Júliustól újabb 25 új, alacsonypadlós, környezetbarát MAN busz áll majd forgalomba Budapesten

A21_autobuszok_atadasa_CSS32

Jövő tavaszig összesen 195 darab új, klimatizált, alacsonypadlós, a legkorszerűbb környezetbarát EURO 6-os motorral szerelt autóbusszal bővül a fővárosi buszflotta a Fővárosi Önkormányzat megbízásából lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként. A járművek közül 25 darab szóló MAN Lion’s City A21 busz májusban állt forgalomba, a csuklós Mercedes-Benz Conecto G buszok közül pedig szintén 25 darab június 1-jétől  kezdte meg a szolgáltatást. Július 1-jétől újabb 25 darab új MAN A21 autóbusz szállítja majd az utasokat Dél-Budapesten.  A fejlesztés keretében ütemezetten, 2015. novemberéig érkezik meg az ez évi 75 darab szóló és 75 darab csuklós autóbuszból álló flotta. A fejlesztés 2016-ban is folytatódik további 45 darab csuklós autóbusszal. A járművek üzemeltetését a VT-ARRIVA Kft. végzi Budapest déli kerületeiben.

Az új MAN Lion’s City A21 autóbuszok júliustól a 35-ös, a 114-es, a 150-es, a 152-es, a 213-as, a 214-es, a 250-es, a 252-es és a 258-as járaton közlekednek. Az új járműveknek köszönhetően – részben vonalak közötti átcsoportosítással – a 152-es, a 185-ös, a 217-es, a 236-os és a 236A járaton nőhet az akadálymentes autóbuszok száma, a 150-es, a 250-es, a 252-es és a 258-as vonalon pedig minden autóbusz akadálymentes lesz.

Az új buszok üzembe helyezésével 2016 közepére a budapesti autóbuszvonalakon közlekedő alacsonypadlós járművek száma várhatóan 70 százalék körüli lesz, ami nagy segítség a kerekesszékkel közlekedőknek, a babakocsisoknak, az idős utasoknak és a mozgásukban korlátozottaknak. A légkondicionált utastér a forró nyári hónapokban teszi majd komfortosabbá a közlekedést.

Az autóbuszok az MAN jól ismert, számos nagyvárosban közlekedő típusai, amelyekből eddig több tízezer példány készült.

Az új buszok az EURO 6 környezetvédelmi kategóriába tartoznak, vagyis fokozottan környezetkímélők. Az utasok kényelme érdekében a járművek jobb oldala az ajtó kinyitásakor kismértékben lesüllyeszthető, valamint kihajtható rámpával rendelkeznek, megkönnyítve a mozgásukban korlátozottak számára a közlekedést.

A járműveket olyan biztonsági rendszerrel látták el, amely megakadályozza, hogy az utast vagy annak táskáját, kabátját odacsukja a záródó ajtó.

A buszok minden oldalán látható lesz a járatszám, a hátsó kijelző pedig nagyméretű lesz, ami segítséget jelent a rosszul látóknak. Belül modern, nagy felbontású TFT monitorok segítik az utastájékoztatást.

A végállomáson várakozó járművek ajtaja automatikusan visszacsukódik, ha nincs le- vagy felszálló utas. Az autóbusz ezért télen nem hűl ki, nyáron pedig nem melegszik fel.

A buszokban biztonsági kamerarendszer működik, amely a teljes utastérre rálát.

Az új autóbusz-üzemeltetési rendszer lényege, hogy a szolgáltatást megrendelő BKK Zrt. a BKV Zrt.-n kívül – pályáztatás útján – más magántársaságokat is megbíz egy-egy vonal vagy vonalcsoport üzemeltetésével, amelyeknek ehhez biztosítaniuk kell a szükséges új és környezetkímélő járműveket.

 

Budapest, 2015. június 30.

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala

Budapesti Közlekedési Központ

VT-ARRIVA Kft.

 

4 hozzászólás “Júliustól újabb 25 új, alacsonypadlós, környezetbarát MAN busz áll majd forgalomba Budapesten” bejegyzésre

  1. ruci szerint:

    És a 138-as mikor kap új buszokat? Ránk férne, hogy a belül kopott, csúnya, vagy éppen magas buszokat végre újra cseréljék! Mi is megérdemelnénk!

  2. Jakab szerint:

    Holnaptól átcsoportosítás miatt a 138-ason is eggyel több (8-ból 3 helyett 8-ból 4) alacsonypadlós busz fog járni, de az valószínűleg nem új lesz, hanem Ikarus 412-es.

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    Végre az ész… Nem Mercik.

  4. herbálos joco szerint:

    Legalab a 70 eves sofor is fol tud majd maszni ra

Itt lehet hozzászólni !