Visszaúszott a holttest

Újabb ellentmondás az elhunyt francia diáklány ügyében.

Magyar Hírlap

“Kétségtelenül jogosnak tűnnek azok a sajtóban megjelent felvetések, amelyek azt firtatják, miként kerülhetett a december negyedikén a Roosevelt téren eltűnt Ophelie holtteste a csepeli szabadkikötő legészakibb öblét leválasztó gát belső oldalára” – hangsúlyozta lapunknak Ágai László ügyvéd.

A Bretnacher család budapesti jogi képviselője elmondta, írásban kérték a rendőrséget, bocsássa rendelkezésükre a nyomozás iratait. Megtudtuk, még mindig nem kapták meg az állítólagos utolsó felvételeket, így jelezték, ezeket is látni szeretnék. Válasz eddig nem érkezett. Sajtóhírek szerint a lány combjának belső oldalán kék foltokat leltek, ám Ágai László erről nem kapott hivatalos értesítést.

“Ophelie apja érthetően nagyon összetört. Jelenleg arra vár, hogy a magyar hatóságok kiadják a holttestet, s ő azonnal új boncolást kérhessen. Ám bizonytalan, hogy erre mikor kerülhet sor – állítólag még számos vizsgálatot kell elvégezni” – tette hozzá az ügyvéd.

Mint többször beszámoltunk róla, Ophelie holttestére múlt hét csütörtökön bukkantak rá a csepeli szabadkikötő öblében. Ez azért furcsa, mert a csepeli szennyvíztisztító építési munkálataival párhuzamosan egy ideiglenes sziget készült a Dunán, amely csaknem a folyam sodorvonaláig tart. Azaz bármi jön a folyón északról, csak úgy juthat tovább, ha ezt kikerüli. Ophelie teste azonban nemcsak túljutott rajta, hanem a Szabadkikötő egy zárt öblébe úszott be.

Valaki nem mond igazat

Kezdetben azt állították, az utolsó felvétel érdektelen. Utána azt mondták, az annyira ócska, hogy azon szinte éppen hogy felismerhető Ophelie. A későbbi közlés szerint a műszem túl magasra volt állítva. Utóbb közzétettek egy csomó videót, amelyen tű élesen látszanak a Lánchídra fel- és lelépő emberek. A távolságot ismét leléptük és kiderült, nem lehet úgy és annyi idő alatt felmenni, hogy ne kerüljünk a Nagy Testvér látókörébe. Mindezt a francia lány legfeljebb csak akkor tudta volna teljesíteni, ha nagyjából tíz métert tesz meg másodpercenként.

Elhiszi ezt valaki?

Menjünk tovább: ha a szélén ugrott be, akkor az úttestre, ha kissé beljebb, akkor a Duna „oldalára” esik. Ha beljebb megy, már rajta kellene lennie a fotókon. Ha a szélén került a vízbe, teste beakad a part menti pontonokba. Amennyiben az Akadémia melletti villamosmegálló felé ment, akkor valóban kikerülhetett a kamerák látókörébõl. Ám itt újabb titokba ütközünk: a pontonok feljáróin lakat feszül, legfeljebb a hídtól jobbra lévő lépcsőn érhette volna el a folyamot. Azt pedig, hogy magától belegyalogolt a jéghideg vízbe, majd középre úszott, hogy elvigye a víz minimum életszerűtlen verzió.

Vajon mi látható azon az – állítólag amúgy érdektelen – utolsó fotón (esetleg az azt követõ felvételeken), amelyet sem az ügyvéd, sem az apa, sem mi nem láthatunk?

magyarhirlap.hu

10 hozzászólás “Visszaúszott a holttest” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Rendőrségünk újra toppon van! Nem volt gyilkosság!? Azt a végén kiderül szerencsétlen lány mégis gyilkosság áldozata lett?

  2. Bubus szerint:

    Ha lehúzzuk az ablakot a kocsiban, még bejön a huzat. Ha egy gát van az öbölbejáratnál, még az örvény bevihet egy lebegő holttestet. Ami látszólag még visszafelé is úszhat. Sőt, visszafelé is úszhat, ha fújja a szél, és nem egy erős sodrású részen van.

    Ha pedig a bulvár újságírók mindenáron botrányt akarnak, akkor találhatnak is.

  3. miska72 szerint:

    Bubus nem akarok cviccelődni, de nehogy kitaláljátok Szilveszterrel, hogy holtverseny volt.
    Ezt te se mondod komolyan, hogy a szél fújta be az öbölbe?

  4. Jeniszej szerint:

    Kérdés továbbra is az:
    A francia szakembereknek is miért nem volt kézenfekvő, logikus
    Átvizsgálni a szabad kikötő belső részét, nagy teljesítményű berendezésükkel?
    Lehet, hogy megtették?

  5. YRR szerint:

    A gyilkosságot borítékolni lehet
    A lánchídtól ha valami le tud jönni az építési szigetig akkor az a fősodorban van az már nem jön ki.
    Aki evezett már valaha a nagy duna budapesti szakaszán, az tudja hogy a forgók nem a fősodor jellemzői.
    Az , hogy bekerült a szabadkikötő medencéjébe szintén az áramlási viszonyok ellen szóló kép. Úgyhogy minimum kérdéses az eset.

  6. Politikamentesen szerint:

    YRR!
    Csak azt felejtetted el, hogy a csónakkal a víz felszínén evezel, a víz mélyén másféle erők hatnak, másfajta a sodrás. A holttest nem lebegve úszik a víz felszínén, vagy közvetlenül a felszín alatt, kivéve a 3. napot, amikor is a testben fejlődött gázok miatt a testet “feldobja” a víz, majd újra leszáll a mélybe. Ezért szokták a 3. nap környékén keresni a holttestet, ha azonnal a vízberfulladás után nem találják. A későbiek során kb. 1 hónap elteltével van egy újabb “feldobás”.

  7. Jeniszej szerint:

    Politikamentesen:
    A francia “nagy teljesitményü berendezés” ezt nem tudta, hogy milyen szabályok érvényesek egy élettelen test vízben, tartózkodása, sodródása idejére?

  8. obama szerint:

    Jeniszej!
    Én azt olvastam ebben a témában, hogy csak a Lánchíd és a Szabadság híd közötti területet szonározták át, találtak elsülyedt uszályt, személygépkocsit meg sok mindet mást, de holttestet nem. Egyébként az Index adott híradást erről, sőt videó felvételt is közzé tett, melyen a szonározást végző személy nyilatkozik.

  9. Boo) szerint:

    Nagy szart-azért csinálják,hogy megkapják a biztosítás pénzt!

Itt lehet hozzászólni !