Rezsicsökkentés: a cél, hogy az EU-ban mi legyünk a legolcsóbbak

Csepel.hu

Rezsicsökkentés: a cél, hogy az EU-ban mi legyünk a legolcsóbbak

Amíg nem érjük el, hogy az Európai Unióban mi legyünk a legolcsóbbak, addig megyünk tovább előre – mondta a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője, Németh Szilárd Kifejtette: ez azt jelenti, hogy tovább csökkenhet a gáz és a villany ára, de nemcsak a lakosság körében, hanem a vállalkozásoknál is.

Hétfőtől 5,7 százalékkal lett olcsóbb az áram, így tavaly január óta már negyedével csökkent a rezsi. A kormánypártok szerint ezzel Európai viszonylatban is jelentősen sikerült csökkenteni itthon a rezsiköltségeket. Az áram ára tavaly óta harmadszorra csökken: 2013. elején 10, novemberben pedig 11,1 százalékkal mérséklődött.

A kormány célja, hogy az egész rendszert átalakítsa, mert a rezsicsökkentést folyamatossá és fenntarthatóvá kívánjuk tenni – jelentette ki az M1 Az Este című műsorában a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője. Németh Szilárd hangsúlyozta: “amíg nem érjük el, hogy az Európai Unióban mi legyünk a legolcsóbbak, addig megyünk tovább előre”.

Kérdésre válaszolva kifejtette: ez azt jelenti, hogy tovább csökkenhet a gáz és a villany ára, de nemcsak a lakosság körében, szavai szerint a rezsicsökkentést a vállalkozásokra is ki kell terjeszteni. A politikus kiemelte, európai szinten is ezt az elvet kell képviselni, hiszen a vállalkozói szabadságot, a teljes foglalkoztatottságot veszélyezteti, ha nem csökkentik az árakat. “Az egész szisztéma rossz, a nagy halak rátelepedtek a piacra, és ők diktálnak” – jegyezte meg.

Németh Szilárd közölte: “ha teljes liberalizáció van a piacon, és olyan emberek ülnek az államgépezetben, mint Gyurcsány Ferenc és haverjai, akkor megteszik azt a szívességet a szolgáltatóknak, hogy tizenötször emelik az áram, illetve a gáz árát”.

A politikus arra is kitért, hogy az ipari rezsicsökkentés jogszabályi feltételeit október 31-ig kell megteremteni, ki kell dolgozni a teljes ütemtervet. Kiemelte: nem terveznek államosítást, eddig sem arról volt szó, hanem állami felvásárlásokról. “Olyan lépésekre, jogszabályi változtatásokra van szükség, amelyek nyomán mindenki számára elérhetővé válik az olcsó energia” – fogalmazott, megjegyezve: a kórházak és iskolák is ugyanolyan jó helyzetbe kerülnek majd, mint a vállalkozások.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a fával és szénnel fűtőknek is rengeteget segítenek, tavaly például 2 milliárd forintból támogatták a rászorulókat. Az idei összegről nem tudott nyilatkozni, de mint mondta, a támogatásról az önkormányzatok bevonásával döntenek, eddig 1600 önkormányzat jelezte, hogy szeretne részt venni a programban.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !