Megoldást kell találni a népvándorlásra

Fidesz.hu

Megoldást kell találni a népvándorlásra

Azok, akik törvényes úton lépik át hazánk határát, olyan helyről érkeznek, ahol háború van, vagy faji, politikai, vallási okokból üldözik őket, továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására – mondta Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság ülését követően.

A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke Dr. Kiss Zoltán ezredes meghallgatását követően kijelentette, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-jelöltjének kinevezését támogatják az eddigi életútja, képzettsége, akarata és eddig elvégzett munkája alapján.

Németh Szilárd kiemelte, Kiss Zoltán miniszteri biztosként felel az Alkotmányvédelmi Hivatal szervezetátalakítása érdekében szükséges feladatok koordinálásáért és végrehajtásuk biztosításáért. Bemutatott programja egyértelművé tette számunkra, hogy jó főigazgató lehet – fűzte hozzá, egyúttal rámutatott arra is, hogy Kiss Zoltán még a 2010-es kormányváltás előtt kezdte meg a nemzetbiztonsági munkát.

Úgy fogalmazott, a 2006 és 2010 közötti időszak között a Gyurcsány-Bajnai-kormányok politikusai gyakorlatilag tönkretették az Alkotmányvédelmi Hivatalt. Ebből egy, a modern kihívásokra komoly válaszokat, és megelőző lépéseket adó Alkotmányvédelmi Hivatalunk lehet, amely tényleg garantálja a nemzet biztonságát – szögezte le.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a Btk. szigorítása kapcsán figyelembe veszik a nemzetközi jogot is. Az unió külső határai megvédésének akkor tudunk eleget tenni, ha a Btk.-ba új tényállás kerül bele, illetve ha az addigi tényállásokat szigorúbb szankciók alá vonjuk – jegyezte meg.

Kifejtette, azok, akik törvényes úton lépik át hazánk határát, olyan helyről érkeznek, ahol háború van, vagy faji, politikai, vallási okokból üldözik őket, „továbbra is számíthatnak a magyar kormány, a magyar emberek, Magyarország támogatására”, őket továbbra is menekülteknek tekintik. Az esetek több mint 90 százaléka azonban nem erről szól: az emberek zöldhatáron, papírok nélkül, a műszaki akadályokat leküzdve, mindenáron át akarnak törni a határon, ráadásul kisebb-nagyobb műsort is rendeznek, egyre követelőzőbbek, egyre agresszívebbek; ezt nem tűrhetjük – húzta alá.

Ez történik akkor, amikor Brüsszel képtelen megoldásokat találni arra, hogy a népvándorlással szembenézzen – reagált arra, hogy csütörtökön az osztrák rendőrség az A4-es autópályán elhagyott magyar rendszámú hűtőautót talált, rakterében holtestekkel.

A videó megtekinthető ide kattintva.

Forrás: Fidesz.hu

 

9 hozzászólás “Megoldást kell találni a népvándorlásra” bejegyzésre

  1. spectator szerint:

    Nem úgy néz ki, mintha volna akármilyen megoldás !

  2. kerdezo szerint:

    Az még 5 év múlva is emútnyolcévezni ciki, nem?

    Amúgy meg nem értem mi ez a pöcsölés a határszakaszon. Miért nem lehet gépfegyverrel katonákat odaállítani tűzparanccsal? Rögtön meggondolná magát az, aki ILLEGÁLISAN akar az EU, és így Magyarország területére belépni.
    Aztán miért tagadják me a menekültek azt, hogy azonosítsák őket?

  3. felix szerint:

    A népvándorlás úgy néz ki, hogy megoldódott, sőt javában tart.
    A kezelésére kéne megoldást találni.
    A migránsok jól veszik a milliárdokból felállított akadály pályát a játék a nem létező börtön szinten folytatódik, csak előtte egy hétig a törvényhozás szintjén parkol a játék.
    Közben a virtuális probléma kezelésbe belehajtott egy kamion. A sofőr helyén az Unió ült.
    Tragikus komolytalanság folyik itt uraim.

  4. Tarjányi László szerint:

    Dől az olcsó munkaerő Európába! Nyugatra szakadt hazánkfiai, azaz az oda dolgozni ment magyarok meg majd jöhetnek haza, mert az ottani tőkések olcsóbb munkaerőhöz jutnak!

    Lehet örülni liberálisok, lehet hogy Felix lánya is hazajön Londonból? 😀

  5. felix szerint:

    Tarjányi László!
    Félix lánya köszöni jól van és nem kell hazajönnie, mert a menekültek nem igazán beszélik a magyar nyelvet, amit ő a munkájához használ.
    Nyugat Európának lesz a annyi esze, hogy lefölözi az emigránsok elitjét és nem egy masszának kezelik őket.
    Jelenleg a vesztesek közé sodort minket a kormány.

  6. Tarjányi László szerint:

    Félix, nincsenek a migránsok között elit pénztárgép-javítók? 😉

  7. felix szerint:

    Az elit pénztárgépesek már nyugdíjban vannak. a mostaniak már csak infortmatikusok. 🙂

  8. fghfjhgkjhk szerint:

    A németek az alját mind kivágják. Ide vissza!

  9. Tarjányi László szerint:

    Németh Szilárd médiasztár az egész világon, ahol tudósítanak a magyarországi migráns-áradatról. Ugyanis mindig ő szerepel a képeken, videókon. Jól teszi az Alkotmányvédelmi Hivatal ha védelmet biztosít neki. Mégsem lenne jó, ha Magyarország leendő miniszterelnökét támadás érné a migránsok vagy az Iszlám Állam részéről!

Itt lehet hozzászólni !