Csepel.info

Magyar Hírlap

Álláspont. Keresetlenül, elvi és elképzelt szerepemből kilépve, s ami a legnagyobb szálka sokak szemében, igenis meghatódva mondom: most kezdődik igazából minden.

Soha nem volt még ekkora felelősség a vállunkon.
Huszonöt évet vártunk erre a pillanatra. Ha volt értelme 1988. március 30. estéjének akkor és ott, a „Bi­bó­ban”, akkor most érkezett el annak a pillanatnak az igazi értelme.

Belegondolni is nehéz, mi minden van már mögöttünk. Elgondolni is nehéz az elmúlt negyed évszázadot s benne önmagunkat. És most, amidőn Lúdas Matyi harmadszor is elverte Döbrögit, most elérkezett a pillanat a belegondolásra.

Mondják, az ember életét alapvetően három dolog határozza meg:
a kultúra, a társadalomszervező ideológia – mely elvileg össze is tartja a társadalmat – és a gazdaság.
A nyugati világban ma mindhárom területen a liberális kánon az irányadó.

A gazdaságban a globális tőkés piacgazdaság dogmája még mindig megkérdőjelezhetetlen, miközben a globális tőkés piacgazdaságnak valójában vége. A globális tőkés piacgazdaság mai szimbóluma Detroit. A tőke érdekei szerint viselkedvén egyre keletebbre helyezi ki a termelést, munkanélküliséget hagyva maga mögött. Egy közelmúltban született nyugati tanulmány szerint (melyet a HVG is publikált) a G27-ek országaiban ma csaknem félmilliárd munkahely hiányzik.

Ez így nem tartható fenn tovább.
És a közeljövőben kizárólag az egyes államok lesznek képesek munkahelyeket teremteni. Ezért a jövőről csak egy kicsit is felelősséggel gondolkodó politikus most szakít a globális tőkés piacgazdaság dogmájával. Ez a tusványosi beszéd legfőbb értelme és bátorsága. Köszönet érte.

A nyugati társadalmakat uraló liberális-neoliberális ideológia szintén a szemünk láttára válik tarthatatlanná. Párizs lángoló külvárosai, a beözönlő bevándorlók, Lampedusa szigetének napi emberi tragédiái, az IS iszonyatához önként csatlakozó európai tinédzserek ezrei, a politikai életben, az „elitek” szalonjaiban, a tömegmédiában uralkodó politikai korrektség és a valóság égbekiáltó ellentmondásai most törik derékba ezt az ideológiát, amely egykor naggyá tette a nyugati világot. De ez a nyugati világ, jelen állapotában, halálra ítélte önmagát. Szaporodni képtelen, liberális iskoláiban semmit sem oktató és semmit sem tanuló, drogoktól és nihilizmustól szenvedő fiataljaival semmit sem kezdő, kizárólag fogyasztani képes, elöregedő társadalmak nézik bambán a beözönlő idegenséget, és még arra is képtelenek, hogy felfogják saját pusztulásukat. Éppen, mint a dinoszauruszok.

A jövőért felelősséget viselő politikus soha többé nem hangoztathatja a liberális dogmákat.
A kultúra szorosan összefügg az előbbiekkel.
Az értéknélküliség nem vezet sehová. A virágozzék minden virág ostobasága, a „szabadságom addig terjed, ameddig nem sérti más szabadságát” hazugsága megteremtette a legnagyobb egyformaságot, a konzumidióták hadseregét, a szellemi sivatagot.
Itt is fel kell mondani a liberális dogmákat.

És most, hogy harmadszor is sikerült, most, hogy elérkezett 1988. március 30-nak az igazi értelme, most kell belefognunk a legnehezebb munkába. Most kell megteremtenünk a jövő Magyarországát. Csak annyi előnyünk van, hogy előre látjuk a bajokat, de elég idősek vagyunk ahhoz, hogy ne csábítsanak el bennünket iszonyatos eszmék.

Az előttünk járók és a most végképp megbukottak semmit sem voltak képesek felfogni a globális tőkés piacgazdaság és a liberális demokrácia dogmáin kívül. Ugyanis a kommunizmus dogmáiból érkeztek.
A mögöttünk járók, az utánunk jövők és bennünket jobbról ostromlók pedig sajnos a demokráciát vetik el csak azért, mert csalódtak – joggal csalódtak – ezekben a dogmákban.

Ebben a helyzetben rajtunk áll vagy bukik minden.
Iszonyatos felelősség.
Ezért van értelme beleállni.
És most az ország is úgy gondolja, mi képesek leszünk megteremteni a jövőt.
Nem élhetünk vissza ezzel a bizalommal.

Miniszterelnök Úr, Kedves Viktor! Most tényleg rajtad a világ szeme. És most tényleg együvé tartozunk, mi, az egykor volt, talán soha sem volt „nagy generáció” árnyékából kilépett „kis generáció” tagjai, mi, ’63-sok és kicsit öregebbek, kicsit fiatalabbak – mi, mindannyian.

Nagy pillanat ez. És jó megélni.
Köszönöm.

Forrás: Magyar Hírlap

This entry was posted on 2014. október 16. csütörtök at 11:55 and is filed under Társadalom, Vélemény. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.