Horváth Csaba: Akinek nincs jogsija az együgyű

Index, Csepel.info

horváth és mesterházy

Sorminta – Mesterházy Attila köteles botránya után most Horváth Csaba mondott egy “felejthetetlen ostobaságot”

Ha valakinek nincs jogosítványa, az meglehetősen egysíkú, egyoldalú, együgyű gondolkodást mutat – mondta a Magyar Nemzet szerint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője. A politikus később bocsánatot kért sértő kijelentéséért, de egyben félremagyarázási kísérlettel vádolta meg a sajtót.

Az Index.hu eközben arra emlékeztetett:  Tarlós István biztosan nem lepődött meg Horváth kijelentésén, ugyanis a főpolgármester már októberben elítélően írt Horváthról: „Horváth Csaba rendkívül korlátolt fickó, aki több ízben feltűnően igazolta már, hogy rendszerint felejthetetlen ostobaságokat beszél, amikből aztán nem tud visszajönni.”

Horváthot sem kell sokat nyüstölni, hogy rosszat mondjon Tarlósról, januári interjúnkban például először azt mondta, Tarlóssal azért nem tud érdemben vitatkozni, mert nem szokott érveket elővenni, pár mondattal arrébb pedig Tarlós külsejét véleményezte: „Tarlós az összes kéz- és lábujját megnyalná, ha úgy nézne ki, mint most Demszky Gábor!”

csepel.info

11 hozzászólás “Horváth Csaba: Akinek nincs jogsija az együgyű” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    Hogy áll most Csabika szemöldöke? rendben van?

  2. Gordon szerint:

    Micsoda egy semmirekellő banda ez az mszp!

  3. elhallgattatni szerint:

    Ismerjük ennek a fizess oldalát is, “aki pedig szegény az semmit se ér…”

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    Gordon irígykedsz? Neked sincs jogsid. 😉
    De ez a beszólás mitől lett egy estét betöltő poszt?
    Lézer Jani is megmondta, hogy a fél ország semmit nem ér.
    1:1 🙂

  5. grün szerint:

    Vigyázz Gyuri! Kátyúúúúúúú!
    Hát nem Te kormányzol?! 😛 😀
    http://m.cdn.blog.hu/va/varanus/image/Fabius/k%C3%A9p/matolcsy-j%C3%A1rtalan-%C3%BAt.gif

  6. bonifác szerint:

    Csabika ezzel a szellemi színvonallal legfeljebb biztonsági őrnek volna jó: aki egy budira
    vigyáz. De ha a Maszopnak jó..”Vakok közt félszemű a király” legalább a média közelébe
    ne engednék!

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    bonifácnak sincs jogosítványa? 😉

  8. nagyapó szerint:

    A Fidesz legjobb kampányfogása, ha minél többet beszélteti Csabikát.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  9. bonifác szerint:

    Bonifácnak nincs jogosítványa, de nem is akar autós- népnevelő lenni. A jó vezető
    legfőbb kritériuma a szervezni- tudás. A többit a magasan képzett középvezetők el tudják
    intézni.Mivel jobboldali, ha tízmillió kilométert vezetett volna, akkor is “kis hülye ” lenne.

  10. nagyapó szerint:

    ’65 óta vezetek, de mindig betartottam a KRESZ-t, a jobbra hajts szabályát. Régebben is, főleg azért, hogy úgy ne járjak, mint Latyi, aki a színpadon viaskodott egy volánnal, hogy “nem akar balra tartani ez a kormány”, ezért szilenciumra ítélték.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  11. ebihal szerint:

    Nem jobbra hajts, hanem jobbra tarts!

Itt lehet hozzászólni !