231 éremmel elsőként végeztek a magyar kick-boxosok a Szegedi Világkupán

WorldCup Szeged, Csepel.hu

231 éremmel elsőként végeztek a magyar kick-boxosok a Szegedi Világkupán

A május 15-17. között, Szegeden megrendezett XX. Kick-Box Világkupán elsőként végeztek a magyar versenyzők az országok éremtáblázatán. Az eredményhez hozzájárult a csepeli sportegyesület, a Halker-KiralyTeam Kick-Box Akadémia jónéhány versenyzője is – a szerk.

A felnőtt és utánpótlás kick-boxosok több mint kétszázszor állhattak dobogóra a hétvégén, melyből 77-szer aranyat vehettek át. A magyar kick-box közösség ezzel a legsikeresebb versenyét zárta a Világkupák sorozatában története során.

A Szegedi Kick-Box Világkupa három napján a Ring és Tatami sportok mindegyik szabályrendszerében megmérettették magukat a hazai versenyzők. Pénteken az utánpótlásversenyek zajlottak, az ezeken a meccseken szerzett közel ötven érem már előrevetítette, hogy komoly sikerekre számíthatnak a magyar kick-boxosok Szegeden. Ennek az erős kezdésnek a hulláma vasárnap estig kitartott, így a felnőtt és utánpótlás versenyzők összesen 231 éremmel gazdagodtak, melyből 54-et a felnőttek, 177-et a fiatalok gyűjtöttek be. A sportág hazai történetének legsikeresebb versenyét zárta ezzel az eredménnyel, mely az országok közti éremtáblázaton is az első helyre repítette Magyarországot.

A felnőttek 15 arany-, 14 ezüst- és 25 bronzérmet gyűjtöttek be a Szegedi Világkupán. Férfi és női versenyzőink is kiemelkedően szerepeltek a Point Fighting szabályzatban, ahol Veres Richárd (a fotón), Imre Tamás, Mórádi Zsolt, Szűcs Anita, Nagy Henrietta és Kodár Anna révén hat elsőség született az 55 kg-os súlycsoporttól a 89 kg-osig. Erősnek bizonyultak még a magyarok a Light-Contact küzdelmekben is, melynek különböző súlycsoportjaiban hét arannyal zártak.

„A teljes magyar kick-box közösség számára felemelő érzés, hogy a hazai versenyzők több mint kétszázszor állhattak fel a dobogóra a Szegedi Kick-Box Világkupán, és ezzel az első helyen zárt Magyarország az éremtáblázaton. Külön öröm számunkra, hogy mind az utánpótlás, mind a felnőtt korosztály kivette a részét a sikerből. Nyugodtak lehetünk tehát afelől, hogy a sportág jelene mellett a jövője is jó kezekben van, a feladatunk, hogy megtartsuk őket a továbbiakban.” – nyilatkozta Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke, a MOB alelnöke.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “231 éremmel elsőként végeztek a magyar kick-boxosok a Szegedi Világkupán” bejegyzésre

  1. Pákozdi József szerint:

    Gratulálok a Magyar csapatnak, és külön gratulálók a Halker-Kiraly Team-nek!

Itt lehet hozzászólni !