugdíjast – lesz rabbi és kóser kaja is
    https://kur uc.info/r/2/100426/

    Vajon ki állhat ténylegesen a Klubrádió megsegítése mögött, és milyen cél vezérelte?
    https://kur uc.info/r/2/146177/

  17. felix szerint:

    1300 nyugdíjas maradhatott a megszokott helyén.
    Ez a lényeg,

  18. Tarjányi László szerint:

    A határon a tábla még kint van, Magyarország, ez a lényeg.
    Nemhogy megszületett, már középiskolába vagy egyetemre jár, az aki majd átformálja ezt a világot! Hihetetlenül erkölcstelen ez a világ, megérett a bukásra!

Itt lehet hozzászólni !