Osztozkodás: Szigetváriék elvették Óbudát az MSZP-től

Mno, Csepel.info

Kunhalmi Ágnes

Engedtek az MSZP fővárosi politikusai a szerdai tárgyaláson a III. kerületben az Együtt–PM-nek – tudta meg a Hvg.hu. Kunhalmi Ágnes, a párt fővárosi elnöke az ülés után újságíróknak arról beszélt, hogy minden nyitott kérdés lezárult, az összes helyi szinten felmerült felvetést tisztázta a budapesti együttműködésben érdekelt három fél. Ezzel vége az osztozkodásnak, de eddig csak a pénzek lenyúlásáról szólt a vita, választási program sincs.

A szocialisták budapesti elnökségi ülését követően a párt fővárosi elnöke újságíróknak szerdán azt mondta: pontot tettek a tárgyalási folyamat végére, jelenleg a végleges megállapodástervezetet szövegezik, és azt hamarosan a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM is aláírja. Szavai szerint a közeljövőben közösen fogják budapesti szinten aláírni a megállapodást, akkor mutatják be főpolgármester-jelöltjüket, Falus Ferencet is.

Kunhalmi Ágnes a sajtótájékoztató végén nem akart válaszolni az újságírók kérdéseire, mondván, hogy ezt majd a megállapodás aláírásakor teszik meg. Azzal kapcsolatban, hogy három kerületben – a III-ban, a XIII-ban és a XIV-ben – a korábbi hírek szerint még szerdán sem volt helyi szintű megegyezés annyit mondott: részletkérdésekben is lezárták a kerületi megállapodásokat, mindhárom fél „nagy kompromisszumkészségről és bölcsességről” tett tanúbizonyságot.

A Hír TV információi szerint az Együtt–PM-et meglepte Kunhalmi Ágnes bejelentése, mert szerintük Angyalföldön és Zuglóban sem állapodtak meg a részletekben.

Az Együtt–PM sikere

A Hvg.hu nem sokkal korábban arról számolt be, hogy információi szerint a szocialisták fővárosi vezetői elfogadták az Együtt–PM verzióját az óbudai egyéni választókerületek felosztásáról. A fővárosi politikusoknak sikerült meggyőzni a szerda reggel kezdődött tanácskozáson a kerületi szervezetet, hogy az Együtt–PM négy választókörzetben indíthasson saját jelöltet, míg az MSZP csak háromban. Végül a körzetek kiválasztásának jogát is átengedték az Együttnek.

Szigetvári Viktor, az Együtt–PM ügyvezető társelnöke megerősítette a Hvg.hu-nak, hogy Óbudán sikerrel zárultak a tárgyalások. Mint mondta, „nagyra értékelik”, hogy a helyi MSZP ennyire kompromisszumkész volt, és visszatértek azokhoz a számokhoz az egyéni képviselői kerületek három párt közti felosztásánál, amit még múlt hétfőn határoztak meg.

A Hír TV mindig ezen gondolkodik

Kőbányán már alá is írták a helyi megállapodást a baloldali pártok képviselői. A főváros X. kerületében az MSZP végül nem indít önálló polgármesterjelöltet, hanem belement abba, hogy a Demokratikus Koalícióban politizáló Élő Norbert legyen a közös jelölt. A szocialista polgármesterjelölt, Somlyódi Csaba azzal állítja: azért lépett vissza, hogy ne gátolja a hárompárti, összbudapesti alkut. Élő Norbert tagadja, hogy az ő indulását a DK és az Együtt-PM diktátumként közölte az MSZP-vel.

„Semmit nem kellett ígérnem Csabának, nem is várta el egyébként, de azt sem értem, hogy hogy jut önöknek eszébe, tehát mindig ezen gondolkoznak. Én azt kérném, próbálják elképzelni, hogy ezért a hazáért tenni akarunk, mindannyian, akik itt ülünk és az összes tagságunk és nem az a lényeg, hogy kiből, mi lesz, ennyi történt. Nincs alku, nincs diktátum, haza van és Kőbánya van, egyezség van” – mondta a Hír TV-nek Élő Norbert.

Vita Angyalföldről, célegyenesben Zugló

Az Együtt vezető politikusa akkor azt mondta, hogy továbbra sincs megállapodás a XIII. kerületben, így elképzelhetőnek tartja, hogy a DK-val közösen induljanak. A Hvg.hu úgy tudja, Szigetváriék bele is mennének abba, hogy Angyalföldön mindenki önállóan induljon.

A portál akkori információi szerint már csak az angyalföldi vita akadályozta a teljes budapesti megállapodást, forrásaik szerint Zuglóban is közeledtek az álláspontok, a felek pedig tárgyalnak még a közös nevezőről.

„Pitiáner ügy”

A tanácskozásra érkező Trippon Norbert, a szocialisták budapesti ügyvezető alelnöke már délelőtt úgy fogalmazott, hogy egy III. kerületi önkormányzati hely elosztásán múlhat a megállapodás, ami „pitiáner” ügy az egészhez képest. Az újpesti polgármesterjelölt azt mondta: mindenkinek végre kell hajtania a megállapodást, a kerületi vezetők „vegyék tudomásul, hogy ez összbudapesti érdek”, mert a választók érdeke, hogy legyőzhessék a Fideszt Budapesten.

Forrás: Mno

6 hozzászólás “Osztozkodás: Szigetváriék elvették Óbudát az MSZP-től” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ő az aki a XVIII. ker.-ben veszített, a Bp.-it megnyerte, igaz ugyan, hogy a bukottak pártjában, és nem a NÉP által történt választáson. Vajon ki lehet a strómanja, aki ennyire a “csúcsán” képes tartani? Még az is lehet, hogy többen teszik? Akkor viszont, sógorok.

  2. kuku szerint:

    meg komák is

  3. felix szerint:

    Néha nem ért arra is gondolni, hogy Német Szilárd, bukott emberként ül a polgármesteri székben.
    Őt ti tarjátok a csúcson és igy vagytok sogorok?
    Vagy ez más tészta?

  4. bonifác szerint:

    Minden polgármesternek a választásokig szól a mandátuma. Ha megbukik, nem
    polgármester. De még nem volt választás, ugye, kedves 1/2 X! Kedvenc Ágikátok pedig:
    1) Tanuljon meg szabatosan beszélni magyarul. Olyan zagyván beszélt, mint egy bantu
    néger mosogató.2) Tegye már le azt a fránya nyelvvizsgát, elvégre ő az ország első
    oktatásügyi szagértője! ( hozzá se szagol) Szerintem legjobb lenne, ha választási kabalának
    a bohócot választanák. Az bármelyikükre illene.

  5. felix szerint:

    Bonifác
    Megbukott az ogy. választásokon és listán került a parlamentbe.
    Ez mennyivel jobb mint az, Hogy Ági is bukta a képviselői helyet, de Ő lett az MSZP. budapesti elnöke.
    Nem azt írtam, N.SZ. bukott polgármester, hanem azt, hogy bukott ember.

Itt lehet hozzászólni !