Roham az adókártyákért

Hir24

adókártyára

 

Több százezer családnak is szüksége lehet adókártyára a jövőben amiatt, hogy január elsejétől kizárólag olyan gyerek után lehet igénybe venni családi adókedvezményt, akinek van adóazonosító jele.

A Magyar Nemzet a NAV tájékoztatására hivatkozva azt írja, hogy a 2005 után születettek automatikusan kaptak adóazonosító jelet, előtte viszont csak akkor adott ki ilyet a hatóság, ha külön kérte a szülő. Adókártya pedig csak a 2008 után születettek esetében járt, és náluk is lehettek kivételek.

Az adóhivatal a visszaélések elleni küzdelemmel indokolta a változtatást; mint írták, a jövőben pontosabban nyomon követhető, hogy kik után akarják igénybe venni a családi adókedvezményt – írja a lap.

Mint korábban megírtuk, ennek oka, hogy az szja-törvény 2015. január 1-jétől hatályos változtatása szerint az adóelőleg-nyilatkozatban kötelező szerepeltetni az eltartottak, kedvezményezett eltartottak adóazonosító jelét (kivétel a magzat), de átmeneti szabályként az adóelőleg-nyilatkozatban 2016. január 1-jétől kell az adóazonosító jelet kötelezően feltüntetni. A szabályváltozás a 9 éven felülieket (illetve szüleiket) érintheti, ha eddig még nem kérték az adóazonosítót vagy adókártyát.

Korábban utánajártunk annak is, mi értelme van ennek, ha jön az e-kártya, amit a jövőre szintén bevezetnek, tartalmazni is fogja az adóazonosító jelet is. Csakhogy kiderült, nem ráírva, vizuálisan érzékelhető formában, hanem a jogosult szervek számára beazonosítható kódként (az úgynevezett tároló elemen, vagy más néven elektronikus adathordozó egységen). Vagyis a szülő számára olvasható formában nem lesz ott az adóazonosító jel, az alapján nem tudja kitölteni az adókedvezményt igénylő lapot, tehát mindenképpen két kört kell futnia.

2 hozzászólás “Roham az adókártyákért” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    OFF:
    Várom azt a rendeletet, amely kimondja, hogy minden forgalomban résztvevű járműre egy KRESZ vizsga kelljen.

  2. Grün Izidor szerint:

    “Vagyis a szülő számára olvasható formában nem lesz ott az adóazonosító jel, az alapján nem tudja kitölteni az adókedvezményt igénylő lapot, tehát mindenképpen két kört kell futnia.”
    .
    Állambácsi nem tudja, hogy jár-e valakinek adókedvezmény?!
    Akkor mire tartják azt a rengeteg levesfúvót, ha a szülőnek kell kérvényeznie a hivatal által megadott adatok alapján a támogatást?!
    Ha elrontja úgy jár mint Simicska a tutajainak fedélzetméretének téves megadásával?! 😀

Itt lehet hozzászólni !