Balog Zoltán: Aktív család- és népesedési politikára van szükség

Hirado.hu

Aktív család- és népesedési politikára van szükség

Aktív család- és népesedési politikára van szükség – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Lánchíd Rádiónak adott interjújában.

A miniszter szerint a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között, ezért az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik “a vállukon viszik Magyarországot”.

Elmondta: így a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság gondoskodik az önhibájukon kívül vagy önhibájukból rászorulókról, köztük a fogyatékkal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról. A család- és ifjúságügyi államtitkárság pedig a “teherhordozókat” segíti, valamint az ifjúságot, akik majd a jövőben viszik a terheket.

A tárcavezető leszögezte: aktív család- és népesedési politikára van szükség, hogy megforduljon a jelenlegi trend, amely szerint egyre kevesebb gyermek születik, illetve minden évben kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. Így nem maradhat versenyképes az ország, és nem is maradhat fenn sokáig – mutatott rá.

Elmondta: a nyugat-európai országokban a harmadik világból érkező nagy bevándorlási hullámok enyhítik ezt a helyzetet, de ebből kulturális problémák adódhatnak. Magyarországra sok határon túli magyar érkezett, ugyanolyan nyelvű és kultúrájú emberek jöhetnek az országba, azonban fontosabb lenne, hogy ők ott legyenek boldogok, ahol születtek. Ráadásul ez a fajta betelepülés kimerülő forrás – magyarázta. Hangoztatta: meg kell fordítani a negatív demográfiai trendet, ám ehhez sok pozitív intézkedés kell.

A miniszter szerint a kormány nem teheti meg, hogy alapvetően megváltoztassa eddigi politikája irányát, hiszen az eddigiekre mondtak kétharmados igent a választók. Ezért legfeljebb hangsúlyeltérések lehetnek, de olyan erős államot kell továbbépíteni, amely valóban a polgárait szolgálja – jelentette ki.

Balog Zoltán az oktatás átalakításáról elmondta: egyebek mellett van egy új fenntartású iskolarendszer, új életpályamodell és minősítési rendszer a pedagógusoknak, új oktatásszervezés, órabeosztás, és már csak az a kérdés, hogy hány év múlva látszanak meg az eredmények. Minden változás célja az, hogy növeljék a gyermekek esélyeit, hogy megállják a helyüket Magyarországon és a világban – hangoztatta.

Az egészségügyben szemléletváltozást tart szükségesnek a miniszter, hogy más legyen a beteg és az orvos közötti viszony. “Óriásit léptünk előre”, a kórházfejlesztések eredményeként tucatjával adták át a vadonatúj kórházakat, a nagy megyei központokban ma már olyan színvonalú gyógyintézmények vannak, amelyek a világ bármely részén megállnák a helyüket – állapította meg. Megjegyezte, hogy eközben az alapellátásra kicsit kevesebb figyelem jutott, ezért fontos feladat a háziorvosi ellátás megerősítése.

Balog Zoltán mindazonáltal az eredmények között említette, hogy a betegutak szervezésében előrejutottak, a mentőautó-állomány egyharmadát kicserélték és sikerült mérsékelni az orvosok elvándorlását.

Forrás: Hirado.hu

7 hozzászólás “Balog Zoltán: Aktív család- és népesedési politikára van szükség” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    nem tömegfelvétel, hozzájárultak?!

  2. nagyapó szerint:

    A zMSZP már csatlakozott is a programhoz! Potencianövelőkkel kereskednek (megújuló baloldal!).
    „Szuperélelmiszerekkel” kereskedik az a cég, amihez az ATV forrásai szerint kilenc volt MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es politikus is csatlakozott a közelmúltban. A minden jel szerint úgynevezett multi level marketing (MLM) rendszerben működő vállalkozást Lamperth Mónika (ex-MSZP) és Herényi Károly (ex-MDF) tegnap este arccal-névvel is vállalták az Egyenes beszéd című műsorban.
    A volt politikusok teljesen fesztelenül beszéltek arról, hogyan szervezték be egymást az utóbbi években a Kyäni Hungary Kft. és a Kyäni Europe AB hálózatába. A cég neve magyarul azt jelenti: erős orvosság. Vérnyomáscsökkentőnek, emésztésjavítónak, rákellenesnek, potencianövelőnek, fájdalomcsillapítónak mondott termékeket forgalmaznak. A kezdőcsomag, amit meg kellene venni, 670 euró, de van 1000 eurós csomagjuk is.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. grün szerint:

    Öreg Farok!
    “Vérnyomáscsökkentőnek, emésztésjavítónak, rákellenesnek, potencianövelőnek, fájdalomcsillapítónak mondott termékeket forgalmaznak”
    .
    Mellékhatásaként úgy állsz tőle mint a N.O.SZ.F. ünnepségen munkásőrként a díszőrségben! 😛 😀
    :
    Hajja má koma! Meghalt a János.
    Miben?!
    Háá, megevett egy doboz Viagrát.
    Mikor temetik?!
    Majha letudják csukni a koporsó fedelét!

  4. felix szerint:

    Érdekes besorolása ez a cigányoknak.
    Elmondta: így a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság gondoskodik az önhibájukon kívül vagy önhibájukból rászorulókról, köztük a fogyatékkal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról.
    Aki cigány azzal automatikusan foglalkoznak?

  5. grün szerint:

    “Kövér László a következő négy évben kiszámíthatóbb, nyugodtabb kormányzásra, ebből fakadóan lassabb és kiérleltebb törvényhozásra számít.”
    .
    A “zemútnégyév”-itől?! Attól már csak a halál kiszámíthatóbb! 😛 😀
    .
    http://propeller.hu/itthon/2938907-kover-kiszamithatobb-kormanyzas-varhato

  6. grün szerint:

    “Óriásit léptünk előre”, a kórházfejlesztések eredményeként tucatjával adták át a vadonatúj kórházakat, a nagy megyei központokban ma már olyan színvonalú gyógyintézmények vannak, amelyek a világ bármely részén megállnák a helyüket”
    .
    Például a felcsúti, a debreceni, a budapesti Fradi?!
    A sport is gyógyít! 😛 😀
    https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/294255_546413602063537_1265212600_n.jpg

  7. Please help stop Kyani !
    ===================
    How do you call a company which

    – has long outstanding debts (since January, 2016) to its distributors ?
    – has long outstanding debts (since January, 2016) to its employees ?
    – creates a tax avoidance scheme for individuals by using Payoneer system ?
    – manipulates with corporate taxes in Europe ?
    – includes in its CEO counsels former leaders of finance pyramid companies ?

    Do you call such a company Kyani SCAM, FRAUD, CRIME, PYRAMID or LEGITIMATE OPPORTUNITY ?

    See the tax fraud in Germany and Hungary: http://www.mlm-leaks.org/tax-fraud

    Is Kyani SCAM, FRAUD, CRIME, PYRAMID or LEGITIMATE OPPORTUNITY?
    Why Kyani fails to pay state taxes and money to distributors & employees?
    How “TMF Group” and “KPMG” assist Kyani ?
    See everything about Kyani and Mormons on http://WWW.MLM-LEAKS.ORG

    See more: http://WWW.MLM-LEAKS.ORG

    Email: ADMIN@MLM-LEAKS.ORG

Itt lehet hozzászólni !