Háromszor emelik a gáz, erősen emelik az áram árát is

Népszabadság

Gáz

A Népszabadság információi szerint a kormány szakértői 2008 áprilisától a januári áremeléshez képest is 7,5 százalékos gázáremelést tartanának szükségesnek. Júniustól a vágtázó importár-növekedés ellenére akár árcsökkenés is bekövetkezhet, és ami még furcsább, akkor, ha most télen sok gáz fogy.

 

Áprilistól 114 forintra nőhet a gáz köbméterenkénti alapára – tartalmazza a kormány számára készült szakértői becslés. A lapunk birtokába került számítás emlékeztet: a gáz alapára – amit a nem támogatott fogyasztóknak teljes egészében ki kell fizetniük – a kormány döntése alapján januárban mintegy 106 forintra nő. Mivel azonban a nemzetközi olajár most tapasztalt nagymértékű emelkedése csak a jövő év során gyűrűzik be, az import ára 1000 köbméterenként az év eleji 345 dollárról áprilistól már 383 dollárra emelkedhet. A további, 7,5 százalékos emelés emiatt válhat szükségessé. (A kormány a jelenlegi rendszerben negyedévente változtathatja a gáz hatósági árát.) Az anyag júliustól egy derű-, illetve egy borúlátó becslésre ágazik. Abban az esetben, ha az olajárak nem nőnek tovább, beszállítónk, az orosz Gazprom – az alkalmazott árformula szerint – akár meg is maradhat a második negyedévben alkalmazott ár mellett. Ha viszont az olaj jegyzésára tartósan magas marad, július 1-jétől akár 119 forintra is emelkedhet nálunk az alaptarifa. (Ez 4,4 százalék.) Nagyon sokat változtathat még a számokon a forint/dollár árfolyam alakulása: az anyag 175 forintos szinttel kalkulál. (Nem is érdemes belegondolni, mekkora lenne már ma a gáz ára, ha a forint gyengülne az euróhoz képest, és a dollár nem negatív rekordokat döntögetne a valutapiacokon.) Ehhez képest 5 dolláros változás 2 forintos “játékot” jelent az áprilisi árban.

Júliusra azonban több más tényező is bizonytalanná teszi a jóslást. Ha ugyanis kemény tél következik, és sok gáz fogy, az ország hamarabb ledolgozhatja a 2004-2006-os gázárak leszorítása miatt a jelenleg német kézben lévő E.ON Földgáz Trade nevű gáznagykereskedő felé felhalmozódott százmilliárdos adósságot. (Ebben a kormány állapodott meg az akkor még a Mol kezében lévő társasággal.) Ha a törlesztés júliusra “kifut”, a kormány szakértőinek számításai szerint akár 10 forinttal is csökkenhet az áremelési nyomás. Mivel egyéb tényezők miatt 2,4 forint ráépülne az árra, júliustól összességében és legjobb esetben akár ismét 106 forintra – azaz a jelenlegi szintre – állhat be a lakossági tarifa. Ez hétszázalékos csökkenést jelentene.

Gázipari szakértők az előrejelzést kissé túl derűlátónak ítélik meg: az importár 2008 közepén nagyobb mértékben is felszökhet. (Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója nemrég az európai gáz átlagárát 354 dollárra tette. Ebből az következne, hogy mi továbbra is drágábban kapjuk a fűtőanyagot a többieknél, de ebbe állítólag beleértendő a balti államok nyomott tarifája is.) Emellett az E.On-cég felé fennálló gáztartozás sem biztos, hogy rendeződik.

A júliusi előrejelzést egy jogi folyamat is semmissé teheti. A kormány az uniónak tett ígéretei alapján ugyanis épp július elsejétől – ez az időpont kiemelt módon minden “gázév” kezdete is – szándékozik “felszabadítani” a lakossági gázpiacot. Ez viszont a központi ármeghatározás eltörlésével járna együtt, valamiféle hatóságilag ellenőrzött versenykörnyezet megteremtése mellett. Egyes szakértők erre az esetre a hatóságinál magasabb, több tízszázalékos drágulást is elképzelhetőnek tartanak. (Igaz, a Gazprom Németországban éppenséggel aláígért versenytársainak.) Mindenesetre nálunk a megvalósulás módja és időpontja továbbra is bizonytalan.

Megkezdték a kedvezményezettek kiértesítését

Tegnap a Magyar Államkincstár megkezdte a jövő évi szociális energiaár-kedvezményt sikeresen igénylők kiértesítését – tudtuk meg kormányzati forrásból. Információink szerint az idei jogosultaknak postán kiküldött 2 millió ívből eddig 600 ezer érkezett vissza kitöltve. Ebből 400 ezret dolgoztak fel. A szociális gáz- és távhőtámogatás tavaly év végén, ez év elején debütáló első igénylési szakaszában ennél gyorsabb ütemben érkeztek a levelek. Pedig az akkori rendszertől eltérően, aki most decemberben nem adja fel postán az igénylést, elesik a jövő januártól járó kedvezményektől. (Később is élhet a lehetőséggel, de – elfogadás esetén – akkor is csak a következő hónap elejétől jár az alacsonyabb tarifa.) A beérkezett ívek mintegy harmada hibás – közölték lapunkkal. Ez a tavalyinál is nagyobb arányt mutat. Többen nem írják alá az ívet, mások pedig nehezen birkóznak meg az idei változásokkal. A 2008-as támogatási íven az adóazonosító jelet is fel kell tüntetni. Magánszemély esetén pedig az igénylést megelőző hónap teljes nettó egy főre eső jövedelmét kell feltüntetni. Ebbe beleszámolandó minden mellékjövedelem, például családi pótlék, étkezési jegy, ruhapénz, költségtérítés vagy üdülési csekk. Önmagában nem megfelelő a jövedelem-igazoló szelvények csatolása sem, ha az illető nem vállalja az aláírásával, hogy ezen kívül más jövedelme nincs. Érdemes sietni: aki idén kap támogatást, de 2008-ra nem tölt ki ívet, jövőre nem részesül támogatásban. (M. I.)

Erős áramáremelés

Januártól 9-10 százalékkal emelkedik a lakossági áram ára – erősítették meg lapunknak kormányzati források. Csehországban a kormány 9,1 százalékos áramáremelést jelentett be, a termék 5 százalékos áfáját pedig 9 százalékra emelték. A cseh piac egyik nagy szereplője, a német E.ON az áram árát 11,1, a földgázét pedig 7,5 százalékkal emeli az országban. Helyi versenytársa, a szintén német RWE a kisfogyasztóknak 8,7, a nagyobbaknak pedig 7,4 százalékos gázáremelést jelentett be. (M. I.)

Forrás: Népszabadság

4 hozzászólás “Háromszor emelik a gáz, erősen emelik az áram árát is” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Én szomorú vagyok, mert nem szavaztam erre, de a panellakók örömmel fizetnek, mert Ők erre szavaztak

  2. anti szerint:

    Nagyapó, Nagyapó!
    Ne bántsd a panellakókat, hogy téged se bántsanak hasonló helyzetben. Lehetsz még te is panellakó. Tényleg, mi a baj velük?!

  3. csepeli szerint:

    panellakó vagyok, de ha így folytatják, akkor utcalakó leszek. 50-60e a rezsi…

  4. Hamika szerint:

    Én panelpatkány vagyok de nem a komcsikra szavaztam,sose tenném 🙁

Itt lehet hozzászólni !