Névtelen sírba temették a párizsi merénylőt

Origo

Névtelen sírba temették a párizsi merénylőt

Cherif és Said Kouachi egyaránt jeltelen sírba került. Saidot már el is temették

Névtelen sírba eltemették a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap elleni iszlamista terrortámadást végrehajtó testvérpár idősebbik tagját, Said Kouachit.

A France TV jelentése szerint a férfit előző éjjel hantolták el Reimsben. A televízió a Párizstól északkeletre fekvő település önkormányzatára hivatkozva adott hírt a temetésről. A rendőri felügyelet mellett tartott búcsúztatáson a család néhány tagja vett részt, a férfi felesége azonban távol maradt. Az önkormányzat nem közölte, hogy melyik temetőben nyugszik Said Kouachi.

Ne legyen zarándokhely

A férfi két éve lakott Reimsben, így a település nem tagadhatta meg, hogy eltemessék. Azzal, hogy jeltelen sírba temették el, azt akarták megakadályozni, hogy a terrorista sírja fanatikusok zarándokhelyévé váljon.

Sajtóértesülések szerint a másik támadót, Chérif Kouachit is névtelen sírba fogják eltemetni a Párizstól északra fekvő Gennevilliers-ben, ahol feleségével élt.

Coulibaly családja még nem döntött

A harmadik dzsihadista, Amedy Coulibaly családja még nem döntött a férfi temetéséről. Coulibaly a Charlie Hebdo elleni támadás másnapján lelőtt egy rendőrt, majd egy kóserboltban ejtett és ölt meg túszokat.

A terrorista akciókban 17 ember halt meg.

Forrás: Origo

5 hozzászólás “Névtelen sírba temették a párizsi merénylőt” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Majd egy droidot felküldenek, azt megmutatja a helyet, akit érdekel.
    Én már csak azt kérdezem, melyik a következő város?
    Én megmondtam 2020 az utolsó együtt töltött év az EU-val, aztán mindenki újra szuverén lesz, és csak magára számíthat.

  2. nagyapó szerint:

    Mintha valami felrémlene a ’60-as évekből. Jeltelen sírba temetés, hogy ne legyen zarándokhely! (Arccal lefelé?)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. ebihal szerint:

    Ne igyon annyit!

  4. bonifác szerint:

    Sajnos nem lehet tudni, Akarnak e Hőst csinálni belőlük.Lehet. De mások nem akarják.
    Ők CSAK gyilkosok.Még akkor is, ha erkölcstelen bajkeverők voltak az áldozatok.

  5. felix szerint:

    Szemétláda!
    Ügyesen egy szintre, hoztad a hazafiakat a gyilkosokkal.
    Csak kibújik a szög a zsákból.

Itt lehet hozzászólni !