Budapesti olimpia: Csepel kitüntetett szerepet kapna

Válasz.hu

olimpia01

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai közgyűlésén egyhangúlag támogatta, hogy 2024-ben Magyarország olimpiát rendezzen. Igaz, a közgyűlésen alig volt meg a döntéshez szükséges létszám, ugyanakkor ez még korántsem a végleges platform, ahol dönteni kell. Június 23-án a  fővárosi közgyűlés, majd július 1-jén a kormány is dönt.

Újabb lépéssel kerültünk közelebb a héten ahhoz, hogy Budapest rendezze meg a 2024-es olimpiát: a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai közgyűlése egyhangúlag támogatta, hogy pályázzuk meg a nyári játékok megrendezését. Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlésben is egyhangú támogatásra számít a június 23-án esedékes szavazáson – ezután bizonyára a kormány is rábólint majd a tervre. A fővárosnak várhatóan Hamburggal, Rómával, Párizzsal és Bostonnal kell megküzdenie majd, a döntés 2017-ben lesz.

A MOB közgyűlésén mutatták be a PricewaterhouseCoopers (PwC) tanácsadócég friss, 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmányát is, benne a helyszíneket tartalmazó olimpiai tervvel. A „master plan” nem tartalmaz hatalmas újdonságokat: Dél-Pestre álmondja meg az ötkarikás játékok központját, ahogy a korábbi tanulmányok zöme is. A szerzők most is hangsúlyozták: a lehetséges alternatívák közül messze ez a leglogikusabb választás. Az elhelyezés összecseng azzal a hosszú távú városfejlesztési stratégiával is, amit például Zoboki Gábor is felvázolt decemberben: ő a Hungária-gyűrű mentén fekvő „barna zóna” fejlesztésében látta az olimpiarendezés urbanisztikai értelmét. Finta Sándor fővárosi főépítész is megerősítette, hogy a tervezett beruházások egybeesnek a Budapest 2020 program akcióterületeivel.

Erzsebetvaros_helyzetfeltar—_0604-kikuld foýŽp jav’tott 1 blokk

Az olimpia centruma a IX. kerület Rákóczi-hídtól délre eső részén és a Csepel-sziget északi csücskén felépülő Olimpiai Park lenne, ahol helyet kapna egy új, lebontható atlétikai stadion, a később lakóparkként értékesíthető olimpiai- és médiafalu. Itt lenne a záró- és nyitóünnepség és az olimpiai láng is.

Csepelen épülne egy új velodróm a pályakerékpárnak, mellette pedig – olimpiától függetlenül – egy új kajak-kenu pálya. A Müpa mellett épül – ugyancsak függetlenül a pályázattól – az új Kongresszusi Központ, ahol a súlyemelést rendeznék.

A további helyszínek zöme a tervben „olimpiai körútként” emlegetett Hungária-gyűrűre van felfűzve. A budai oldalon teniszközpont épülne Lágymányoson és egy sportcsarnok az Etele téren a kézilabdának és röplabdának. A pesti oldalon elindulva a körúton előbb elhaladunk a futballmérkőzéseknek otthont adó Groupama Aréna, majd – a gyűrűtől kicsit távolabb – a Hungexpo mellett, ahol a sportlövészet és az ökölvívás eseményeit tartanák. A következő állomás Istvánmező, ahol a Puskásban focit, a Papp László Sportarénában tornát, ritmikus gimnasztikát és kosárlabdát rendeznének. A Városligetben, azon belül is a Műjégpályán lenne a triatlon és az íjászat, valamint az országúti kerékpár rajtja és célja.

Az Árpád-hídhoz érve érnénk el a 2017-es vb-re épülő, a vízi sportokat befogadó Dagály Úszóarénához. Itt északra fordulva közelíthető meg az Ilovszky Rudolf- és a Szusza Ferenc Stadion, ahol a rögbi- és gyeplabdameccseket tartanák. Az Árpád-hídról elérhető két sziget közül az óbudain strandröplabda-versenyeket rendeznének, a Margitsziget meglévő létesítményeiben pedig öttusát és vízilabdát.

A megfizethetőbb, gazdaságosabb olimpiarendezést célzó Agenda 2020 programnak köszönhetően vidéki városokat is bevonnánk a rendezésbe. Ezek: Debrecen, Szeged, Miskolc, Győr, Veszprém, Szombathely, Székesfehérvár, Balatonfüred, Dunakeszi. Utóbbi két helyszín a vitorlázást és a lovassportokat fogadná be, az előbbi városokban az utóbbi években épült új stadionoknak és sportcsarnokoknak jutna szerep.

Az olimpia a PwC számításai szerint a következő 11 évben 774 milliárd forintos kiadást jelentene ez államnak, vagyis az évi államháztartási kiadások fél százalékát, vagyis havi 583 forint kiadást minden állampolgárnak. A rendezés hasznát 3100 milliárdra becsülte a cég, amiből 1100 milliárd állami bevétel lenne, a többi a vállalatok és a háztartások haszna.

Az Agenda 2020 folyománya, hogy a sportesemények zömét már létező vagy az olimpiától függetlenül tervbe vett, illetve ideiglenes, lebontható létesítményekben rendezzék. Ennek célja, hogy a rendező ország ne kötelezze el magát felesleges luxusberuházások mellett, amelyek aztán arra a sorsra jutnak, mint az athéni olimpia gazzal felvert stadionjai. A szükséges infrastrukturális beruházások zömét ugyancsak a pályázattól függetlenül tartalmazza a 2014-2020-as EU-fejlesztési csomag Budapestet érintő csomagja.

Forrás: Válasz.hu

26 hozzászólás “Budapesti olimpia: Csepel kitüntetett szerepet kapna” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Támogatom a budapesti olimpia rendezését, ha azt Magyarország a NOB-tagság elnyerésekori formájában teheti!

  2. felix szerint:

    Állítólag ezek egy régi terv elemei és koránt sem biztos, hogy ez kerülne megvalósításra.

  3. Bugi szerint:

    Ez egy nagyon régi terv, és nem csak ez tény, hanem az is, hogy jó lenne Csepelnek.

  4. Grün Izidor szerint:

    Egy esély van egy világraszólóan sikeres magyar olimpia rendezésére, ha sikerül addig egy hungarikumnak minősülő, tömegek által űzött sportágat, az “ágrólszakadás”-t felvetetnünk a zolimpia műsorára.
    Abban esélyesek vagyunk minden távon és súlycsoportban, egyéniben és csapatban!
    .
    De szép lesz amikor a dobogó mindhárom fokán magyar versenyző áll, a három árbocon méltóságteljes lassúsággal kúszik fel a három trikolór és halkan, ünnepélyesen szól Nemzeti Imánk!
    A riporterek üvöltenek: Ez a kis, sportszerető nép milyen csodás teljesítményre képes!
    A közönség sírva kórusban:
    Istenem! Magyarország újra nagy lett, de jó magyarnak lenni!
    A sportszerű életmód és az évek óta tartó önmegtartóztató gyakorlás meghozta gyümölcsét!
    Áldott legyen a neved Orbán Viktor! .D 😛

  5. Ádám szerint:

    Az is szép lesz amikor az új kajak-kenu pályán a szennyvíztisztító szagát kell majd szagolni…

  6. Rózsi szerint:

    A sok idegen meg csak jön , azt mondják olimpiát nézni . De mi tudjuk ,hogy mi az igazi tervük . Be akarnak vándorolni , jobb lesz vigyázni. Ezek mindenre képesek csak hogy ide jöhessenek.

  7. ebihal szerint:

    Rongyrázás!

  8. Grün Izidor szerint:

    Rózsi!
    Valamikor a ’60-as években a Práterben játszottunk a sógorokkal!
    Heten nem jöttek vissza!
    Némelyikük mostanában tántorgott haza, mint megélhetési! 😀

  9. felix szerint:

    Az olimpiai létesítmények javára az északi telkeket az állam ki is sajátíthatja.
    Nem árt a nagy rajongás közepette észnél lenni.

  10. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Egyszerűen nemzeti érdekből védelem alá helyezi mint a Munkácsy festményt! 😛

  11. nagyapó szerint:

    Amikor a NOB megalakult, Magyarország határait a király óvta. Ezért volt meg még a Szt. István kori határ.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Rózsi szerint:

    nem elég a sok stadion most már olimpia kell. közben meg halunk éhen fele

  13. felix szerint:

    Hulljon a férgese.

  14. felix szerint:

    Grün Izidor!
    Aztán a hombárfejű elmogyorózza, hogy miért jó üzlet Csepelnek.

  15. Tündér Ilona szerint:

    Remélem a maratoni futók felénk is eljönnének, akkor talán lenne esély arra, hogy leaszfaltoznák az utcánkat. 😀

  16. Elhallgattatni szerint:

    Kórház is készül?!

  17. nagyapó szerint:

    Remélhetőleg lesz pénz lélegeztetőgépekre is!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Budapest soha nem fog rendezni Olimpiát, egy Eurovíziótól becsődölne az ország nemhogy Olimpia. Mi magyarok meg elszállnánk magunktól, azt 1 millió Ft lenne egy éjszaka ahol csótány maszkál, meg a pisi nem megy le a vécén…ugyan már. Nem kell elsietni ezt az Olimpiát, amíg a saját szomszédországainkkal nem vagyunk jóba, hogy lenne Budapest felkészülve a Világ rengeteg nációjára? Nyáron a hőségtől púposak a sínek, hogy viselne el még 1 millió látogatót? Buszaink sokján nincs légkondi, hatalmas lemondásokkal járna…tuti hogy 1 hónapig kocsival semmi közlekedés e helyeken…, irreális árak lennének Budapesten, és ki tudja mi mindent dózerolnának le csak mert Olimpia…lásd Kína…nem nem..jó ha más rendezi, mi meg a fotelból kényelmesen nézzük… 😉

    Ha le kellene mondani mindenkinek 4 havi fizetésről hogy Budapest Olimpiát rendezzen, megtennétek? Ti áldoznátok rá?

  19. Grün Izidor szerint:

    “Piknik lett az Omega felcsúti szuperkoncertjéből
    Megjöttek az MTI képei a szombat esti felcsúti Omega Oratóriumról, amely megtöltött egy fél-, vagy inkább negyedházat a Pancho Arénában.”
    .
    A vezír ugyan nem volt ott, de a nyitott ablak mellett hallgatta és néha átkopogott a partvissal, hogy csendesebben vigadjanak, mert ha nem csavarják le a volumét rájuk küldi a TEK-jét?!

    http://www.hir24.hu/belfold/2015/06/14/piknik-lett-az-omega-felcsuti-szuperkoncertjebol/?fb_comment_id=702274019884710_702285179883594&comment_id=702285179883594#f3433f76ba9769c

  20. körorovos szerint:

    Doppingolt gladiátorok tenyészete, cirkusz a plebsnek.
    Van, akiknek jó üzlet. Aztán mállanak szét a stadionok világszerte.
    Sic transit gloria mundi.

  21. körorovos szerint:

    A sport a korrupció egyik fő melegágya (UEFA, FIFA, stb).
    Orvosi szempontból egészségtelen (ízületi korai kopások, tuti, de “versenyszerűen” egyre rejtettebb doppingmachinációk, újabban “érdekes módon” heti-havi renden hirtelen halnak mindenfelé a focisták – ennyivel több rejtett beteg ugye nem lehet az eddigiekhez képest-, de nem csak ők, kajak-kenus, hosszútávfutó,.., stb.). (A defibrillátor sem támaszt föl mindenkit, csak bizonyos eseteben lehet hatékony, nem mindenható, de szükség esetén jól jöhet.)
    Politikailag és propagandájában világszerte minden rezsim bő száz éve ki- és felhasználja a sportot, különösen az olimpiákat. Gazdasági érdekcsoportok hatalmas lobbi tevékenységet fejtenek ki, szimbiózisban élve vele.
    Akárcsak a közösségi összetartozás feelingje sem utolsó, hazánkban milliószámra vevők rá, és boldognak érzik magukat tőle. Még ha illuzórikusan és csupán percekre intenzíven- a győzelem pillanataiban.
    A magyar olimpia megrendezése nem a hazai és helyi -hiába Csepel csak részhelyszín lenne- politikusainkon fog tehát múlni.
    Viszont vannak más jelentkezők is, és a végleges döntést sem Budapesten fogják meghozni.
    Ettől még lehet esély rá.

  22. nagyapó szerint:

    “Citius, altius, fortius”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. felix szerint:

    Felírat egy vegyi labor falán?

  24. hajaj szerint:

    Ez az egész nálunk rendezendő Olimpia, nem más mint etetés. Lehessen rajta csámcsogni. Nincsen és belátható időn belül nem is lesz realitása. S ez nem pesszimista szemlélet.

Itt lehet hozzászólni !