Határozott lépések a lakosság érdekében

Hirado.hu

Határozott lépések a lakosság érdekében

A kormány szerdai ülésén határozott lépéseket fog tenni az energiafogyasztók, a lakosság érdekében – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden Gyulán egy sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.

Lázár János kiemelte: az energia- és a gázszolgáltató cégek “láthatóan jól vannak” Magyarországon, 2013-ban nyereségesek voltak, miközben a kormány célja, hogy az energia- és a gázszolgáltatás nonprofit vállalkozás legyen. Hozzátette, hogy nem szeretnék, ha az alapmegélhetéshez szükséges költségeken külföldi vállalatok nyerészkedhetnének. Lázár János a szerdai kormányülésre utalva reményét fejezte ki, hogy a szerda nem a gáz- és az energiaszolgáltatók napja lesz.

Az államtitkár elmondta, a kormányülésre meghívták Dorkota Lajost, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökét, Pintér Istvánt, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatóját, Fónagy Jánost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát és Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős fideszes országgyűlési képviselőt. Azt kérik tőlük, adjanak áttekintést arról, hol tart a rezsicsökkentés menete. Lázár János arról is beszélt, a kormányzathoz olyan lakossági bejelentések jutottak el a parlamenti képviselők révén, hogy több szolgáltató megpróbálja elszabotálni, bojkottálni a rezsicsökkentést.

A kormányülésen szó lesz a szolgáltatási alapdíj sorsáról, valamint a számlaképről, vagyis az elszámolás rendszeréről, amely jelenleg visszaélésre és a fogyasztók becsapására ad lehetőséget – magyarázta az államtitkár.

Forrás: Hirado.hu

10 hozzászólás “Határozott lépések a lakosság érdekében” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Ajvé, ajvé! Szegény szolgáltatók! Már megint! Eetásak segítsenek!!!!!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  2. grün szerint:

    “Lázár János kiemelte: az energia- és a gázszolgáltató cégek “láthatóan jól vannak” Magyarországon, 2013-ban nyereségesek voltak, miközben a kormány célja, hogy az energia- és a gázszolgáltatás nonprofit vállalkozás legyen.”
    .
    Vegyék állami kezelésbe őket és egy éven belül mínuszosak lesznek a szakértő kezekben! 😛

  3. felix szerint:

    Ha nyereségesek voltak, akkor mire fizetett nekik támogatást az állam?

  4. Etikus szerint:

    Azért, mert a Horn Kormány a privatizációs szerződés megkötésekkor, garantált 8%-os nyereséget, min. minden évre. “Menet közben eltüntetettek” ktg.-k stb, jelentették az imitált veszteségeket, ezért………rájöttek, hogyan lehet az “érdekelt balfácánokat” megcsapolni.

  5. felix szerint:

    Ezért kaptak volna tavaly ?

  6. Etikus szerint:

    Azt hiszem teljesen, mindegy.

  7. belekotkot szerint:

    Csak hogy tudja mindenki az alapdíjat amit most el akarnak törölni az előző Orbán kormány vezette be 1999 márciusában.

  8. belekotkot szerint:

    És hogy miért nem köbméterben adják meg a gáz árát arra itt van Matolcsy magyarázata szintén 2002-ből.

    http://www.parlament.hu/irom36/5844/5844-001.htm

  9. grün szerint:

    belekotkot!
    A szokásos fityesz módszer!
    “Mi szartuk el de a szocikra kenjük!” 😛

  10. fghfjhgkjhk szerint:

    A képen látható radiátorra a termosztatikus szelepet is biztosan Lázár, vagy hasonszőrű értelmi szinten lévő politikus szerelhette fel. Alulra, a visszatérőre. Hülyék.

Itt lehet hozzászólni !