Akár több tucat áldozata is lehet a csepeli pedofilügynek

 

HVG

Még a hozzá közel álló tanárok sem vették annak jelét, hogy kollégájuk, barátjuk szexuálisan molesztálhatta az egyik csepeli alapítványi iskola tanulóit. A hvg.hu az iskola környezetéből származó, de eddig még hivatalosan meg nem erősített információi szerint az áldozatok száma jóval meghaladhatja a sajtóban elhangzott négyet.

„Kérem, adjanak egy kis nyugalmat, hogy a tanításra tudjunk koncentrálni” – reagáltak abban a csepeli bentlakásos iskolában, ahol a gyanú szerint a testnevelő tanár legalább négy 8-12 év közti gyermekkel fajtalankodott. A tanár jelenleg előzetes letartóztatásban vana nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya indította.

A Burattino alapítványi iskolában a pedofilbotrány megviselte a diákokat és a tanárokat is, olyannyira, hogy nem is kívánnak egyáltalán nyilatkozni, és a nyilvánosság megértését kérik. A gyerekekkel a bántalmazásos cselekmények áldozatait segítő Eszter Alapítvány foglalkozik egyéni és csoportos terápia keretében.

Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan hány gyerek lehet érintett és mióta molesztálta a diákjait a 34 éves tanár, aki korábban az alapítvány munkatársa volt, és csak azt követően lett az iskola testnevelője. A férfival a tanári kar egy része kifejezetten baráti kapcsolatot ápolt, de még a hozzá közel állóknak sem volt tudomásuk a kollégájuk tetteiről. A Blikk a keddi számában azt írta, a tanár az egyik közösségi portálon folytatott beszélgetéseket az egyik diákjával, amely szerelmes becézgetésekkel és korholásokkal van tele. Az érzelmes csevegést olykor fenyegetésekkel nyomatékosított szidalmak váltják fel, ha a fiatal nem ír helyesen.

Az iskolában is kerülik a témát

Az iskola vezetése számára az ügy tíz napja derült ki. Mint Molnár László, a Burattino alapítványi iskola kuratóriumi elnöke a hvg.hu-nak elmondta, az iskola egyik nevelőjének akkor jelezte két diák, hogy a tanár molesztálja őket, a szakmai vezető pedig másnap reggel feljelentést tett a rendőrségen.

A hvg.hu információi szerint pontos részletekről az iskolán belül sem beszélnek, az intézmény tanárai a Burattino már felépített, jó hírnevét féltik, és azt a szellemet, ahogy eddig végezték a munkájukat. Az érintett diákok között olyanok is lehetnek, akik már végeztek tanulmányaikkal, számuk bizonytalan, de az iskola környezetéből származó információink szerint számuk akár több tucat is lehet.

Bár az iskola eddig büszkén hirdette, hogy a rászoruló gyerekek lehetőségeihez mérten a legjobb képzést kapják és a legbelsőségesebb légkör veszi őket körül, nem szabad elfelejteni, hogy az intézmény diákjait éppen a hátrányos helyzetük és sok esetben fokozott szeretethiányuk miatt könnyebb lehetett megfélemlíteni és többüket hallgatásra kényszeríteni.

„Az érintett gyerekek, szülők és pedagógusok számára nyomasztó az ilyenkor óhatatlan hatalmas médiaérdeklődés, mert megnehezíti az események feldolgozását. Ugyanakkor ezek az esetek rámutatnak arra az égbekiáltó tényre, hogy Magyarországon is sok gyereket bántalmaznak, valamint hogy katasztrofális az áldozatok ellátási helyzete” – mondta a hvg.hu-nak Virág György, az Eszter Ambulancia vezetője. Az Eszter Alapítvány uniós forrásból mobil krízis teamet működtet, mely Magyarországon egyedülálló módon segítséget nyújt olyan közösségeknek is, melyek tagjai bántalmazásos ügy áldozatai, elszenvedői. (A szexuális bántalmazások áldozatainak szakellátását az állam nem vállalta fel, az egyetlen olyan civil szervezet, mely ezzel foglalkozik, állami támogatásban nem részesül. Az elmúlt két évben a TÁMOP-támogatás nagy segítséget jelentett, de ennek megszűnése után az ellátás helyzete bizonytalan.)

Molnár László, az alapítványi iskola kuratóriumi elnöke szerint az eset után nem jelezték a szülők, hogy kivennék a gyereket az iskolákból. Azt viszont elismerte, amit a Blikknek egy szülő nyilatkozott, miszerint ő egy évvel ezelőtt panaszkodott arra, erőszakosan viselkedett gyerekével a tanár. De Molnár elmondása szerint nem szexuális jellegű erőszak történt, hanem a tanár „kokit adott az egyik diáknak”. Akkor ezt a helyzetet a szülővel, a tanárral és az iskola vezetőjével tisztázták.

Letört szárnyak

A Burattino Alapítvány 1991-es indulásakor egy olyan iskolát hozott létre, amelyben diákjai családias hangulatban, kis létszámú osztályokban, biztonságban élhetik mindennapjaikat – olvasható az intézmény bemutatkozójában. Az iskolának ma több mint 400 tanulója van, indulásuk óta mintegy meghétszerezték diákjaik számát. Magyarországon a Burattino az egyetlen olyan magánintézmény, amely integráltan működtet általános és középiskolát, gyermekotthonokat is, és ahol szakképzés is folyik.

A hozzájuk való bekerülés feltétele a rászorultság, kizárólag olyan diákokat vesznek fel intézményükbe, akik valamilyen módon hátrányos helyzetűeknek mondhatóak, ilyennek számítanak például azok, akik nagycsaládosok, rossz anyagi körülmények között élnek, vagy azok, akik etnikailag megkülönböztetettek.

Kiemelten fontosnak tartják az iskolában a módszertani sokszínűséget, a kooperatív technikákat, a drámapedagógiát és azt is, hogy diákjaik számára is elérhetővé váljanak olyan programok, amelyek a normális és boldog gyermekkor részei. Természetes tehát, hogy az itt tanuló és élő diákok is járnak színházba, moziba, koncertre és olyan közösségépítő kikapcsolódási lehetőségek is megadatnak nekik, mint a korcsolyázás, a kirándulás és a közös táborozás az iskola tanyáján, a Bakonyban.

Az osztályok kis létszámban működnek, a Burattinóban mindent a családias hangulat köré építenek. A családmodell szimbolizálásaként itt egy osztálynak egy férfi és egy nő osztályfőnöke is van, a tanárok munkáját szakemberek, nevelők és gyógypedagógusok is segítik, a közös cél a gyerekek integrálása a társadalomba. A máshova be sem kerülő, vagy kihullott diákokat oktató iskolának hangsúlyozott elve a kiegyensúlyozott, érett személyiségek nevelése. Eredményeik eddig tetten érhetőek voltak a sikeres érettségi vizsgát letevő, OKJ-s tanfolyamot elvégző diákjaik sikerében és abban is, hogy az alapítvány munkája mellé olyan nevek álltak, mint például az MKB Eurolízing Zrt, az NNG Kft, a Benevita Kft, a Zöldpók -és az Age of Hope alapítvány – írja a Népszabadság.

Az iskola, mely 2013-tól kezdve nem számíthat a korábban működési költségeinek 20-30 százalékát kitevő normatív támogatásra, új támogatók megnyerésével szerette volna biztosítani a diákjai egyedi kiegyensúlyozott nevelésének fennmaradását. Kérdés azonban, hogy mennyire tépázza meg a Burattino hírnevét egyik alkalmazottjának fajtalankodása az éppen olyan sokszor hangsúlyozottan védett és már eleve hátrányos helyzetű diákokkal és mennyien lesznek hajlandóak továbbra is támogatásukról biztosítani a csepeli alapítványi iskolát, ahol megkérdőjeleződött a gyerekek testi és szellemi biztonsága.

Forrás: HVG

Itt lehet hozzászólni !