A csepeli egészségügyben dolgozókat köszöntötték Semmelweis Napon

Csepel.hu

sn4

A csepeli önkormányzat Semmelweis nap alkalmából rendezett ünnepségén köszöntötték a kerületi egészségügyben dolgozó szakembereket, orvosokat, ápolókat, asszisztenseket, védőnőket, mentőtiszteket a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház udvarán. A július elsejei rendezvényen polgármesteri elismerő oklevelet és a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat részéről főigazgatói dicsérő oklevelet, valamint pénzjutalmat adták át a kiemelkedő munkát végzett munkatársaknak. Az ünnepségen nagysikerű koncertet adott Takács Nicolas énekes.

Július elseje 2011 óta munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára. Ezen a napon országszerte megemlékeznek az 1818-ban született anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról, akinek nevét ma is számos orvostörténeti múzeum, emléktábla és orvosi egyetem őrzi.

A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén az önkormányzat nevében Ábel Attila alpolgármester köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Borbély Lénárd polgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő üdvözletét tolmácsolta.

Beszédében felidézte a gyermekágyi láz okának és a gyógymód feltalálójának munkásságát, majd hangsúlyozta az önkormányzat és a helyi egészségügyi szféra között létrejött kommunikációs kapcsolat fontosságát.

„Kerületünk sokat tesz az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért és munkakörülményeik javításáért, szakmai munkájuk színvonalának emeléséért. Az elmúlt néhány év intézkedései az egészségügyi munka színvonalának emelését, az egészségügyben dolgozó szakemberek munkakörülményeinek javítását szolgálták. 2014 márciusában került átadásra a Szent István úti felújított rendelő, négy éve a lányok számára ingyenes a HPV oltás. A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatnak 4D-s ultrahang vizsgálót vásárolt az önkormányzat. Az elmúlt évben adtuk át az új laporoszkópot, inkubátort vásároltunk a Dél-pesti Kórház részére. Felszerelt mentőautót vásároltunk az orvosi ügyelet részére, illetve defibrillátorokat biztosítottunk a Katasztrófavédelmi Területi Igazgatóság Kirendeltsége, valamint a rendőrség részére” – tette hozzá az alpolgármester.

Ezután a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet képviseletében Horváth Andrea intézetvezető főnővér köszöntötte a résztvevőket. Beszédében méltatta Semmelweis Ignácnak, mint a magyar orvostudomány legnagyobb úttörőjének életútját. Kiemelte: ő volt az első, aki a gyermekágyi lázat nem önálló kórképként, hanem a fertőzés következményének tekintette s megoldásként a klórmész-oldatos kézfertőtlenítés bevezetéséért küzdött.

A szolgálatvezető főnővér megköszönte a fenntartó önkormányzatnak, hogy külön figyelmet fordít az egészségügyi és a szociális ellátó rendszer mindenkori fejlesztésére és fenntartására, mely által a lakosság minél színvonalasabb ellátásban részesülhet.

Az ünnepi beszédeket követően polgármesteri elismerő oklevelet és virágcsokrot adott át Ábel Attila alpolgármester dr. Antal Mária főorvosnak, dr. Sárosi Erzsébet főorvosnak, Kocsiné Ádány Szilvia vezető asszisztensnek és Kovácsné Soós Krisztina csoportvezető asszisztensnek kiváló munkavégzésükért.

A Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet nevében dr. Juhász György főigazgató-főorvos szóbeli dicséretben részesítette az egészségügyi szolgálat minden jelenlévő dolgozóját. Kiemelkedő munkájukért főigazgatói dicsérő oklevelet és pénzjutalmat kapott dr. Egedi György főorvos, Fentorné Bercsényi Adrienn, Ilia László, Ráczné Hervai Katalin és Szircsák Ferenc. Az elismerésben részesülők Csepel borát és virágcsokrot kaptak ajándékba.

Az ünnepség végén a remek hangulatot teremtő Takács Nicolas énekes koncertje után az önkormányzat látta vendégül a kerület egészségügyi alap, illetve szakszolgáltatásában dolgozó munkatársakat.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !