Hudák János képviselői beszámolója

Hudák János blogja

Hudák János

Pár nappal ezelőtt múlt negyed éve, hogy a csepeli választók akaratából önkormányzati képviselő lehetek. Úgy gondolom, az egyik legelemibb kötelességem, hogy rendszeresen tájékoztatást nyújtsak az általam végzett munkáról a csepelieknek. Ennek a kívánalomnak szeretnék megfelelni az alábbi összefoglalóval, amely alapvetően a képviselő-testületen kívüli munkáról szól.

Bár túl sok idő még nem telt el, illetve a megválasztástól számított első hetek még nyilván nem teltek túl aktívan, hiszen az alakuló ülés csak október 30-án volt, mégis van bőven miről beszámolni. Ehhez persze hozzájárultak az itt élők is, akik az első perctől kezdve „elláttak” tennivalóval.

Lakossági kérdések, panaszok

Több kérdésben is a jegyző úrhoz, illetve az önkormányzat különböző szerveihez fordultam információkért, azt gondolom, hogy legtöbbjük az érintetteken kívül másokat is érdekelhet, ezért először ezeket foglalom össze.

  1. Több lakos is érdeklődött, hogy az útépítések miatt kivágott fákat pótolni fogják-e a beruházás keretében. Válaszként azt tudtam meg, hogy a beruházásnak nem része a fapótlás, de természetesen folyamatosan telepítenek fákat a kerületben, illetve a lakosok ilyen irányú kérését az önkormányzat szinte minden esetben teljesíteni tudja. Saját telepítéssel is lehet egyébként pótolni a kivágott fákat, ez esetben viszont érdemes egyeztetni a kerület főkertészével (Kiricsiné Kertész Erika, 06-1-4276143) a javasolt fafajtákról, illetve a légvezetékek és a földben található közművek miatt.
  2. Szintén lakossági érdeklődés alapján kérdeztem rá, hogy a Karácsony Sándor utcai HÉV megállónál lévő zebránál megoldható-e lámpás kereszteződés kiépítése. Bár a lakosok az ott történő balesetekkel magyarázták a kérdést, dr. Szeles Gábor jegyző úr idézett válasza szerint nem indokolt egy ilyen beruházás:

„A forgalomtechnikai változásokat – attól függetlenül, hogy a kerület mely részére esnek – a Bkk- közúttal kell egyeztetni, illetve vele kell jóváhagyatni és engedélyeztetni. Amennyiben olyan lakossági kérés merül fel amit az Önkormányzat is támogat, előzetesen véleményt kérhetünk a Bkk-tól. Ha a pozitív választ megkapjuk tőlük, lehet terveztetni és kivitelezni. […] A II. Rákóczi F. út ott egy 2×1 sávos, osztottpályás út. Aki át akar kelni, annak irányonként 1-1 sávot kell kereszteznie. Ezt jelzőlámpával felesleges szabályozni, mert amikor nem jön jármű (márpedig a II. Rákóczi e szakaszán nincs túl nagy forgalom), akkor a gyalogos úgyis átmegy. Ráadásul amennyiben itt a gyalogos átkelés segítése érdekében jelzőlámpa létesül, akkor azt függésbe kell hozni a HÉV-vel, amely itt külön vasúti biztosítóberendezés létesítését is jelentené. Így ezt a módosítást nem támogatjuk.”

  1. A Királyerdőben történt útfelújítások kapcsán fekvőrendőrök kihelyezésével kapcsolatban azt az információt kaptam, hogy azokat övezetei jelleggel támogatják, ahol nagyobb területi egységek kerülnek ilyen módon szabályozásra.
  2. Sajnos konkrét választ még nem tudok azzal kapcsolatban, hogy a szociális juttatásokról szóló törvényi változás, hogyan érinti a csepeli lakosokat. Mivel az állam gyakorlatilag kivonult a szociális segélyezésből, az önkormányzatok lehetőségein és döntésén múlik, hogy sok ezer eddig támogatásban részesülő csepeli elesik-e a korábbi juttatástól vagy továbbra is hozzájutnak ezekhez. Bízom benne, hogy Borbély Lénárd polgármester úr felméri majd a helyzet súlyosságát és mindent megtesz majd azért, hogy a csepelieket a lehető legkevesebb hátrány érje a változások miatt. Erre a fideszes városvezetés megnyilvánulásai alapján minden lehetőség meg is van, hiszen az általuk sokszor hangoztatott takarékos gazdálkodás eredményeképpen kell, hogy legyen forrás ezen juttatások átvállalására. Mindenesetre a jegyző úr válaszában januári egyeztetésre tett ígéretet.
  3. A Párbeszéd Magyarországért minden esetben kiáll a rászorulókért, amikor teheti, így decemberben törvényjavaslatot nyújtottunk be, hogy a hosszúra nyúló téli szünetben az állam 3 milliárd forintot biztosítson gyermekétkeztetésre. Sajnos, ezt a Fidesz többsége nem szavazta meg, ezért ebben az ügyben is információt kértem az önkormányzattól. A kapott tájékoztatás szerint az önkormányzat támogatásával és koordinációja mellett a téli szünet időszakában tízezer adag étel kiosztására került sor rászorulóknak, ebben a munkában a Humán Szolgáltatások Igazgatósága mellett civil szervezetek is részt vettek.
  1. Január 8-án képviselői fogadóórát tartottam a Kék Általános Iskolában, ahol egy idős hölgy jelezte, hogy a 159-es busz Posztó utcai megállójánál hiányzik egy néhány méteres járdaszakasz. Ezzel kapcsolatban e-mailt írtam a Csepeli Városgazda Zrt-nek, jelenleg még várom válaszukat az ügyben.

Közösségi munka, adományozás

A rászorulókért való szóbeli kiállás mellett lehetőségeinkhez mérten konkrét cselekvéssel is igyekszünk segíteni, akin csak tudunk. Ennek keretében a karácsony előtti napokban több mint 1 mázsa tartós élelmiszert vittem csepeli civil szervezeteknek, melyet a rászorulóknak osztottak ki. Néhány napja megismételtem ezt az akciót, mert . December 27-én 50 adag meleg ételt vittem a Vöröskereszt csepeli hajléktalanszállójára, amit a PM tagjai, aktivistái főztek. Az Együtt aktivistáival egy idős hölgynek is segítettünk a kapott tűzifát felvágni. Velük közösen egyéb adományok gyűjtését is folyamatosan szervezzük.

adomany_tartos_s.jpg

etelosztas_1.jpg

Programok, fenntarthatóság

A Párbeszéd Magyarországért elkötelezett az ökopolitika irányába, számunkra a környezetvédelem és a fenntarthatóság szerves részét képezi a döntéshozatalnak, úgy véljük, minden esetben szemünk előtt kell lebegnie ezen eszméknek, bármilyen ügyről van szó. Ezért olyan programsorozat beindítását tervezzük, melyen hónapról-hónapra fontos fenntarthatósági kérdéseket vetünk fel, kitérve arra, hogy az egyszerű ember hétköznapjait miként érintik, mit tehetnek ők ez ügyben és milyen konkrét hasznuk származik ebből. Ennek amolyan nulladik állomása volt a december 18-án megtartott karácsonyi készülődésünk, ahol karácsonyfadíszeket és ajándékokat készítettünk különböző tárgyak újrahasznosításával.

karacsony_program.jpg

karacsony_program_1.jpg

 Természetesen a jövőben is várom minden csepeli lakos jelentkezését, akinek kérdése, problémája van. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ezekre megoldást találjunk.

Itt lehet hozzászólni !