142 ezren vettek részt a nyári ingyenes gyermekétkeztetési programban

Hirado.hu

142 ezren vettek részt a nyári ingyenes gyermekétkeztetési programban

Lezárult a nyári gyermekétkeztetési program, amelynek köszönhetően mintegy 142 ezer gyermek részesült ingyenes étkeztetésben a szünidőben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a hajdúhadházi Földi János Általános Iskolában.

Czibere Károly a sajtótájékoztatón a helyszínt indokolva elmondta: azért esett a kormány választása a településre, mert a legnagyobb támogatást, mintegy 30 millió forintot Hajdúhadház kapta a programra, és a tapasztalatok összegyűjtése fontos a jövő évi tervezés szempontjából.

Az államtitkár közölte, hogy 17 százalékkal nőtt az idén a programban részt vevő önkormányzatok száma, abba 1485 település kapcsolódott be, ezek közül 600 a leghátrányosabb helyzetűek közé tartozik. A rendelkezésre álló keretösszeget is sikerült növelni, így 3 milliárd forintból csaknem 142 ezer gyermek étkezhetett ingyenesen idén nyáron.

A kormány legfontosabb célja, hogy a leghátrányosabb helyzetű gyermekek egészséges testi, lelki fejlődéséhez minden rendelkezésre álljon – hangsúlyozta Czibere Károly, fontosnak nevezve, hogy legalább napi egy alkalommal egészséges meleg ételhez jussanak az érintettek. Mindezek következtében csökken az alultápláltság, a lemorzsolódás – fűzte hozzá az államtitkár.

A jövőben az ingyenes étkeztetést a többi szünetre is kiterjesztené a kormány – jelentette be a politikus.

Csáfordi Dénes (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a 13 ezer lakosú városban 4000 gyermekkorú él, közülük mintegy 1500-an részesültek ingyenes étkeztetésben a nyáron.

Forrás: Hirado.hu

Itt lehet hozzászólni !