Navracsics kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos lesz

Hirado.hu

Navracsics kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos lesz

Az Európai Bizottság megválasztott elnöke szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén jelentette be.

Navracsics Tibor magyar uniós biztosjelölt számára a kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai területet és a sportügyeket szánja Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság megválasztott elnöke ezt szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén jelentette be. Navracsics Tibor tárcája kis mértékben módosul: megmarad benne a kulturális, oktatási, valamint ifjúságpolitikai terület, de az uniós polgárság felelősségi területe átkerül a görög belügyi EU-biztosjelölthöz, a néppárti Dimitrisz Avramopuloszhoz, ugyanakkor Navracsics Tibor lesz felelős a sportügyekért – mondta Jean-Claude Juncker.

A változtatás oka az, hogy az EP illetékes szakbizottsági képviselői Navracsics meghallgatása, majd a neki írásban feltett pótkérdések szintén írásbeli megválaszolása után – 15 igen, 10 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett – úgy foglaltak állást, hogy a magyar jelölt alkalmas EU-biztosnak, ám a konkrétan előterjesztett portfólióra való alkalmasságot illetően már 14-en Navracsics ellen szavaztak, 12-en mellette, és 1 képviselő tartózkodott.

Juncker a bejelentéssel egyidejűleg bizalmáról biztosította Navracsics Tibort, aki – mint mondta – nagyszerűen teljesített a parlamenti szakbizottsági meghallgatásán, és “erős európai elkötelezettséget mutatott”, ami alkalmassá teszi őt az EU-biztosi tisztség ellátására.

Az egyes portfóliók felelősségi területeit illetően három további kisebb módosítás is történt. Egyfelől a fenntartható növekedés ügye Miguel Arias Canete spanyol biztos éghajlat- és energiapolitikai portfóliójából átkerül Frans Timmermans holland első alelnök felelősségi területei közé. Másodsorban az űrkutatás, amely eredetileg a közlekedéssel közös portfólióban szerepelt, átkerül a belső piaci és ipari kérdésekkel foglalkozó portfólióba – vagyis a pótlólag jelölt szlovén Violeta Bulctól a lengyel Elzbieta Bienkowska illetékességébe. A harmadik változtatás, hogy a gyógyszerekkel és gyógyászati termékekkel kapcsolatos felelősségi terület a Bienkowskának szánt ipari portfólióból átkerül az egészségügyibe, amelyet a litván Vytenis Andriukaitis felügyelhet.

Guy Verhofstadt, az EP elsőként reagáló liberális frakciójának vezetője – a Juncker-beszéd elhangzása közben az újságírók számára kiosztott állásfoglalásában – úgy vélekedett, hogy a magyar jelölttel kapcsolatos döntés “nem oldja meg teljesen a problémát”. Verhofstadt azt várja Junckertől, hogy rendelje Navracsics Tibort egy olyan bizottsági alelnök illetékessége alá, aki “hitelesen bizonyított a polgári szabadságjogok terén”.

Forrás: Hirado.hu

14 hozzászólás “Navracsics kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos lesz” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport (ALDE) szerdai közleményéből az derül ki, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Navracsics Tibor uniós biztost „alelnöki felügyelet” alá helyezte.”
    .
    Úgy járt mint a mi Lénárdkánk!
    Egyelőre még önálló munkavégzésre alkalmatlan, ezért egy kipróbált szakember védőszárnyai alatt dolgozhat! 😛 😀
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20141022-navracsics-felugyelet-alatt-fog-dolgozni

  2. Tóth Mária szerint:

    grün: sz@r alak vagy tudjuk, te mindig annak örülsz, ha az országgal v. egy veled nem azonos plattformon lévővel”rossz” történik! milyen lelkületed van, hogy tudsz így élni? csak a negatívum jó neked? sajnállak.

  3. grün szerint:

    Tóth Mária!
    A világon minden relatív, attól függ honnan nézzük!
    Innen nézve Te is az vagy! 😛 😀

  4. bonifác szerint:

    A polgári szabadságjogok igencsak megakadt szálka az EU torkán- skót, baszk, magyar
    ügyek, ezért kellett őt odébb taszítani. Még jó hogy nem tót kecskére bízták a jogi káposztát.Zöldike olyan szélső liberális, hogy azt is meg tudná magyarázni, ha levágnák
    az egyik kezét, miért jó, hogy van még másik.(de legalább mással történjen azért!!!)

  5. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. megint “hiteles” hírforrást idéz. Az igazi szöveg: “Guy Verhofstadt, az EP elsőként reagáló liberális frakciójának vezetője – a Juncker-beszéd elhangzása közben az újságírók számára kiosztott állásfoglalásában – úgy vélekedett, hogy a magyar jelölttel kapcsolatos döntés “nem oldja meg teljesen a problémát”. Verhofstadt azt várja Junckertől, hogy rendelje Navracsics Tibort egy olyan bizottsági alelnök illetékessége alá, aki “hitelesen bizonyított a polgári szabadságjogok terén”.”
    Ugye mennyivel más? A szoci Verhofstadt “várja” Junckertől!

    Egy másik vélemény: A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja üdvözli, hogy Jean-Claude Juncker Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminisztert jelöli az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és állampolgársági ügyekért felelős biztosi posztjára. A feladat kiemelkedő jelentőségű, hiszen meghatározó az európai fiatalok, és így Európa jövője szempontjából – áll a képviselőcsoport közleményében.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Akkor itt van eredetiben!
    Gondolom vágod mijaza zALDE?!
    .
    “After the announcement by Juncker that Hungarian Commissioner Navracsics loses “citizenship” and he will be placed under supervision of a Vice President, the ALDE Group has supported the new College of Commissioners today.” 😛

  7. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Honnan a zidézet? A zATV visszafordítása, mint az a liberálisoknál szokás (L. Weier Béla)?
    Talán idézek: “Bizottság tagjai:feladataik ellátása során teljes mértékben függetlenek, és az Unió általános érdekében járnak el; különösen nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat kormányoktól vagy más külső szervektől” (Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 17. cikke)
    A zalelnökök, a Juncker által leadott feladatokat végzik, az egyes biztosok közötti területeket koordinálják. Nem tanfelügyelők, nem első titkárok.
    Idióta Dr. grün t.t.! Nem kell a ködösítés!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  8. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Az ALDE (Alliance of Liberals and Democrats for Europe) oldaláról.
    Kellemes böngészést! 😛 😀
    .
    http://www.alde.eu/nc/press/press-and-release-news/press-release/article/alde-supports-juncker-commission-43766/

  9. elhallgattatni szerint:

    A kedden az Országgyűlés elé került adótörvény javaslatból kiolvasható, hogy a kormány szándéka szerint 2015-től 35,7 százalékról jelentős mértékben 51,17 százalékra emelkedne többek között az Erzsébet-utalvány, a Széchenyi Pihenő Kártya, az önkéntes nyugdíjpénztári- és egészségpénztári hozzájárulás, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, a munkahelyi étkeztetés közterhe.

    Az intézkedés éppen azokat sújtaná a legjobban, akik a legjobban rászorulnak a támogatásra: a jellemzően kiskeresetű munkavállalókat, akik tisztességesen dolgoznak, de bérük nem elegendő arra, hogy tisztességesen megéljenek belőle – írja közleményében a LIGA Szakszervezetek, majd hozzáteszik: a munkahelyi étkeztetés, az iskolakezdési támogatás, vagy éppen a helyi bérlet munkáltató általi támogatása az ő számukra a mindennapi megélhetés egyik alapfeltétele. Amennyiben a munkáltatók közterhei a béren kívüli juttatások nyújtása által nőnének, nagy valószínűséggel a költségek áthárulnának a munkavállalókra. Ez pedig gyakorlatilag jövedelemcsökkenést jelentene – véli a szervezet.

    A LIGA Szakszervezetek szerint éppen ezért az önkéntes nyugdíjpénztári- és egészségpénztári hozzájárulások közterheinek emelése szintén elfogadhatatlan, hiszen “társadalmunkban elengedhetetlen az öngondoskodás fontosságának hangsúlyozása, és annak támogatása”.

    A LIGA Szakszervezetek ezért azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza javaslatát, és továbbra is legalább a jelenlegi mértékben tegye lehetővé a munkáltatók számára munkavállalóik jólétének támogatását.

  10. nagyapó szerint:

    Lezárult a Kehi vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében: a Kehi a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  11. felix szerint:

    szemétláda.
    Ki van a KEHI élén?

  12. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Kik vannak a zállítólagos “civil” szervezetekben? Ki a fontos a nyomozó, vagy a zelkövető?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  13. felix szerint:

    Szemétláda.
    A független nyomozó, mert különben bárki lehet elkövető, aztán csak abbam reménykedhet, hogy az ügye független bíróhoz kerül.
    Ugye te kis maffia párti.
    Tudod itt a konkurenciádat is kinyírják, államilag ha fizetsz.
    Kezd rátok rohadni a nagy mellény.

  14. grün szerint:

    “Kitiltási-ügy: CIA akciótól rettegnek a Fideszben”
    .
    Na de kedves fijugg!
    Becsületes ember, normális demokráciában nem retteg! 😛 😀
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20141024-kitiltasi-ugy-cia-akciotol-rettegnek-a-fideszben

Itt lehet hozzászólni !