Terroristákkal fenyegetik Európát a görögök

Mno

Panosz Kammenosz

Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter közölte: ha befagyasztják Görögország pénzügyi támogatását, az ország megnyitja határait a menekültek előtt, akiket – köztük valószínűleg az Iszlám Állam néhány harcosát – kivétel nélkül ellátnak olyan EU-s okmányokkal, amelyekkel akadály nélkül indulhat meg a milliós embertömeg Berlin felé – írta meg a The Telegraph.

Görögország védelmi minisztere azzal fenyegetőzött, hogy Athén megnyitja az utat a „gazdasági menekültek millióinak hulláma” és dzsihadisták előtt, ha az eurózóna nem vonja vissza a görögökkel szemben bevezetett takarékossági követeléseit – számolt be róla a portál.

Útlevél minden menekültnek

Panosz Kammenosz arra figyelmeztetett: ha az eurózóna hagyja csődbe menni Görögországot, EU-s útlevelekkel látják el a határaikon átkelő illegális bevándorlókat, vagy a 10 ezer jelenleg fogva tartott határsértőt.

A görög–török határ ugyanis gyakorlatilag az EU illegális bevándorlókkal szemben húzódó frontvonala, ahol próbálják megállítani az Iszlám Állam szíriai és iraki bázisai felé, vagy onnan Európába grasszáló szélsőségeseket.

„Ha ők (a hitelezők) ilyen csapást mérnek Görögországra, tudniuk kell, hogy cserébe olyan papírokat adunk a migránsok kezébe, amelyekkel Berlinig is elmehetnek” – mondta, hangsúlyozva: „ha Európa cserbenhagy bennünket, cserébe elárasztjuk migránsokkal, és – ami még rosszabb lesz Berlinnek – a gazdasági menekültek milliós hullámában az Iszlám Állam jó néhány dzsihadistája is ott lesz”

Oda ütnek, ahol a leginkább fáj

Kammenosz, aki a szélsőbaloldali Szirizával koalícióban kormányzó jobboldali Független Görögök pártjának vezetője is, azt mondta, hogy az EU-s útlevéllel szabadon látogatható schengeni övezet sérülékennyé tette az eurózónát. Mint szavaiból kiolvasható, Athén – legalábbis a szavak szintjén – nem habozna kihasználni ezt: „ha megütnek, mi visszaütünk. Mindenfelé ellátjuk a migránsokat azokkal a papírokkal, amelyek a schengeni övezetbe utazáshoz kellenek, így az emberáradat egyenesen Berlinbe özönölhet” – mondta.

Tízmillió migráns, ezernyi terrorista

Múlt héten Nikosz Kotziasz görög külügyminiszter szintén felvázolta uniós kollégáinak, hogy ha Görögországot kikényszerítik az euróövezetből, akkor helyettük tízmilliónyi menekült, köztük ezernyi dzsihadista érkezik majd.

A Telegraph cikke szerit az uniós illetékesek annyira megrettentek akkor Kotziasz fenyegetőzéstől, hogy az Európai Bizottságtól követeltek biztosítékot arra vonatkozólag, hogy bármi is történjék, nem fogják megnyitni a menekültközpontokat.

Mindenki célkeresztbe kerülne

Németországhoz képest Nagy-Britanniát kevésbé érintené súlyosan a görög határnyitás, mivel a szigetország megtartotta szigorúbb határellenőrzéseit, ugyanakkor növelné a nyomást az olyan csomópontokon, mint Calais, és egész Európát nagyobb terrorfenyegetettségnek tenné ki.

Forrás: Mno

9 hozzászólás “Terroristákkal fenyegetik Európát a görögök” bejegyzésre

  1. bonifác szerint:

    Így van ez olyankor, amikor vak vezet világtalant. Nagy szövetségesünk kissé túlnyerte
    magát- de a “görög falat” megakadhat a torkán. Mindenki azzal a fegyverrel küzd, ami
    van neki. Csak ne mi igyuk meg a levét.

  2. Tarjányi László szerint:

    A végén nem lesz más megoldás mint klónozni 88-at!

  3. Grün Rikárdó szerint:

    felix!
    Arról a zévi néhány milliárdos Eu. támogatásról ne feledkezz meg, amiből a jelenlegi közberuházások 95%-a készül! 😀

  4. elhallgattatni szerint:

    Az irakba küldendő évi 30 milliárd forintból, katonáink inkább, a déli végeken állomásozzanak.

  5. bonifác szerint:

    Rikcsi! Ne feledkezz meg arról a néhány milliárdról, amit pályázaton visszanyernek!
    Az autóutak többségét ők nyerték…Ezen az ügyön kizárólag veszíteni lehet.

  6. nagyapó szerint:

    A zeetásak eladták a magyar gazdaságot a zEU.nak. Megszűnt a zipar. Ezután cserébe adnak támogatást. Támogatást, ami jóval kevesebb, mint amennyi az előbb csatlakozó államoknak jutott. Azután a támogatást versenytárgyaláshoz kötötték, amiben magyar cég – mivel nem volt – nem vehetett részt, ill. hosszabb vállalati eredményhez kötötték, így az alakuló magyar cégek sem indulhattak (L. autóbusz, villamos, utak). Ezek után ugyancsak a zeetásak arról hazudoznak, hogy “kapunk támogatást”! Úgy kapunk, ahogy autót kaptunk Kádár alatt. Fizetünk érte!!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  7. csumpika szerint:

    Ezek a görögök valamit benéztek, de nagyon. Nem eltartási szerződést kötöttek az eu-val, hanem társulásit…

Itt lehet hozzászólni !